MGM: az IO Interactive és James Bond tökéletes páros

A 007-es ügynököt birtokló MGM szerint a dán IO Interactive stúdiónál keresve sem találhattak volna jobb stúdiót ahhoz, hogy új játékot (és eredettörténetet) faraghassanak James Bondhoz.

 

A Project 007 létezéséről már jó tíz hónapja tudunk, hiszen novemberben közölte az IO Interactive és az MGM (amit hamarosan felvásárolhat az Amazon, és ez még súlyosan belenyúlhat a játékba!), hogy a Hitman III után a dánok egy másik szmokingos karakterből fognak csinálni valamit. Az már hivatalos, hogy az értelemszerűen kódneves Project 007-ben egy fiatal James Bond játssza a főszerepet, így ő még nem az a dörzsölt titkosügynök, akit a filmekben látunk.

A Gamesindustry nemrég interjút készített Robert Marickkel (az MGM nemzetközi fogyasztói termékekért és élményeiért felelős alelnökével) és Matthew Suserrel (az MGM interaktív üzleti kapcsolatokért felelős igazgatójával). Itt Marick azt mondta, hogy James Bondot látván felmerül a lehetőség egy eredetsztori előadására, de ahhoz, hogy a rajongók által megfelelő szinten tudják ezt létrehozni, egy olyan konzolos partnerre volt szükségük, aki képes segíteni ebben azaz a IO Interactive-ra. Marick szerint nem csak egy gyors pénzszerző lépésről van szó: az MGM igenis ki akarja terjeszteni a Bond-brandet.

Suser hozzátette, hogy az egész arra alapul, hogy megtalálják a megfelelő fejlesztői partnert. Az IO Interactive éllovas a lopakodós és az ügynökökre építő játékok között, így a James Bonddal való partnerkedés céljából őt egy álomcsapatnak nevezte. Mélyen szenvedélyesek az IP iránt, és tehetségből sincs hiányuk. Olyasmin dolgoznak, ami szerinte igazán különleges lesz a rajongóknak.

Persze azért még egy keveset várni kell a játék megvalósulására, ugyanis a Hitman III idén januárban jelent meg, és azért Marick „nem a pénzért vagyunk itt” gondolatmenetét úgy is interpretálhatjuk, hogy nem akarják mondjuk jövőre kiadni a Project 007-et. Két-három év biztosan el fog telni a Hitman III-hoz képest, így James Bondra jobb lesz 2023-ig, vagy még inkább 2024-ig várnunk, és akkor már valószínűleg a PlayStation 5, Xbox Series, PC hármas lesz a célplatform… hacsak az Amazon fel nem vásárolja az MGM-et. (Ha emiatt Amazon Luna-exkluzív lesz a játék, az nagy felháborodást fog okozni!)

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu