FILMKRITIKA – Tom Hanks mindig is hangosan ellenezte, hogy a nagy horderejű filmek a mozikból teljesen kimaradjanak, és inkább a streaming-en debütáljanak, de a sors kegyetlen iróniája, hogy a világjárvány okozta körülmények miatt a legutóbbi négy filmjével pontosan ez történt.

Második világháborús szenvedélyprojektje, a Greyhound, amelyet ő írt és producerkedett is, tavaly nyáron debütált az AppleTV+-on, miután a Sony eladta. A Prime Video Borat című utófilmjében is meglepetésszerűen szerepelt, míg Paul Greengrass Western News of the World című filmjét a Netflix forgalmazta nemzetközileg, és az év elején befejezte Robert Zemeckis Disney Plus exkluzív Pinocchio című filmjének forgatását. Tegnap került fel az AppleTV+-ra a poszt-apokaliptikus sci-fi Finch, egy másik Apple-eredetfilm, amelyet eredetileg a Universal akart moziba vinni.

A projekt Miguel Sapochnik rendező második nagyjátékfilmje, és tizenegy év után az első a Repo Men című futurisztikus akciófilm óta, de a filmes a televízióban is letette névjegyét, hiszen számos rendkívül népszerű sorozat epizódjait irányította, köztük a Trónok harca legjobbjait. A Finch nem büszkélkedhet erős vizuális stílussal, különleges filmes érzékkel vagy jellegzetes díszletekkel, de ez nem is számít, ha mindenekelőtt karakterközpontú darabról van szó.

Tom Hanks tényleg a hátán viszi az egész filmet

A felállás figyelemre méltóan egyszerű, tekintve, hogy mit várunk el a világvége körül forgó sci-fi történetektől; Hanks játssza Finch Weinberget, az emberi faj egyik utolsó túlélő tagját egy kataklizmikus eseményt követően, amely mérhetetlen pusztítást végzett. A feltaláló attól tartva, hogy az ideje fogytán van, halála esetén nem akarja magára hagyni szeretett kutyáját, ezért egy érző robotot épít, hogy legjobb kutyabarátjának társaságot nyújtson.

A kezdeti gyermekbetegségek után, amelyek nagyrészt humoros montázsok sorozatán keresztül bontakoznak ki, miközben a fémből készült védence megtanul járni és beszélni, az android Jeffnek nevezi el magát, és úgy tűnik, hogy a rögtönzött családi egység részévé válik, amikor egy országot átszelő útra indulnak, amelynek végső célja a Golden Gate híd lesz.

Azoknak a filmeknek, amelyek szinte kizárólag egy maroknyi szereplőre koncentrálnak, szinte kötelező erős alakításokat nyújtaniuk ahhoz, hogy a néző figyelmét fenntartsák, és ez a Finch esetében nagyon is így van, tekintve, hogy a teljes 115 perces játékidő alatt Finch-en kívül csak két robot és egy kutya látható a vásznon. Szerencsére Hanks történetesen minden idők egyik legnagyobb színésze, és ez egy újabb fenomenális alakítás tőle.

A közönség helyettesítőjeként, főszereplőként, narrátorként és főszereplőként egyszerre nem könnyű szerepet eljátszani, de Hanks ismét szenzációs. Minden gesztusa vagy mozdulata, legyen az egy felhúzott szemöldök vagy egy elkeseredett sóhaj, sokkal többet árul el Finch gondolkodásmódjáról, mint ahány monológ valaha is képes lenne, és a főszereplő könnyedén viszi a vállán az egész narratíva súlyát.

Arc nélkül is érzelmek garmadája

Ez nem jelenti azt, hogy minden más csak kirakatszerep, Caleb Landry Jones Jeff szerepében nyújtott énekesi alakítása mesterkurzus abban, hogyan lehet mélységet, rétegeket és érzelmi összetettséget vinni egy olyan karakterbe, amelynek még arca sincs. Van benne ártatlanság, szív, humor, melegség és egy folyamatosan fejlődő megértés, amelynek köszönhetően a Jeff és Finch közötti dinamika a mester és teremtménye között szinte apa és fia között változik, még a második felvonás néhány kínos pillanatával együtt is, amikor a robot egy kicsit túlságosan szó szerint veszi apai felügyelője néhány tanácsát, ami szinte Jeff kínos tinédzserkorának tekinthető.

Egy nyitójeleneten kívül, amely megteremti a terepet, hogy Finch mindent megtesz, hogy elmeneküljön egy tomboló vihar elől, egy feszült és ideges ellátmányt szállító futás egy elhagyatott kórházba, és egy idegőrlő jelenet, amelyben hőseinket arctalan martalócok követik egy másik járműben, nincs semmilyen más akciójelenet a Finch-ben.

Szórakoztató és megható, Hanks pedig ismét elsőrrangú

Ehelyett Craig Luck és Ivor Powell forgatókönyve mindenféle hozzávalót beledob a keverékbe, a végeredmény pedig az apa-fiú mese, az ember és kutyája kaland és a haverok road trip-vígjátékának bájos, elégikus keveréke, amely zökkenőmentesen illeszkedik egymásba, és egy olyan végeredményt hoz létre, amely a szokásos értelemben ugyan nem különösebben izgalmas vagy eredeti, de mégis szórakoztató és sokszor megható. Akinek házikedvence van (különöse annak, akinek kutyája), annak garantáltan könnyeket csal majd a szemébe egy-két drámai jelenet.

Ha nem is forradalmi, vagy látványos sci-fi a Finch, mégis egy jó kis film, Tom Hanks nagyszerű alakításával és és ideális arra nézve is, hogy az emberiség – eléggé baljós – jövőjén egy kicsit elgondolkozzunk…

-BadSector-