PC-n is elérhető lesz a PlayStation Network?

A Sony Interactive Entertainment állásajánlatainak egyike erősen arra utal, hogy a Sony igyekszik komolyabban integrálni a PC-s platformot, hogy ne csak egy utógondolat legyen az itteni jelenlét.

 

A DualShockers fedezte fel az álláshirdetést, ahol a Sony egy olyan projektmenedzsment-igazgatót keres, akitől külön kiemelten „PC-s játékélményekkel” kapcsolatos munkát várnak, és a feladatok közé tartozik majd a PlayStation Networkhöz kötődő platformintegráció is. A Twitteren is felütötte a fejét az álláshirdetés, ami alátámasztja a Sony vágyait: a cégtől többször is hallottuk már, hogy multiplatform szeretne lenni (és nemrég írtuk azt, hogy ehhez a Bungie-ra nagy szüksége lesz Jim Ryanéknek…).

Ez nem az első alkalom, hogy a Sony mobilos és PC-s állásajánlatot tett közzé, megemlítve benne a PlayStation Networköt, ugyanis tavaly októberben a cég egy olyan felhasználói élményekért felelős dizájnmenedzsert keresett, aki a PlayStation „konzolon túli élményeiért” felelt a mobilos, webes és PC-s applikációk megtervezésével, és a Sony ezek segítségével bővítené a tartalomterjesztési platformját. Ez meg is magyarázható, ha a riválisra nézünk: a Microsoft (Xbox) Game Pass szolgáltatása hosszú ideje PC-n is ott van, és célszerű lenne, ha a Sony nemsokára Európában is átalakuló PlayStation Plus szolgáltatása is eljutna a PC-sekhez.

„Vezesd és fejleszd a PlayStation játékélményeihez kapcsolódó ütemtervét a játékokra vonatkozó összes élmény tekintetében, beleértve az SDK (szoftveres fejlesztői készlet) fejlesztését, az ügyfélalkalmazások élményét és a PlayStation Network platformjának integrációját. Ebben a szerepkörben a PlayStation általános PC-s játékélményeinek irányítását kell majd átvenned, beleértve a vezetést és a felelősséget a megvalósításért és a játékosaink számára világszerte történő kivitelezésért,” írja az álláshirdetés.

Úgyhogy a Sony csendben a PC-sekre is lassan igyekszik ráállni, ami komolyan felboríthatja a piacot a Steam, az Epic Games Store és a Microsoft Store/Game Pass mellett… de ehhez az is kellene, hogy az erősebb jelenlét és hozzáférés mellett az exkluzívok se évekkel később jussanak el a játékosokhoz, akik nem PlayStation konzolokon játszanak.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu