Előzetesek

ELŐZETES - A Beyond Good & Evil 2 csapata 2019 elején egy harmadik kreatív vezetővel bővült, a művészi oldal hiányosságait pótolta. Belsős információk szerint egy olyan vezetőről volt szó, aki megfogadta, hogy ő már nem fog együtt dolgozni Michel Ancellel.

Beyond Good & Evil 2 – Egomániás vízfejek uralma (3. rész)

Egomániás vízfejek uralma (3. rész)
ELŐZETES – Furcsa fintora az egész történetnek, hogy Michel Ancel jelenléte egyébként is minimum „kétséges” volt Beyond Good & Evil 2 fejlesztésében, mivel az Ubisoft „szupersztár” már tárgyalásokat folytatott a vezetőséggel, hogy csak részmunkaidőben dolgozzon. Ráadásul közismert, hogy egyébként is több projekten is dolgozott egyszerre: a reggelét a BGE2-nek szentelte, a délutánt pedig a Wild-nak: a másik játékának, amelyet az általa alapított Wild Sheep stúdióban fejlesztettek (amelyet a Sony finanszírozott).

Beyond Good & Evil 2 – Egy játékfejlesztő „szupersztár” istenkomplexussal (2. rész)

Egy játékfejlesztő „szupersztár” istenkomplexussal (2. rész)
ELŐZETES – Nem a hagyományos értelemben vett három részes előzetessorozatunk valójában egy kemény és egyben szomorú oknyomozóriport.

Beyond Good & Evil 2 – Egy játék fejlesztése, ami már túl van „jón és…

Egy játék fejlesztése, ami már túl van…
A tokiói központú Rabbit & Bear Studios áll a projekt mögött, és az Eiyuden Chronicle fejlesztését Yoshitaka Murayama (a Suikoden első két részének forgatókönyv-írója), Junko Kawano, Osamu Komuta, illetve Junichi Murakami vezeti.

Eiyuden Chronicle: Hundred Heroes – A Suikoden után szabadon?

A Suikoden után szabadon?
Ubisoft, Activision, CD Projekt, Sony Computer Entertainment: csak néhány nagyobb név azok közül a cégek közül, amelyek számára teljesen filmszerű trailereket, intrókat, átvezetőket készít alakulása kezdete: 2002 óta a DIGIC Pictures.

A játékvilág álomgyárosai – Exkluzív interjú a DIGIC Pictures-szel

Exkluzív interjú a DIGIC Pictures-szel
A Sea of Thieves készítője, a Rare biztos abban, hogy az Everwild valami egyedi és különleges lesz, egy immerzív világgal.

Everwild – Minden, amit a Rare új játékáról tudunk

Az Everwild egy ismerős, mégis teljesen új…
Cyberpunk 2077 next-gen -Túl korai még a részletekről beszélni. Sok dolgot csinálunk, amiről nem beszélünk, és nem mondom, hogy egy újabb Cyberpunk-terméket fejlesztünk-e vagy sem.

Végre a sajtó is kipróbálhatta a Cyberpunk 2077-et

Night City. Négy órányi tömény gameplay. No…
Elindult a Mortal Shell nyílt béta, így bárki ingyen kipróbálhatja ezt a Souls-like játékot. A játék idén nyáron jelenik meg PC-n, PS4-en és Xbox One-on.

Mortal Shell – A halott tested az enyém!

A halott tested az enyém!
PlayStation 5 2020 - DualSense - játékismertető - Szinte a semmiből robbant be az új PS5 kontroller, a DualSense, amelyet magyar idő szerint hétfő este 10-kor mutatott be Hidaki Nishino, a Sony Sony Interactive Entertainment platformtervező és menedzsmentes senior alelnöke.

Breaking! Végre itt van a PS5 kontroller: a DualSense bemutatója!

ELŐZETES - Szinte a semmiből robbant be…
ELŐZETES – Újabb ütős trailer, részletes gameplay volt látható és rengeteg információról rántotta le a leplet a tegnap esti Baldur's Gate 3-as másfél órás bemutatón Swen Vincke a Larian Studios vezetője.

Baldur’s Gate 3 – A Baldur név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez?

A Baldur név megint szép lesz, méltó…

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu