Tag: God of War

A God of War már PC-n is elérhető, Shuhei Yoshida pedig a Steam konzolján is kipróbálhatta a játékot Prime Video

25 millió dollárt szórt…

Egykor a PlayStation egyik legnagyobb melléfogásának bizonyult, hogy 25 millió dollárt adott a God of War alkotóinak egy új…

God of War: Kratos…

Két hír egyben a Sony Santa Monica Studio kapcsán; bár az egyik téma nem közvetlenül ehhez a csapathoz kötődik.…
12 éve várjuk, hogy az első két részből PS5 remaster/remake készüljön és 3 éve, hogy folytassák a szériát, erre a Sony most egy túlárazott GoW-skines DS gamepaddal szúrja ki a szemünket

12 éve várjuk, hogy…

Ahelyett, hogy végre megérkezne az első két God of War PS5-ös felújítása vagy a tényleges folytatás, a Sony előhúzott…
MOZI HÍREK – Hivatalossá vált, hogy az Amazon által készített God of War-sorozat forgatása 2026 márciusában veszi kezdetét Vancouverben. A Nexus Point News értesülései szerint a szereplőválogatás már zajlik, így a produkció fokozatosan egyre közelebb kerül a megvalósításhoz.

Ex-God of War vezető:…

Meghan Morgan Juinio, a Santa Monica Studios korábbi termékfejlesztési igazgatója szerint a játékipar túlságosan rákattant a látványra és a…
A God of War már PC-n is elérhető, Shuhei Yoshida pedig a Steam konzolján is kipróbálhatta a játékot Prime Video

A grafika már nem…

A játékosok ma már nem dőlnek be könnyen: nem hat meg minket, ha Kratos szakállán megszámolhatjuk a szálakat. Meghan…
Kratos a következő God of War játékban egyiptomi khopessel harcolhat a pletykák szerint.

Khopessel harcol Kratos a…

Egy pletyka szerint már azt is hallani, hogy a franchise ikonikus hőse milyen fegyverrel fog küzdeni, és ez az…

A Microsoft szerint hiú…

A Helldivers 2 sikere után egyre többen találgatják, hogy a Sony akár legnagyobb címeit is elhozhatja Xboxra. Egy bennfentes…
Szóval a játékmenet átalakult, de a történetet a folytatják az északi földeken. Mivel Kratosnak fia van, és már idősebb, felmerül az emberben, hogy a fejlesztők előveszik azt a klisét, hogy megölik Kratost és majd a fia bosszút áll és vele fogunk majd játszani. - God of War PC-

Az Amazon God of…

MOZI HÍREK – Végre mozgásba lendült az Amazon régóta várt God of War-sorozata, amelyet már jóval azelőtt bejelentettek, hogy…
A PlayStation leleplezte, hogy mik a minimális és ajánlott követelmények ahhoz, hogy gond nélkül élvezhesd a God of War: Ragnarök-öt PC-n...

God of War: jövőre…

MOZI HÍREK – Egy pletyka szerint a Sony Interactive Entertainment a cégen belül már határozott a Santa Monica Studiohoz…

A God of War…

„Teljesen megváltoztatta a világról alkotott képemet.” Christopher Judge, a God of War Kratosának színésze saját sötét korszakát élte át,…