Tag: PlayerUnknown’s Battlegrounds

Szóval a PC-s piac arrafelé igazán erős. Ezért sem tudta megvetni komolyabban a lábát Kínában a PlayStation 4 és az Xbox One, és a nemrég elindult Nintendo Switch is kérdéses helyzetben lehet.

Nemsokára lepipálja Kína az…

Egy előrejelzés szerint mindössze négy év kell ahhoz, hogy valamiben már túlszárnyalja a kommunista állam az Egyesült Államokat. A…
Nemrég két ország is úgy határozott, hogy megelégelte a battle royale játékok legalább egyikét - míg Irán nem csak a PlayerUnknown's Battlegroundsot és a Fortnite-ot tiltotta be, addig Nepál csak az előbbi esetében tiltotta le a hozzáférést.

PlayerUnknown’s Battlegrounds: vége a…

A nepáli legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy felfüggeszti a battle royale játék tiltását. Nemrég két ország is úgy határozott,…
Moqtada al-Sadr, egy siíta vallási vezető, akinek egy politikai szövetsége megnyerte a tavalyi választásokat, ezt mondta: „Mi hasznod származik abból, hogy megölsz egy vagy két embert a PlayerUnknown's Battlegroundsban?

Újabb ország mond nemet…

Nemrég Nepál, illetve India egyes régiói gondolta úgy, hogy a PlayerUnknown’s Battlegroundsot be kell tiltani (erről korábban írtunk is…
A PlayerUnknown's Battlegrounds (PUBG) az egyik legnagyobb battle royale, a Fortnite riválisa, most pedig Indiában betiltják.

Egy országnak elege lett…

A battle royale játékok egyik vezéralakjából egy ország nem kér többet, így ott letiltásra került az. A Reuters hírügynökség…
A PlayerUnknown's Battlegrounds gyengébb PC-kre tervezett kiadására a jól ismert damoklészi kard lecsapott.

Free-to-play kiadással készül támadni…

Bár jelenleg csak Thaiföldön működik a PlayerUnknown’s Battlegrounds (innentől PUBG) egyszerűsített, de free-to-play kiadásának bétája, ez már jel lehet…

Még idén megjelenhet PlayStation…

A szeptemberi koreai korhatárbesorolás után újabb jel mutat arra, hogy az idáig konzolon Xbox One-exkluzív battle royale játék nemsokára…

PUBG PS4-en? Dél-Koreában már…

A battle royale őrületet elindító PlayerUnknown’s Battlegrounds bekerült a dél-koreai korosztályozási rendszerbe. Nincs még semmilyen hivatalos bejelentés, de a…
Nemrég két ország is úgy határozott, hogy megelégelte a battle royale játékok legalább egyikét - míg Irán nem csak a PlayerUnknown's Battlegroundsot és a Fortnite-ot tiltotta be, addig Nepál csak az előbbi esetében tiltotta le a hozzáférést.

PlayerUnknown’s Battlegrounds: fizetősek lesznek…

Brendan Green (azaz PlayerUnknown) jóformán meg is erősítette ezt a tényt a Berlinben megrendezett PUBG Global Invitationalon. Azzal védi…

PlayerUnknown’s Battlegrounds: bocsánatot kért…

Egy, számunkra ártatlannak, másoknak viszont igencsak offenzívnak és sértőnek tűnő maszk miatt is kellett elnézést kérniük. Tegnap egy pilótamaszk…

Véget ért a PUBG…

A PlayerUnknown’s Battlegrounds mögött álló cég lemondott a perről a Fortnite (és az általa is használt Unreal Engine) fejlesztői…

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu