A Sony bejelentette, hogy a játék-streamelő szolgáltatása: a PlayStation Now rövidesen különféle Samsung HDTV-re is megjelenik. Továbbá a PlayStation Now minden Samsung Smart TV-re kiterjed majd 2015-ben. A szolgáltatás egyelőre csak az USA-ban működik, így a Samsung és Sony közti megállapodás is csak erre a területre vonatkozik jelenleg, de egész biztosan kiterjed majd Európára is. Ez azt jelenti, hogy PS3, illetve Sony TV nélkül, és a DualShock 3, vagy 4 kontrollerrel tudsz majd PS3-as címekkel játszani.
A PlayStation Now még egyelőre csak egy bétán keresztül elérhető és Sony eszközökkel működik. A szolgáltatást már hónapok óta tesztelik és eddig az eredmények az USA-ban eléggé meggyőzőek voltak: a sávszélesség nem okozott problémát és a streamelt képminőség is kielégítő.
Jelen pillanatban több mint 200 PS3-as játékot lehet streamelni a PlayStation Now szolgáltatáson keresztül. Eddig az amerikaiak csak egyetlen részét kritizálták a szolgáltatásnak, ez pedig a borsos ára. Sok játék bérlése épp annyiba kerül, mintha megvennénk az eredeti – igaz, ahhoz kell a PS3 konzol is, viszont az hamar megtérül, ha akciósan vesszük a játékokat, márpedig manapság nehéz olyan régebbi PS3-as játékot találni, ami nem kerül harmadannyiba, mint 2-3 éve.
Ezt az ár mizériát leszámítva jó hír, hogy várhatóan később PS4-es játékok is szerepelnek majd a PlayStation Now repertoárjában.
A Samsung Smart TV-k tekintetében PlayStation Now funkció 2015 elején érkezik az USA-ban, és annyit már lehet tudni, hogy minden funkcióval fel lesz vértezve: lesz felhő alapú mentés, trófeák, online multiplayer és minden egyéb olyan lehetőség, amelyet a PS Now most is tartalmaz.