A Bungie Destiny-je körül mostanában kicsit leültek az események, most viszont a cég a House of Wolves mellett beszélt a Destiny eddigi legnagyobbnak tűnő kiegészítőjéről is.
Még a legelszántabb Destiny játékosok is már kezdték unni az állandósult tartalmat, szóval a Bungie beszélt egy pár szót a következő DLC-ről, a House of Wolves-ról. Új blogposztjukban elárulták, hogy a House of Wolves idén tavasszal várható kerül fel a PlayStation Store-ra és az Xbox Live-ra, így a korábban csak pletykaszinten terjedő május 19-i megjelenési időpont még valószínűbbé vált.
Ami pedig sokkal izgalmasabb, az Eric Hirshberg, az Activision ügyvezetőjének új bejelentése, amelyet egy befektetőknek szóló konferencia közben tett meg két NASDAQ részvény előrejelzés között. Hirshberg ugyanis elkottyantotta, hogy idén szeptemberben kapjuk majd meg a Destiny eddigi legnagyobb kiegészítőjét.
Hogy ez pontosan majd milyen tartalmat takar majd, azzal kapcsolatban nem osztott meg semmilyen pontos részletet, az viszont biztos, hogy sokkal jelentősebb lesz, mint az eddigi The Dark Below kiegészítőben. Állítólag a rendkívül fantáziadús „Plague of Darkness” címmel látják majd el lesz majd az új DLC-t.
További Destiny-s hír, hogy a Bungie még most, ebben a hónapban kiadja az 1.1.1-es javítást, ami különböző egyensúlyozási problémákra ad választ, illetve gyengíti a Destiny a túlságosan is erős pulse rifle-öket. Sok egyéb változás várható, mindezekről bővebben a hivatalos oldalon olvashattok.
Ti pörgetitek még a Destinyt?