Guild Wars – Nightfall – Ha eljő az éjszaka [RETRO-2006]

RETRO – Még késhegyre menőbbé vált a konkurenciaharc a World of Warcraft és a Guild Wars között. Miközben a The Burning Crusade megjelenését januárra tolta a Blizzard, a Guild Wars már a második kiegészítőjével jött ki. A Nightfall hangulatos, egzotikus, „szép új világával” továbbra is erős alternatívát ad azoknak akik unják már a Blizzard MMORPG-jét…

Mindig is szimpatikusak voltak számomra a „standalone” kiegészítők. Nem csak azért mert nem kell megvenni, feltelepíteni hozzá az alapjátékot, hanem általában (persze, csak ha igényesebb fejlesztőknél…) teljesen új világokat, pályákat, játéktípusokat és sok egyebet is kaptunk a pénzünkért. Ha pedig egy olyan vérbeli MMORPG-nél, mint amilyen a Guild Wars jutunk hozzá egy ilyen – kvázi új fejezetként is felfogható – játékhoz, akkor szavunk sem lehet az ArenaNet fejlesztőivel szemben. Amihez felesleges volt hozzányúlni…

ps4pro.eu-Guild-wars-nightfall-1

Persze arról azért szó sincs, hogy a Guild Wars stílusa és felépítése gyökeresen megváltozott volna… Továbbra is egy némileg behatárolt, kissé lineáris világban fejlesztgethetsz egy -kicsit mangákhoz hasonlóan – gyönyörű emberi hőst, akivel raktárfejlődés és szintlépés során több mint százféle skillt tanulhatsz meg, miközben sok más játékossal vagy NPC-vel hajtasz végre küldetéseket instance-okban.

Akik egy WoW-hoz hasonlóan arra vágynak, hogy hatalmas, akár egy szerveren egyszerre több ezer online játékossal folyton együtt játszanak, szinte bárhol találkozva, azok inkább továbbra is kerüljék a Guild Warst, mert itt ezt csak a városokban lehet összehozni. Viszont csakúgy, mint az alapjátékban, itt is óriási szerepe lesz a sztorinak, melynek segítségével fokozatosan fedezzük fel Elona újabb és újabb területét, más játékosokkal vagy NPC-kkel együtt, csapatosan.

ps4pro.eu-Guild-wars-nightfall-2

Valami bűzlik

Mielőtt még a GW-fanok letépnék a fejemet: a fenti közcímet nem annak szántam, hogy beszóljak a Nightfall sztorijának, hanem épp ellenkezőleg, ezzel a Shakespeare-utalással akartam érzékeltetni, hogy mennyire klasszisokkal érdekesebb és kidolgozottabb Elona világa és a hozzá kötődő fősztori, mint az alapjátékban.

Ezt az Afrikához hasonló földet alaposan megtizedelték a háborúk és a korrupt vezetők egymás elleni ármánykodásai. Csak nagy nehezen szilárdult meg a béke Elona három különböző provinciája között, hála a milicista szervezet, a sunspearek uralmának.

Persze a béke nem tartott sokáig: egy sötét istenség akiről már mindenki elfelejtkezett, és akit száműztek egy távoli légsíkra, ismét visszatér, hogy Elonát megsemmisítse. Mi magunk egy zöldfülű, de annál lelkesebb (hiszen megvettük a játékot…) sunspeart alakítunk, aki sok társával egyetemben száll szembe a gonosz égi hatalmasság erőivel.
Ok, ez így leírva eléggé sablonos fantasy sztorinak hangzik, de az ArenaNet fejlesztői ezúttal fényévekkel profibb átvezető részeken igyekeztek a sztori-részt sokkal igényesebbé varázsolni. Annak érdekében, hogy a sztorit még szervesebbnek érezzük, az alap Guild Wars-ban és a Factions-ban megszokott rendkívül látványos CG-animáció is elmaradt ezúttal, amit azért őszintén szólva kicsit sajnáltam.

ps4pro.eu-Guild-wars-nightfall-3

Ezek a hősök, nem ismerősök…

Gondolom, sokan kicsit homlokráncolva értetlenkednek, hogy miért tekintettük akkora újításnak a saját karakterünket elkísérő „hősöket” a játékkal foglalkozó hírekben és preview-kban, hiszen henchmanek, tehát hozzánk csatlakozó NPC-k a korábbi két részben is szerepeltek… Azonban ég és föld a különbség a kétféle NPC-típus között! A „hírók” végre nem csak egyszerű harcoló és varázsló „botok”, hanem mind-mind kidolgozott személyiségek. Az átvezetőknél beszélnek egymással, és a mi karakterünkkel is (aki szintén megszólal) saját célok és ambíciók vezérlik őket, és a sztori egészére is hatással vannak. Ugyanakkor természetesen továbbra is rendkívül hasznosak társaink a csatatéren.

A különbség csak annyi, hogy végre életet is leheltek beléjük…
Emellett érezhetően kidolgozottabb a mesterséges intelligenciájuk is, ugyan akkor az is igazán kellemes, hogy te magad állíthatod be a skilljeidet, mielőtt csatába mennél velük, sőt még fegyvereket és páncélt is kovácsoltathatsz nekik.

ps4pro.eu-Guild-wars-nightfall-4

Süss fel, nap…

A másfél éve megjelent Guild Wars óta nem készült még olyan MMO, amely látványvilágban lepipálná az alapjátékot, az ArenaNet grafikusai azonban szerencsére nem ücsörögtek a babérjaikon.
Leginkább a shadereken és a fény-árnyék effekteken kalapáltak, és a végeredmény sokkal realisztikusabb, mint eddig – annak ellenére, hogy egy mesés fantasy világban járunk. Ezt a legjobban a fénytől, napsütéstől megvilágított felszíneken vesszük észre, amelyeken rendesen látszik, hogy csillognak, nem csak egyszerűen világosabb textúrákat használtak a fejlesztők.

A szebb grafika mellett érezhetően karakteresebb, kidolgozottabb is művészeti szempontból a Nightfall saját, Észak-Afrikára hajazó világa, mint az alap Guild Wars-é és a Factions-é.
Érdemes még említést tenni a szörnyek külsejéről is, amelyek valahogy egyszerre érdekesebbek, egzotikusabbak illetve még félelmetesebbek is a korábbi részekkel összehasonlítva. Hatalmas végtagokkal csápoló bogarak, lebegő polipszerű démonok és sok más egyéb rémség tör ránk a legváratlanabb pillanatokban.

ps4pro.eu-Guild-wars-nightfall-5

Üvöltsünk, mint a dervis, vagy paráztassunk, mint a … paragon?

Két új kasztot (vagy a játék nyelvére lefordítva: „profession”-t) is kapunk a játékhoz, amelyek mondjuk, tulajdonságaik alapján nem túl eredetiek a régiekhez képest, viszont egész hangulatosak.

A dervis tulajdonképpen egy alaposan feltápolt harcos. Persze neki is vannak saját speciális képességei: például kaszát használ, amellyel egyszerre több ellenséget is… lekaszálhat, és az egyik varázslatával fel tudja venni a Guild Wars istenei közül az egyikét,így képességeikkel is rendelkezik, mint a monk vagy a mesmer, ezért szerintem egy kicsit túltápolták ezt a kasztot…

A másik új profession a paragon, aki egy kicsit olyan, mintha a rangert keverték volna a mermerrel. Hasonlóan a dervishez, ez sem annyira eszeveszettül eredeti kaszt, és kicsit talán ez is túl erős, éppen ezért természetesen majdnem minden játékos indított egy paragont, vagy egy dervist.

ps4pro.eu-Guild-wars-nightfall-6

Kezdők szerencséje…

Számtalan egyéb újítást is találunk a játékban, amelyek javítanak a kezelőfelületen, megkönnyítik az előre összeválogatott skilljeink cserélgetését (amelyeket most már el is menthetünk saját magunknak), sőt még a megfelelő alkalmakra tartogatott ruhatárunkat is elmentjük így, ami nagy segítség a gyakran PVP-zőknek.

Emellett a készítők sokkal jobban fegyeltek a kezdő játékosokra, mint eddig. Nemcsak fényévekkel hangulatosabbak, érdekesebbek, játékba szippantóbbak a bevezető, trainer küldetések (amelyek, lássuk be: az első Guild Wars-ban dögunalmasak voltak…), hanem sokkal szakértőbb módon magyarázzák el az új játékosoknak (vagy az MMO-világ „kedves és udvarias” kifejezésével élve: n00boknak) az első lépéseket.

Az ArenaNet tehát mindent megtett, hogy teljesen rákattanj a Nightfall-ra – akár új vagy a Guild Wars világában, akár veterán játékos. Talán nem annyira „MMO”, mint a WoW, és nem is annyira szabadon bejárható, de hangulatában, sztorija kidolgozottságában és egzotikus környezete révén egyértelműen felér hozzá. A régi játék fanjai a világ minden kincséért se hagyják ki, akik meg unják a WoW-ot vagy nem próbáltak még MMO-t, azok szerintem nézzenek bele a Nightfallba. Ha rákapnak nem veszítenek vele semmit: ez a játék havonta ingyen van…

-BadSector- (2006)

Pro:

+ Látványos, hangulatos, eredeti univerzum
+ Szép grafika (2006) 
+ Hősök

Kontra:

– Egy idő után monoton
– Rengeteg új ötlet nincs
– WoW-ot 2006- ban nem sikerült felülmúlnia


Kiadó: NCsoft – North America

Fejlesztő: ArenaNet, LLC

Stílus: szerepjáték

Megjelenés: 2006

Guild Wars - Nightfall

Játékmenet - 8.4
Grafika (2006) - 8.4
MMO elemek - 7.8
Zene/audio - 8.8
Hangulat - 8.2

8.3

KIVÁLÓ

Az ArenaNet tehát mindent megtett, hogy teljesen rákattanj a Nightfall-ra - akár új vagy a Guild Wars világában, akár veterán játékos. Talán nem annyira "MMO", mint a WoW, és nem is annyira szabadon bejárható, de hangulatában, sztorija kidolgozottságában és egzotikus környezete révén egyértelműen felér hozzá. A régi játék fanjai a világ minden kincséért se hagyják ki, akik meg unják a WoW-ot vagy nem próbáltak még MMO-t, azok szerintem nézzenek bele a Nightfallba. Ha rákapnak nem veszítenek vele semmit: ez a játék havonta ingyen van...

User Rating: 4.3 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu