Oddworld: Munch’s Oddysee HD – Egy klasszikus, ez nem Vitás!

PS VITA – 13 éve látott napvilágot a Munch’s Oddysee, amely a történet második részeként funkcionál. Akkoriban az Xbox-on egy korrekt, játszható platformerként tekinthettünk az Oddworld Inhabitants próbálkozására. De mégis hogyan szuperál a PS Vitán?

 

Az Oddworld sorozat a kilencvenes évek végén jött, látott és nem kicsi sikert aratott. Persze szép lassan alábbhagyott a játékok kiadásának a tempója, aztán a 2005-ös Stranger’s Wrath után többnyire csak portok érkeztek a 2014-es New’n’Tasty!-ig, ami viszont többnyire az Abe’s Oddysee rekreációja.

Ezen felül idén a Just Add Water azért hozzányúlt a Munch’s Oddysee-hez is, amely tehát az Xbox nyitócímek egyikéből a PS Vita kínálatának újabb tagja lett… És azért valljuk be, rá is fért a handheldre!

ps4pro.eu_oddworld_2

Karma is a bitch

Maximalisták figyelem! A gyűjtögető életmód (amely akkoriban messze természetes volt, így nem nevezhető negatívumnak!) itt fontos szerepet játszik, ugyanis a játéknak két befejezése van – ha nem állunk jól Quarma-ügyileg, akkor konkrétan be sem tehetjük lábunkat (végtagunkat?) az utolsó két pályára, majd a rossz befejezést kapjuk orcánkba. Ezt elkerülendő természetesen van megoldás arra, hogy jó karmánk legyen.

Gyűjtögetni kell, mégpedig minimum 50%-os jó karmáig – hogy mit? Például a Mudokon Scrubokat és tojásokat, illetve a Fuzzle-karakterek beszerzése is elengedhetetlen. Könnyen megjegyezhető: legyen szőrös meg legyen tojás… 🙂

ps4pro.eu-oddworld-1

Ketten

Mielőtt komolyan belevetnénk magunkat a játékba, valamit azért érdemes tisztázni. Ha eddig nem került kezeink közé a korábbi részek valamelyike, akkor érdemes a játék legelején a Backstory-ra nyomni, mert így a jelenetekből kapunk egy rövid, ám mégis lényegretörő összefoglalót az Abe’s Oddysee/Exodus részekből.

De mégis, a franchise akkori legnagyobb újítása a két főszereplő közti váltás lehetősége volt. Összekötődik az utolsó Gabbit és a Mudokonok hősének a sorsa: ugyebár addig Abe volt a sztár, de ezúttal Munch is belép mellé. Természetesen mindketten más-más képességekkel bírnak: Munch úszni tud, Abe pedig többféle lényt is képes uralma alá hajtani. Munch szonártámadása bár gyenge, de mégis hasznos tud lenni, míg Abe a Mudokon-társait képes utasítani egyes feladatok megoldására…

ps4pro.eu_oddworld_4

Pőzli, összerakós játék

Mert puzzle, az elengedhetlen. A három dimenziós nézet azért ne nagyon zavarjon – a kamerakezeléssel sok baj lesz, mindig érdemes odafigyelni, mert könnyen mellé lehet ugrani, ha nem figyelünk oda. Velem is megtörtént. Ez kimondatlanul is a játék egyik hibája lett – ha meghalunk, az esélyes, hogy pont a rossz kameraállás miatt lesz…

De puzzle-téren mi is a helyzet? Néha egy kapcsoló, néha egy utasítás egy ajtó kinyitásához, vagy akár több követő is szükséges lesz, hogy minden a helyére kattanjon – és ez kelleni is fog. Ebben a játék remekel. Nem kell Silent Hill-szintű feladatokra számítani (az első rész zongorás feladata, na az azért odab*szott annó 15 éve!), mivel azért fiatalabbnak is szánták a Munch’s Oddysee-t.

ps4pro.eu_oddworld_5

Egyedi

Ha esetleg sikerül a kamerát megszoknunk (azért ez menni fog), akkor fel fog tűnni még valami. Valahogy a HD remake ellenére szürkének tűnik minden. Nem tudom, talán pont a világítási effektek nem jöttek össze, és ezért tűnik nekem kopárnak minden…?

De nem mehetek el amellett, hogy mégis mennyire egyedi – és éppenséggel emiatt pozitív – stílusjegyekkel bír a játék. A karakterek már-már szokatlanul furcsák, hangzásuk magas, illetve azért mozgáskultúrájuk is poénos. Nem veszi komolyan magát, ami azért napjaink többmilliós címei között finom falatként kelleti magát.

Ez nem egy Gravity Rush és nem egy Uncharted, hanem egy régi cím egy újabb köntösben. Ha akkoriban nem volt meg, akkor most érdemes beszerezni. Egy vonatúton életet tud menteni, ha már nem képes a MÁV wifije működni… 🙂

-V-


Pro:

+ Oddworld – a név egyediséget tükröz, tartalmilag és látványilag egyaránt!
+ Nem kötelező a korábbi részek ismerete
+ A PS Vita elbírna több ilyen játékot is… újat méginkább!

Kontra:

– Kamerakezelés
– A megvilágítás és a fényeffektek nem éppen a legjobbak…
– Könyörgöm, az a kamerakezelés!


 

Kiadó: Black Forest Games

Fejlesztő: Black Forest Games

Stílus: akció, platform, 2D

Megjelenés: 2014 december

Oddworld: Munch's Oddysee HD

Játékmenet - 8.2
Grafika - 4.8
Humor - 9.1
Zene/audio - 7.8
Hangulat - 8.3

7.6

Ez nem egy Gravity Rush és nem egy Uncharted, hanem egy régi cím egy újabb köntösben. Ha akkoriban nem volt meg, akkor most érdemes beszerezni. Egy vonatúton életet tud menteni, ha már nem képes a MÁV wifije működni...

User Rating: 3.45 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu