ELŐZETES – Ugyan a Warhammer univerzumának leginkább a 40k-s mellékágát ismerik, és legfőképpen szeretik a játékosok, viszont nem árt időről időre emlékeztetni az embereket, hogy honnan is ered a világ. Mert, hogy a 40k ugyan sokkal inkább futtatott digitálisan, mind analóg termékek terén, viszont az csupán egy sci-fi mellékága az eredeti Warhammer fantasy világának, amit sajnos túl hosszú ideig hagytak a létezés peremén ahhoz, hogy buzgón, életvidáman várjunk egy olyan projektet, ami az eredeti fantasy környezetbe kalauzol el minket.
Jómagam egy cseppet sem voltam oda a gondolatért, hogy FPS nézetű akciójátékot készítsenek a Warhammer világában, viszont ahogy csepegtek ki az információk a játékról egyre csak jobban kezdett érdekelni annak a világa. Ugyan én sem ismerem túlságosan behatóan a széria által felölelt fantasy világot, viszont az End Times-nak még a túl súlyos háttérismeret nélkül is sikerült engem magával ragadnia.
Persze a PlayStationre való megjelenése még várat magára, de egyéb platformon már sikerült kipróbálnom a játékot, így közvetőlegesen megpróbálhatok a kedves olvasók elé vetíteni egy képet arról, hogy mire is lehet számítani a PS4-es Warhammer: End Times – Vermitide-től.
Egy bejáratott modell
A Valve zombis lövöldéjének a mai napig nem próbált meg senki konkurenciát teremteni, kivéve, ha a házon belüli Left 4 Dead kettőt tekintjük az első konkurensének. Stílusában mondhatni egyedülálló játékmenettel és élménnyel igyekezett megragadni az akció-fps-ek rajongóit és a képlet olyannyira bevált, hogy továbbra is az egyik legjátszottabb co-op horror ami a PC-s piacon mozog.
Mindezek után persze számítani lehetett rá, hogy lesznek olyan kreatív vállalkozók, akik megpróbálják a Valve szériája által használt alapötletet újragondolni, némiképp továbbfejleszteni és egy másik univerzumba-világba helyezni, hogy a co-op örömök ilyen stílusban ne kizárólag a zombiírtó-alakulatok kedvére tegyenek. Sokat kellett ugyan várni, de megérkezett…
Gyengéd szigor
Ha nagyon szigorúan vesszük, – és hát miért is ne vennénk – akkor az End Times egy ízig vérig leklónozott Left 4 Dead amiben kicserélték a nagyvárost egy középkort idéző településre, a zombikat pedig otromba patkányemberekre. Az ellenfeleknek megvannak a különböző „kasztjaik”, a szimpla rohangászó rágcsálóktól (akiket egy csapásra kivégezhetünk), a távolról vadászó lasszózókon keresztül egészen a tank erősségű fenevadakig.
A változatosság eleinte még szórakoztató, a későbbiekben viszont sajnos egyre csak repetitívvé válik mikor már tényleg minden fajta ellenfél ellenében kialakul a legmegfelelőbb taktikánk. Az idő előrehaladtával így egyre csak könnyebb a játék.
A Left 4 Dead-el ellentétben esetünkben nem „emberi” karaktereket fogunk irányítani, akiknek egy előre megírt háttértörténetük és személyiségük van, ezt a részt ezúttal kasztok fogják betölteni. Az End Times-ban 5 kaszt várja a játékosokat; egy hibrid szerű faj, egy mágus, egy harcos, egy törp és végül a ranger.
Ezen kasztoknak megvannak a maguk tulajdonságai, mindegyiknek megvannak az erősségei, gyengeségei viszont képességek terén nagyjából ugyanazt nyújtja mindgyik. Az összes különbség az, hogy amíg a harcos (aki közelharcban jeleskedik) nem fog olyan pontos találatokat elérni lőfegyverrel, mint a ranger, a törp lassabb mozgású, mint társai és ilyetén részletekbe merülő különbségek hada jelentkezik még a kasztok közt bóklászva.
A játékmenet alapjait véve egy az egyben ugyan az mint amit a Left 4 Deadben is láthattunk, a „hadászkodás”-tól kedzve a tárgyak használatán át az egyes animációkig, sőt az ellenséges karakterek felépítéséig mindent sikerült ügyesen átemelni a Valve sikerjátékából.
Sokan persze ezt kapásból negatívumként képesek felfogni, viszont valójában egy cseppet sem katasztrófa egy másik játék alapjaira egy teljesen új elgondolást helyezni. Ezért is lehet az, hogy ugyan kétes érzésekkel kezdtem neki a programmal való ismerkedéshez, viszont egy pozitív véleménynek sikerült végül kialakulnia bennem a Warhammer új akciójátékáról.
Mint ahogy azt írtam az imént „a játékmenet alapjait” építették át egy az egyben a Left 4 Dead-ből, ami azt jelenti, hogy hatalmas szerencsére a lehetőségeink nem állnak meg abban, amire a zombi lövöldét felidézve gondolunk. Az említett „alap-szolgáltató” játékmenetét kiegészítve, továbbfejlesztve szállítja az új program amiben ezúttal nem csak arra van lehetőségünk, hogy kipróbáljuk magunkat az öt, számunkra elérhetővé tett kaszttal, de ezeket egy jól követhető fejlődésfa segítégével még képezhetjük, fejleszthetjük is kényünk kedvünk szerint.
Ehhez tartozik még az is, hogy a fejlesztések folyamatos mentésre kerülnek, így nem veszélyeztet minket az, hogy 1-1 pálya lezárása után újból hozzá kell látnunk kicsiny karakterünk képességeinek építgetéséhez. Ez, amolyan RPG-s átérzést ad a játéknak, mivel a folyamatosan fejlesztett karakterünket „naprakészen” tarthatjuk, és minden kasztot külön kezelve végül tökélyre fejleszthetjük szereplőinket.
Fejlődni emberek!
Miáltal az előbb már sikerült elspoilereznem a dolgot, hogy fejlődés rendszer is van a játékban, akkor most egy kicsit részletesebben is kifejteném, hogy ez pontosan hogyan is működik. Az egyes pályarészeken elért eredményeinktől függően folyamatosan kapjuk a „tapasztalati” pontot, amik segítségével szintet lépnek karaktereink. A szintlépésekkel újabb eszközök válnak „elérhetővé”, lootolhatóvá amiket a későbbiekben hasznosíthatunk csatározásaink során.
A lootolás ezúttal dobozok nyitogatásával és a tereptárgyak mögé tekintgetéssel valósul meg. A ládákban, rejtett helyeken találhatunk dobókockákat, amiket a küldetések végén használhatunk. Ahány kockát találtunk, annyival dobhatunk egyszerre és annyi eszköz, kiegészítő belootolására ad lehetőséget számunkra a játék. Az elnyert javakat felszerelhetjük hőseinkre, hogy a következő misszió keretein belül már más felszereléssel vethessük bele magunkat a mészárlásba.
Látványvilág 5-ös!
A játék hangulatát a legjobban a képi világa jellemzi. A komor, sötét pályákon a tömegével rohangáló patkánycsapatok vetik fel bennünk folyamatosan a kérdést; készen állunk e még 1 csatára. És bármennyiszer is felcsendül bennünk az egyértelmű válasz; ROAHR!, mégis már jó előre tudhatjuk, hogy a még 1 közel sem jelenti az utolsót.
A gyönyörű látkép amivel kapcsolatban engem, egy cseppet sem zavartak a sötét helyszínek, ragyogóan festenek az éjszakai hold fényében. Az ellenfelek és társaink modelljei is nagyon szépre sikerültek, ezáltal a grafikára egy pillanatra sincs okunk panaszkodni.
Az időnként már túlzottan is nyomasztó komorságot a játék a humorral próbálja elviselhetőbbé tenni. Karaktereinknek epikus beszólásai tudnak lenni, amiket legtöbbször nem az ellenséges patkányembereknek szánnak, sokkal inkább egymásnak. Ilyen volt példának okáért mikor az iszákos törpöt azzal fenyegette a mágus, hogy a lehelletének segítségével borítja lángokba őt.
Ezek mellett természetesen más jellegű kommunikáció is zajlik a pályán lévő „nem-patkányok” között, amik legfőképpen a játékos segítségére épültek a játékba. A karakterek folyamatosan jelentik egymásnak az aktuális helyzetet, az ellenséges erők hollétét, a ládákat, „utánpótlást” és lényegében bármit amit csak felfedeznek a pályán. Ezektől a megszólalásoktól érződik ténylegesen egy élő környezetnek a játék világa, ettől válik a hangulata igazán magával ragadóvá.
Start Times
Megfeledkezve minden ellenérzésemről nagyon élveztem a Warhammer: End Times – Vermintide című játékot. Jómagam alapból nagy rajongója vagyok a stílusnak, hiszen a Valve játékok szerelmeseként az elsők között voltam akik megkaparinthatták annak idején a Left 4 Dead-et, és most kellemes szájízzel gondolok vissza azokra a pillanatokra, amiket az End Times-ban töltöttem.
A masszív co-operatív élmény amivel ismételten sikerült a videojáték iparnak elkáprásztatnia engem egyszerűen halhatatlannak tűnik. Társainkra és magunkra folyamatosan ügyelve ezúttal a patkány hordák elen kényszerülünk fellépni, megpróbálva eljutni a keret-történet végéig.
Mivel a játéknak meghatározott története nincs, ezért felesleges is róla beszélni. Annyit bőven elég tudni róla, hogy a világvége eljött, a patkányemberek feltűntek és megszálták a városokat, nekünk pedig fel kell venni velük a harcot.
A fejlődési rendszer üdítő egy ilyen produktumban, így nagyon élvezetes hetek vagy akár hónapok elé néznek akik próbára teszik magukat a játékban. Már más dolgunk nincs is, mint kivárni a PS4-es megjelenést és már bele is vethetjük magunkat az őrületbe.
-Kese-
Elragadó:
+ Left 4 Dead kicsit másképp
+ Szerepjátékos fejlődési rendszer
+ Ügyesen kivitelezett pályák és ellenfelek
Elborzasztó:
– Eleinte kissé unalmas
– Később repetitív és unalmas
– Végezetül több is belefért volna
Kiadó: Fatshark
Fejlesztő: Fatshark
Stílus: Akció, Indie
Megjelenés: 2015.10.23
