PlayStation VR-bomba: végre van hivatalos ár és megjelenés! [VIDEO]

Az Oculus Rift és a HTC Vive után a Sony is végre robbantott, de mégis mekkorát? A PlayStation VR-ral kapcsolatban alaposan kitálaltak a japánok. Dátum, ár, miegyéb. Ugorjunk is rögtön fejest a részletekbe.

Kezdjük kapásból az árral. Jól sejtettük, hogy a PSVR beárazása alámegy a Riftének és a Vive-énak egyaránt, hiszen 400 dollár/euró/errefelé 125 ezer forint körül fogják értékesíteni a virtuális headsetet. Ehhez hozzá még szükséges lesz egy PlayStation Camera is – ha ezt nem szereztünk korábban, akkor az plusz 60 dollár/euró/~18 ezer forint lesz, de még mindig a legolcsóbb VR-élményt kínálva számunkra. (Még úgy is, hogy Move-ot sem kapunk, amit néhány játék igényelhet. Ezért nem is csoda, hogy lesz VR+Camera+Move bundle – részletek még nem ismertek…) Hogy mikor jön? Nos, ne számítsunk 2016 első felében rá – a megjelenést a Sony októberre rakta!

Az Oculus VR alapítója, Palmer Luckey szerint a PlayStation VR árazása eléggé fair – ez kb. kölcsönválasz a Sony azon kijelentésére, miszerint az ő VR-élményük nem fog az Oculuséhoz képest jobbat bemutatni. Korrekt megnyilvánulás.

Már azt is bejelentette a Sony, hogy az Electronic Artsszal és a Disney licenszét használva egy Star Wars Battlefronttal kapcsolatos projekt is készül a PlayStation VR-ra. További részleteket még nem tudni, de Andrew House, a SCE főnöke szerint egy filmszerű játékélményre lesz érdemes felkészülnünk. Részleteket valószínűleg az E3-on hallhatunk még.

Játékkínálat tekintetében körülbelül ötven címre kell számítanunk, az imént említett Battlefront lesz közülük az egyik. Néhány másik címet felsorolnánk: Until Dawn: Rush of Blood, Rigs: Mechanized Combat League, Rez Infinite, Eve: Valkyrie, Wayward Sky.

Nos, szóval így állunk – a PlayStation VR láthatóan a belépőszintet szeretné a virtuális valóságban képviselni. Nem szükséges hozzá egy izmos PC, elég a PlayStation 4, illetve ahhoz egy Move és egy kamera, ha nem lenne birtokunkban. Mivel az installbázisa a VR-nek kapásból magasabb (legalább 37 millió eladott PS4 a legutóbbi hivatalos eladási adatok szerint!), ebben a tekintetben a Sony jó úton járhat.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu