TESZT –  A Malicious Fallen keveréke a Dynasty Warriors-nak, a Devil May Cry-nak és az olyan boss rush játékoknak, mint a Titan Souls. Ez most így leírva biztos nagyon jól hangzik, de az Alvion, a játék fejlesztője, aki ezt a három játéktípust keverte nem nagyon értene a jó koktélokhoz, az biztos…

Egyáltalán micsoda a Malicious Fallen? Nos, ez a része nem más, mint egy újabb „koktél”: a régi PS3-as játék és a PS Vita verzió keveréke a tartalom tekintetében. A Malicious Fallen legalapvetőbb koncepciója faék egyszerűségű: különböző arénákon kell keresztülverekednek magad, ahol seregnyi ellenség támad rád, végül végezned kell a végső boss-szal. Rendkívül egyszerű recept és jól is működik, ha a kivitelezés színvonalas. (A PS Vitára készült zseniális Soul Sacrifice-ban és újabb kiadásában, a Soul Sacrifice Deltában például nagyszerűen működött. – BadSector ) A kérdés tehát csak annyi: érdemes-e erre az alacsonyabb költségvetéssel készült játékra áldozni?

Mese nincs!

Nem, történet, az tényleg nincs – legalább is normális átvezetők, játékbeli narratívák formájában. Ha valami történetféleséget akarsz kicsikarni a játékból, akkor négy fejezetnyi szöveget kell elolvasnod. Ez mind elmagyarázza a világ hátterét, hogy kik a főszörnyek, hogyan kezdett el uralkodni az őrült királynő és egyáltalán mi az a „Malicious” (nagyjából: „rosszindulatú”, „gonosz”).

Miután ezt mind végigolvastad, ha van hozzá türelmed, rá fogsz jönni, hogy ennek semmi jelentősége a játék során. Nincsenek dialógusok, nehéz, történetet befolyásoló (vagy akármilyen) választások, a feladatod csak annyi, hogy menj és darálj le mindent a képernyőn. A pályákat akármilyen módon teljesítheted, csak annak lesz jelentősége, hogy a varázserőket hogyan szeded össze a játék során.

A narratíva emellett telis-tele a szokásos anime közhelyekkel, a játék befejezése pedig mintha egy-az-egyben egy Naruto, vagy Full Metal Alchemist részből köszönne vissza.

Hogy egy kicsit azért írjak a konkrét történetről is: te vagy az emberiség megmentője a „Malicious” ellen, viszont ahhoz, hogy legyőzhesd, vissza kell vinned saját helyükre azon mágikus erők megtestesüléseit, amelyeket a proféták korábban a régebbi bajnokoknak adtak.

Anime ezerrel

A játék vizuális világa és hangulata is egy-az-egyben az animéket (japán rajzfilmeket) idézik. Természetesen önmagában ez nem hátrány, hiszen az előbb említett Naruto játékos adaptációit, vagy a One Piece játékokat az anime stílusjegyek elképesztően látványossá tudják varázsolni. Itt viszont sajnos az anime alacsony felbontással is párosul, ami igen rossz kombó egy olyan játéknál, ami egy PS4-re készülő „remake”. Mert hát itt erről van szó: a PS3-as játék grafikáját elvileg a PlayStation 4 vizuális képességeihez igazították, azonban nehéz lenne ezen a téren valódi fejlődést észlelni.

Ne szépítsük: a látvány csúnya, és hiába húzták fel 1080p-re, melynek köszönhetően legalább nem pixeles a grafika, vagy homályosak a textúrák, a minősége tekintetében enyhén szólva hagy kívánnivalót maga után. A helyzetet csak rontja, hogy állandóan „lézeres” (vagy ahhoz hasonló) becsapódásokat, robbanásokat láthatunk, ugyanakkor ezek nagyon elavultak.

A budget játékokat idéző látvány tehát nem valami szívet melengető, mi a helyzet a hangokkal, zenékkel? Nos ezen a téren szerencsére mindjárt pozitívabb a helyzet: a csata kellős közepén igazi adrenalinpumpáló muzsikák a Guilty Gearre emlékeztettek. A támadások, csapások, robbanások hangjainak igazi erejük van és a zene tökéletesen passzol mindegyik jelenethez. Nagy kár, hogy a harmatos látványvilág nem jár kéz-a-kézben ezzel a kíváló audió és zenei résszel.

Üsd! Vágd! Nem apád!

Sajnos a játék harcrendszeréről sem tudunk túl sok pozitívumot felhozni. A harc és az irányítás rendkívül lebutított, és miközben abban reménykedtem, hogy kombókat kell megtanulnom és használnom, addig csak egyfolytában nyomkodni kell a támadásgombot, hogy Aura pontokat nyerjünk és a bossokat hamarabb leverjük. Az alapszintű ellenségek nevetséges kihívást nyújtanak: általában alig sebeznek és amikor nagy ritkán igen, akkor is gyerekjáték megölni őket.

Hősünknek öt fegyvertípusa van, amelyet a játék során tud összeszedni: kard, lándzsa, „bokszer” (vagy valami hasonló) és démon golyók. Mindegyiknek vannak előnyeik és hátrányaik, ami megint csak jól hangzik, azonban kamera és harcrendszer hiányosságai miatt nem túl élvezetes bármelyik fegyvert használni.

A harc amellett, hogy könnyű leverni az ellenfeleket, ugyanakkor gyakran frusztráló is tud lenni. A legfőbb probléma, hogy miközben a harc villámgyors, ugyanakkor hősünk mozgása suta és lassú, épp ezért a játékos állandóan védtelen és az ellenfél sunyi ütéseinek van kitéve. Ráadásul, gyakran fordul elő, hogy lebénítják, vagy a földre terítik és jó pár másodpercbe beletelik, amíg felkel. Ilyenkor mondjuk nem feltétlen sérülünk meg, de az aura pontjaink mindenképpen csökkennek.

Összességében a harc rendkívül nyomasztó, amit csak tetéz, hogy az ellenfeleinket ért sérülésekről (illetve azok mértékéről) sem kapunk információt, melyen a rossz kameranézetek csak rontanak. Ahhoz, hogy befejezd a játékot, inkább türelemre és szerencsére, mint jó reflexekre és összpontosításra van szükség.

Tényleg „bukott”

A Malicious Fallen cím sajnos passzol erre a játékra. Bár nem élvezhetetlen, de az átlagon aluli címmel van dolgunk. Kár érte, mert, ha nagyobb költségvetést kapott volna a játék, amelyből tehetséges fejlesztőket vettek volna fel, akkor az arénaszerű, boss-okra koncentráló harc jól működhetett volna, hiszen erre volt már példa.

-Dante-
(fordította: -BadSector-)

Kiadó: Alvion, Sony Interactive Entertainment

Fejlesztő: Alvion

Stílus: Hack’n Slash

Megjelenés: 2017. februrár 21.