FILMKRITIKA – Jellemző az idei Filmhétre, hogy a legnagyobb visszhangot egy olyan alkotás kapta, amelyet végül be sem mutattak rajta. Abba most nem mennék bele, mennyire esik a színvonal évről évre a Filmhéten sajnos – miközben a bemutatandó filmek minősége szignifikánsan emelkedik -, de annyit azért elmondanék előszóként, hogy idén érthetetlenül korán volt, vö.

2016-ban már megkaptuk a Saul fiáért az Oscart, 2017-ben az Arany Medvét a Testről és Lélekről-ért. Tehát volt egy nagy film, ami köré szerveződött az egész. Most ez is hiányzott, illetve Enyedi Ildikó filmje duplázott mert idén megkapta az Oscar jelölést. Na és ebbe az állóvízbe bombaként robbant Kostyál Márk műve.

Hogy miért alakult így, talán már sosem tisztázódik, de hogy egy 300 milliós project végül miért végzi úgy, hogy a bemutatókor szinte a nullával egyenlő nézőközönség látja a marketing hibájából, aztán pedig nem is nevezik/nem engedik nevezni a Filmhétre, aminek azért egy olyan szerepe is lenne, hogy felhívja a figyelmet a tavalyi év magyar alkotásaira, és lehessen pótolni ezt, azt, ha csak egy hétig is. Erre „válaszul” a producer Kálomista Gábor feltöltötte a YouTube-ra a filmet, hogy meg tudja nézni a közönség. A cselekedetet viszont pont a rendező ítélte el, és mélységes felháborodásának a Facebookon adott hangot. Most erre mit mondjak, nagyon jó reklámot kapott a film, többen nézték meg ebben a négy napban, mint a bemutatókor.

Sok hűhó semmiért –

Bár nem vagyok biztos benne, hogy Kostyál ebből mennyi részesedést kapott volna még, de valószínűleg elenyészőt, legjobb esetben egy fillért se, mert a rendezőket kifizetik a forgatás során, és a film a cég, a producer tulajdonát képezi, tehát minden utólagos jogdíj őket illeti. Szerintem Kostyált nem is ez zaklathatta fel – amiket a kommentelők leginkább jeleztek -, hanem, hogy a film minősíthetetlen hanggal került fel, nem igazán értem miért, talán a YouTube kijátszása végett.

Ráadásul a film csak ebben a négy napban volt elérhető a videómegosztón, az meg már más kérdés, hogy hazánk torrentparadicsom, és én magam öt perc alatt még hat filmet találtam az idei Filmhétről ami (jobb) minőségben van fent a neten… csak épp a kutya, akarom mondani a kojot nem beszél róluk. Summa Summárum a filmet 50.000-nél is többen nézték meg, emiatt a dolog vége az lett, hogy a filmet ismét a mozikba fogják küldeni nulla forintos kölcsöndíj ellenében. Innentől már csak a moziktól függ vetíteni fogják e? Nos, és hogy milyen a film?

Tanyasi western Tűzkő falujában –

Tényleg nagyszerű példája, hogy a fa, mely akkor dől ki, mikor senki se látja, valójában tényleg nem ad hangot. Márpedig Kostyál filmjének aztán van hangja. Közhely lenne már leírni, hogy a magyar film javuló tendenciát mutat, úgy látszik kellett ez a huszonöt év, amíg az öregek kihaltak, akik nem tudtak megújulni, és felnőtt egy nemzedék, akinek pedig a töke tele lett azzal, hogy Sas Tamás folyik a csapból is, idióta vígjátékok, meg olyan filmek amik nem szólnak semmiről. Kostyál már az elején azt adja a nézőnek, amiről ez a film szólni fog.

Nem is igazán értjük mi történik, de épp ezért érdekes lesz, hogy miért üvöltözik ezt az embert, és miért ennyire kétségbeesett. És ez nagyon jó, felkelti az ember kíváncsiságát, anélkül, hogy tudná mire számítson – vö. Viszkis, Kincsem. Aztán kiderül, hogy ez csak a bevezetés volt, egy kis szegmens, ami megadja az alaptónust, a Kojot egy feszes, kőkemény, húsbavágó, brutális mozi, nem is tudom mikor láttam ennyire hitelesen ábrázolni az erőszakot magyar filmben, és mikor láttam ennyi vért.

Kristálytiszta profizmus –

És akkor ott az ellenoldal, az akciófilmeknek kikiáltott, vérgagyi, még mindig amerikaiakat majmoló Cop Mortem, amit állítólag profi kaszkadőrök raktak össze. Itt kapunk három olyan közelharci jelenetet, amitől az államat kerestem a földön, pedig alapvetően nem szeretem az ilyesmit. Kostyál azonban mindegyiket olyan energiával mutatta be, elsőfilmes létére, hogy az valami gyönyörű.

Főleg a finálé, ahol már egyértelműen westernes jegyeket használ, ahogy a lassításokkal a végletekig húzza az időt, és ott lóg a levegőben, hogy itt ez most csak rosszul végződhet, de, hogy melyik másodpercben pattan el az a bizonyos utolsó szál… még most is beleborzongok, ahogy ezt írom. És ezek a harcok mindegyike rendkívül kreatív, különösen az esküvőn történő, ahol minden eszközt, és helyiséget kihasználnak, amit csak ki lehet.

Kostyál a magyar Fincher? –

Aztán ott van a film technikai háttere, a Kojot az egyik leggyönyörűbben fényképezett magyar mozi, olyan ötletek és kamera beállítások találhatóak benne, hogy már ezért érdemes lenne nekiülni. A vágások megint magukért beszélnek, bár ezen a téren azért már kicsit kötözködhetnék a helyenként indokolatlanul feszesre vágott részeknél, de ezt tudjuk be annak, hogy Kostyál a reklámfilmek világából jött.

Az is nagyon jót tesz a filmnek, hogy egyetlen ismerős arcot se fogunk látni, és pont ezért lesz a film hiteles. Ki a franc hiszi ezt el ma már Hujber Ferencnek, vagy Liptai Klaudiának. Mindenkit az egekbe lehet dicsérni, hogy százötven százalékot beletett a játékába, különösen Bocsárszky Attilát, és Orbán Leventét emelném ki. Utóbbi a film legcoolabb karakterét játssza, nagyon remélem, hogy a jövőben látom még valami hasonlóban. De a többiek: Kovács Frigyes, Mátray László, Dobra Mária és Bocsárszky Attila is nagyon hitelesek voltak.

Átlagemberek –

És akkor térjünk ki a film gyenge pontjára is, ennyi dicséret után. Ez pedig a forgatókönyv, és a karakterek. Ez az a rész, ahol többször is megbicsaklik a film. Először is két órában túl hosszú, azért ki lehetett volna belőle vágni egy negyedórát szívfájdalom nélkül. A karaktereket hanyagul kezeli, hiába a bődületesen hosszú játékidő, helyenként kapkodva meséli el változásukat és alakulásukat. Ezért jártak jobban a mellékszereplők, mert ők jók abban az álló helyzetben, amiben vannak. Viszont Bicsérdy Misi, Eszter és Kispali, akiknek fel kellett (volna) építeni a karakterívét… szóval itt már kilóg a Kojot láb. Különösen Kispali járt rosszul, aki egy egyáltalán nem tipikus „gonosz”, de karaktere össze vissza változik, attól függően éppen mire van szüksége. A tejivós jelentőből sokkal többet ki lehetett volna hozni, de a forgatókönyv nem mer.

Aztán ott van Eszter, talán az ő karaktere a legjobb a film háromnegyedéig, aztán megtörik a merészség, és a film inkább bevállalja a gyávább befejezést. A főhős alakulása pedig sokáig értelmetlen is, mert ahhoz nem foglalkoztak eleget az előéletével, hogy kötődni tudjunk hozzá, sőt valójában ő a legellenszenvesebb is. És akkor már hagy kérdőjelezzem meg azt is, hogy akiben ilyen indulatok feszülnek, az majd egy bankban fogja húzni az igát. Az a pár montázs amivel meg akarnak neki alapozni semmire se elegendő, erre bizony legalább tíz percet rá kellett volna áldozni.

Mégis csak Kojot –

A történetről pedig szándékosan nem írtam, mert az olyan amilyen, vannak jobb pillanati, de nagy fordulatokra azért senki ne számítson, ráadásul annyi szimbólummal pakolták meg, – az apák árnyékában élés, elfojtás, csúcs szuper autó, szürke marha -, hogy ez szétfeszíti a film kereteit, és nem is sikerült mindent kifejteni. Viszont a Kojot mindezek ellenére még így is a tavalyi év egyik legkiemelkedőbb filmje, aminél már bőven nem olyan problémákról kell beszélni, mint az elmúlt negyed évszázad során. Mert van az úgy, hogy oda kell sózni, és Kostyálnak ez maximálisan sikerült.

-Scal-