RETRO – Nem kell évente két játékot fejlesztenie egy videojátékokkal foglalkozó csapatnak ahhoz, hogy letegyen arra a bizonyos asztalra egy minőségi alkotást. Ezt a gondolatmenetet erősíti meg alaposan a francia székhelyű Arkane Studios is. Ritkán szólnak, de akkor elgondolkodtató a produktumuk. A Dishonored jött, látott, és elszúrta a torkomat…

2006-ban már felfigyeltem fiatal fejjel – mindössze 18 évesen – az Arkane-re. Az akkor kijött játékuk, a Dark Messiah of Might and Magic viszonylag jól teljesített, bár tény: nem volt a legjobb. Azóta lefolyt a Dunán 6 év, és újra itt a csapat, ezúttal Corvo Attano történetével, a Dishonored-dal. Őszinte leszek: nagyon ritkán foglalkozom hosszabb ideig újabb játékokkal (ezalól talán a Tony Hawk’s Pro Skater HD volt kivétel az utóbbi hónapokban), de ezúttal kivételt tettem. De vajon miért is…?

 Egy árulás középpontjában…

Nincs annál rosszabb – mentálisan sem! -, amikor a képletes kés a hátamba fúródik. A szúrófegyver kitépése nehéz, de amikor a penge utolsó millimétere is elhagyja testem, bosszúért kiáltok. Véres bosszúért. Ezt éli át a Dishonored főszereplője is: Dunwall császárnőjének testőreként egy utazásából hazatérve magatehetetlenül kellett végignéznie a császárnő halálát, illetve annak lányának elrablását… és igen, ránk kenik az egészet! Hat hónap börtön, közeleg a kivégzés, a gyógyszer meg elgurult – de mi ez?

Valakik segítenének a kijutásban…  s sikerül is a börtönt elhagyni, ahonnan a szennyvízzel s holttesteket faló patkányokkal teli csatornákon kereszül meglelni Samuelt, aki majd elvisz minket a küldetéseink területére. Találkozunk Pieroval, a Lojalistákkal, majd ezek után a Kívülálló ruház fel minket újabb képességekkel… és innentől jönnek a küldetések, melyek végén nem egy befejezés vár ránk. A poént nem lőném le: a felfedezés örömének a végén az élmény gyümölcsének leszakítása a játékosra vár.

Emberfeletti orvgyilkos

Itt lép be az Arkane múltja: a DMoMM is anno RPG stílusjegyekkel övezte fel a játékot, s a Dishonored-dal sem tett másképp. Egy orvgyilkost fogunk irányítani, de csakis a jó érdekében (hogy tisztára moshassuk nevünket), de mások leszünk, mint a többi, eme szakmából megélő humán egyed: egyrészt az arcunk nem lesz látható, de nem azért, mert a maszk ápol, véd s eltakar… az indok ennél lényegesebb: a maszk segítségével bizony akár jobban feltérképezhetjük az előttünk álló terepet, s veszélyt.

Fejleszthetjük is, de persze semmi sincs ingyen: a cél minél több, értékkel is rendelkező tárgy felszedése, mely pénzzel ruház fel minket – és eme fizetőeszköz beváltható Pieronál, aki a játékban tulajdonképpen a boltos szerepét tölti be. Altatónyíl kell a nyílpuskába? Tessék perkálni. Célzást javító fejlesztésre fájna ama fog? Elő az érmeket…

Természetesen nem kizárólag ilyen téren alakíthatjuk Corvot egy hihetetlen lénnyé. Lénnyé – több lesz ugyanis, mint ember. Ezt először a pubban történő lepihenés után tapasztalhatjuk meg, miután találkozunk a Kívülállóval. A játékban nem egy helyen lesznek rúnák elszórva: ez kulcsfontosságú lesz a képességeink fejlesztésében/bővítésében.

„Az arcunk nem lesz látható, de nem azért, mert a maszk ápol, véd s eltakar… az indok ennél lényegesebb: a maszk segítségével bizony akár jobban feltérképezhetjük az előttünk álló terepet, s veszélyt.”

Néhány példával is élnék: a Dark Vision segítségével például a fal mögött rejlő ellenfeleket szemlélhetjük meg (és nem, nők esetében nem látunk be az alsónemű alá…), illetve azt is, hogy éppen milyen az ő látószögük; mivel a célunk az, hogy minél észrevétlenebbek legyünk (hiszen egy hiba is elég ahhoz, hogy máris ellőjünk egy health potit…), az is fontos lesz számunkra, hogy ne lássanak meg minket. A kedvenc ilyen képességem a Shadow Kill volt: eléggé brutális látvány tud lenni, hogy szabályosan hamuvá válik ellenfelünk! Ezt látni kell!

Lecsap a hangulatbomba

A Dishonored nem csak azért lett fantasztikusan jó, mert Corvo képességeivel úgy játszunk, ahogy szeretnénk (éljen a kreativitás!). Más miatt is érdemes egy pillantást vetni rá: hangulatilag ugyanis az Arkane nagyon betalált. A zene például önmagában is mesteri lett. Daniel Licht, még több ilyet kérnénk! Nem éreztem egyáltalán erőltetettnek bárhol is a karakterek beszédét sem, így audio szempontjából nagyon jó produktummal állunk szemben!

„Ez az utóbbi idők legjobb PS Plus játéka.”

És akkor még nem is említettem szót magáról Dunwallról… tényleg olyan érzése van az embernek, mintha a 19. század végén lenne egy angliai városkában, amely fantasztikusan lett kidolgozva! Érdemes is körülnézni, hiszen az élet szép. Vagy legalábbis akkor szép, ha van pénz, mert ha rendelkezünk egy halom érmével, akkor ugye több lehetőségünk van vásárolni. De visszatérve a hangulatra: a történet is rátesz egy lapáttal. Én őszinte leszek: nagyon elszomorító volt a császárnő halála. Sikerült megerősítenie bennem, hogy igen, ezért bosszút kell állnom. Ritka az ilyen…

2012 meglepetése volt

Nincs tökéletes játék. Nem volt, nem is lesz. A Dishonored is azért rendelkezik pár – ténylegesen elhanyagolható! – hibával. Talán a játék hossza hozható fel hibájának? Lehet. Viszont csak akkor, ha az a cél, hogy mihamarabb végigrohanjunk a játékon, de kérdem én… mi abban a szép? A több befejezés miatt lehet, hogy zavaró lesz egy idő után ugyanott járni sokadik alkalommal, de mivel hatással vagyunk cselekedeteinkkel a játékra – s annak végkifejletére -, nem mondanám, hogy a hossz problémát okozna.

A Dishonored egy nagyon jó játék lett. NAGYON jó. Emelem kalapom az Arkane előtt: zseniális lett a végeredmény, az összkép pedig nagyon pozitív – ez az utóbbi idők legjobb PS Plus játéka.

-V- (2012)

Kiadó: Bethesda Softworks

Fejlesztő: Arkane Studios

Stílus: kaland, akció lopakodás

Megjelenés: 2012 november