VÉLEMÉNY – Lezajlott tegnap este a Ubisoft konferencia és elsőnek azt hittem, hogy azért ásítoztam rajta olyan átütő erővel, mert annyira álmos voltam. De kezdek rájönni, hogy ez inkább magára az előadásra volt részemről egyfajta zsigeri válaszreakció.
A Ubisoft iránti ellenszenvem
Már az előző évi Ubisoft konferenciát is rettentően gyengének éreztem, de most egy pillanatra játsszunk el azzal a gondolattal, hogy ez csak az én kiadó iránti ellenszenvemnek volt betudható. Ez az ellenszenv egyébként abban keresendő, hogy határozottan úgy érzem, a generációváltás óta kiölték magukból a srácok a kreativitást az open-world séma felé való teljes elmozdulással, és a saját franchise-aikra jellemző „ubification”-nel. Azzal, hogy elmozdultak a látszólag nagy, sőt, gigantikus világok velé, miközben ez gameplay valódi mélységével már elfelejtettek és sorra el is felejtenek foglalkozni, az éles váltásnak pedig többek között a narratíva is megitta a levét a játékaikban – megannyi más dolog mellett.
No de bárhogy is legyen, másodszor már nem tudok és nem is akarok ugyanerre hivatkozni. Mert ha még ettől az egyébként erőteljes alapokon nyugvó ellenszenvtől el is tekintek, akkor is az egyértelmű percepcióm, hogy a Ubisoft konferencia szinte bármilyen nemű érdemi és érdekfeszítő bejelentéstől, vagy bemutatótól mentes volt – és ez még csak az egyik baj.
Az előadás módja
Gamer vagyok. A játékokban vagyok érdekelt. Nem tud megmozgatni, hogy valamelyik öltönyös fószer vagy egy bekokózott, megbukott ’90-es évekbeli dizájner által beöltöztetett fejlesztő hogyan vereti magát a játékára a színpadon és hogyan hype-olja azt össze-vissza. Nem arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan tudnak hangzatos, ám annál semmitmondóbb sablonszövegekkel egy-egy játékot szétpromózni. Ha valóban jó a játék, amivel az adott fejlesztő(csapat) előáll, annak videón is jól kell mutatnia. Át kell jönnie a játékmenet mélységének és milyenségének, át kell jönnie a narratíva erősségének. Nincs szükségem felesleges töltelék sallangokra. Ezt a Microsoft is tökéletesen felismerte, ezért is volt többek között olyan jó az ő eladásuk. Mérhetetlenül feszes és pörgős volt a prezentációjuk. Azt láttuk, amiért a képernyő elő ültünk. Játékokat, méghozzá érdekes játékokat.
A másik: nem vagyok kíváncsi a fentebb már említett személyek szégyentelenkedésére és erőltetett bazári poénjaira. A Ubisoft E3-mas műsorainál már mondhatni hagyomány, hogy a szekunder szégyent rendre előidéző színpadi bohóckodásokkal állnak elő, amellyel nem csak magukból, de a közönségükből is hülyét csinálnak. Elismerem, ezek most – de csak is a Ubisoft-hoz mérten – minimumra lettek idén szorítva, de a Trials-ot bepromozó szegmens inkább fájdalmas volt számomra, mint valóban mulatságos. Ha pedig már Trials, akkor jöjjenek a játékok.
A játékok
Megpróbálok sorban haladni. A konferenciát a Ubisoft a Just Dance 2019-cel nyitotta. Jópofa, meg minden, de egyrészt nem vagyok jártas a szériában, másfelől meg nem hiszem, hogy egy ilyen szezonális franchise-nak ekkora screentime-ot kellene szánni. Nem annyira érdekfeszítő és vélhetően nem is annyira innovatív – nem hiába helyettesítette játékmenet videó helyett élő táncikálással a Ubisoft ennek a leleplezését.
Ami viszont a következő címet illeti, el kell ismernem, hogy a Beyond Good & Evil 2 kifejezetten hangulatosnak tűnik. De itt is végső soron inkább negatív, vagy semleges a véleményem a látottak alapján. Egyrészt nem tudom, mit szóljak ahhoz a koncepcióhoz, hogy kvázi általunk, játékosok által akarják összerakatni a játékukat. Másfelől hiába pofás a CGI trailer, az mégiscsak egy CGI trailer. Érdemi játékmenetet gyakorlatilag semmit nem láttunk. Erre sokat nem lehet mondani. Maximum azt, hogy a túltolt káromkodás borzasztóan frusztráló benne, főként a gyermekbarát első rész fényében. A 2009-2010 körül kiszivárgott BGE2 gameplay alapján a játék sokkal inkább tűnt Beyond Good & Evil játéknak, mint ez. Mindenesetre a konferencián megmutatott játékok közül még mindig ez tűnt számomra a legérdekesebbnek.
A harmadik játék, ami a fókuszt kapta, a Rainbow Six: Siege volt. Habár egy régivonalas hardcore gamer-nek vallom magam, aki elsőlegesen az egyjátékos módban érdekelt, a Siege-nek mégis sikerült engem megragadnia – már megjelenés óta nyüstölöm és egyszerűen nem ereszt. Így hát eléggé vártam, mivel fognak itt minket meglepni – mondhatom, hatalmas csalódás volt, mert a nagy semmit kaptuk a pofánkba. Elvert arra 10 percet a Ubisoft a drága Justin-nal az élen (Ubisoft Community Manager), hogy elregéljen a játékról olyan sabloninformációkat, amit mindannyian tudunk, még azok java része is, akik nem is játszanak a játékkal. Mint például hogy most jött ki az új Season, vagy hogy van ám olyan dolog, hogy Pro League, meg hogy tyű, de sokan játszanak ezzel a lövöldével. Gratulálok. Nem szolgált másra az egész, csak egy fene nagy promózásra. Azt hittem, ha már E3, akkor mi, játékosok kapunk valami kis meglepetést. Egy E3-mas skin-t, vagy uniform-ot, esetleg az E3 alkalmából egy dupla XP-s hétvégét. Úgy látszik, ennyire elég az a 35 millió player.
A következő a soron a Trials: Rising volt. Az abszolút szükségtelen és zavarbaejtő bepromózása után lehetett is belőle látni valamennyi gameplay, az alapján pedig teljesen korrektnek nézett ki. Viszont egyáltalán nem látom, mik azok a kritikus pontok, amikben ez különbözne mondjuk a legutóbbi változattól, a Fusion-től. Még csak technikai szinten se látok előrelépést. Ugyanazok a néhol elnagyolt, gyengébb minőségű textúrák, ugyanaz a prev-gen érzést keltő bevilágítás és látványvilág. Nem egyszerűbb lett volna ezt egy sima DLC-ként kihozni?
Az őrült motoros játék után ismét egy nagyágyú következett – most egyébként jó fej akartam lenni, mert az én szememben egyáltalán nem az – méghozzá a The Division 2. Az első részt rettentően gyengének találtam. Egy játéknak, mely már az alapvető koncepciónál megbukott. Szerintem az, amikor a gyakorlatilag nulla tartalmat akarják úgy eladni, hogy több tíz órányi grind-olásra késztetik a játékost ugyanazon körülmények és ugyanazon eszközök segítségével, ugyanazokon a helyeken, csak azért, hogy valamivel jobb statisztikájú felszereléseket szerezzen, hogy aztán újra nekivághasson ennek az ördögi körnek, az egy ilyen keretrendszeren belül nem működik – ha pedig már itt tartunk, ez nem működött a Destiny-ben sem. Ezt egyedül a Diablo-ban láttam sikerrel kivitelezni, de ott azért rengeteg más minden is közrejátszott – csak hogy egy fontos példát említsek, a matematikai alapokon nyugvó, „véletlenszerűen” generált dungeon-ök.
Egy The Divison-féle agymenéshez először is jóval több tényleges tartalom kellene, sokkal jobb level-design, valamint nem ártana egy érdekfeszítő narratíva se, amely mindezt összefogja és egy koherens egésszé teszi. Amit pedig a The Divison 2 esetében látok, az lényegében tök ugyanaz, mint amit az elsőben láttam – annyi különbséggel, hogy itt már érdekesebb művészi dizájn és komplexitás terén is a bejárható terület. Valószínűleg jobb lesz az elődnél, csak nagy kérdés, hogy a jobb az vajon elég lesz-e. Az viszont inkább csak aggodalomra ad okot, amit a sztorival kapcsolatosan elmondtak – ez a három darabra szabdalt történet – melynek részei több hónap kihagyásokkal jelennek majd meg egymás után – nem igazán hangzik jól.
Ezután jött ismét egy zenés és táncos betét, majd bemutatták a Mario Rabbids-hez a Donkey Kong DLC-t. Itt is csak azt tudom mondani, hogy jópofa, de nem érzem azt, hogy egy ilyen volumenű dolog ekkora nagy bejelentést, illetve ekkora screentime-ot érdemelne. Ez megint csak a néző idejének felesleges rablása és tiszteletben nem tartása.
Amit egyébként még nagyon nem szeretek, azok az olcsó gimmick-ek, illetve az ezekkel élő játékok. Idén viszont kaptunk ebből hármat is, csak a Ubisoft-tól, ráadásul egymás után. Ugyanis a The Division 2-es szegmenst követően egyből rátértek a Skull and Bones-ra, ami lényegében egy bocsánatkérés az Assassin’s Creed rajongók felé, amiért cseszték belerakni a naval combat-ot az AC4 után a fősodor részeibe. Ugyanis az egész játék a köré épül. Itt volt az a pont, amikor nagyon erősen küzdöttem már azzal, hogy pofára esve el ne aludjak. Már maga az előzetes is rém unalmas volt és folyamatosan azt kérdezgettem a nézőtársaimtól, hogy mikor lesz már ennek vége. Azt kellene megérteni, hogy az Assassin’s Creed IV-ben azért működött jól ez a tengeri csatás akármi, mert ez a játéknak csak egy eleme volt a sok közül, de nem az egész játék erre épült. Erre egyszerűen nem lehet egy egész címet felhúzni, mert szimplán nem elég érdekes ahhoz. Még a gyakorlatilag tartalommal nem rendelkező lehúzásban, a Sea of Thieves-ben is ki lehet szállni a partra és gyalogosan nekiindulni felfedezni (az már más kérdés, hogy nem nagyon van mit). A Skull and Bones-ban is annyir adná magát ez, a játék mégis a hajó korlátai közé szorítja be a játékost.
A második gimmick játék egyébként annyira WTF volt, hogy érdemben nem is tudok rá reagálni (a Transference-ről van szó), a harmadik meg kb. az a szint, mint a 2000-es évek elején a Tesco-s kosárban árusított 500 ft-os Ezt Vedd Meg-es játékok (de még azok között is lehetett találni jobbakat). A Starlink-ről van szó természetesen, amit azzal próbálnak eladni, hogy ráerőszakolnak a vevőre egy gagyi műanyag űrhajót, amit aztán úgyis véletlenül elejt majd és széttörik a fenébe (vagy megeszi a kutya). Most komolyan, ha a Rock Band is már csak egy niche réteget tud úgy-ahogy megtartani, akkor ennek mennyi esélye lehet? Arról nem is beszélve, hogy abszolút nem tűnik érdekesnek.
No de lépjünk tovább. Emlékszik valaki a For Honor-ra? Mondjuk nem csodálkoznék, ha nem, de úgy látszik, a Ubisoft még mindig ezzel küszködik. Ezért rögtön hozzánk is vágtak egy Starter Edition-t ingyen a játék PC-s verziójához. Én amennyit kipróbáltam a For Honor-ból, egyszerűen azt éreztem, hogy rossz volt az alapvető irány. Nem elég érdekfeszítő ez a harcrendszer – bármennyire is szofisztikált és kiforrott – ahhoz, hogy egy teljes multiplayer játékot elvigyen a hátán, ráadásul évekig. Az irányítás, a harcrendszer és a művészi dizájn hatására én egyértelműen a Castlevania és a Dark Souls nyomvonalain haladó, eposzi küzdelmekkel operáló, már-már Shadow of the Colossus utánérzésű grandiózus kalandot képzeltem magam elé egy sötét világban. Szóval pont azt nem, amit a fejlesztők megálmodtak.
Két nagy játékosa volt még az idei Ubisoft konferenciának. Az egyik a The Crew 2 volt, mely ugyan már pár nap múlva megjelenik, de (vagy épp ezért) a Ubisoft szükségét érezte annak, hogy ezt is keményen bepromózza, még így egyszer utoljára. Szerintem viszont ezt az Open Beta bejelentést (amit megejtettek) elintézhették volna 2 percben is, már így is annyit láttunk a játékból.
Utolsónak pedig az Assassin’s Creed: Odyssey maradt. Tudjátok, mivel egyenlő az utóbbi években az Assassin’s Creed? Rosszabb esetben hulladéktárolóba való fércművel, jobb esetben a korrekt iparosmunkával, de semmi többel. Hoz egy szintet, és nem tudod rámondani, hogy gané, mert szépen össze van rakva, meg tulajdonképpen működik, ahogy kell neki. De semmi pluszt nem ad. Semmi eredetit vagy érdekeset, ami miatt szívesen kijátszanád. Ez volt az egyértelmű percepcióm az Origins-nél is. Az Odyssey meg úgy néz ki, mintha egy Origins DLC lenne. Szabályosan kb. nulla, azaz nulla újdonság. Ugyanaz a dizájn, ugyanaz a combat, ugyanaz a gameplay loop, teljesen ugyanaz a HUD, ugyanaz az a skilltree és fejlődési rendszer, teljesen ugyanaz a gameplay. Ettől kéne hasra esnem, hogy teljességgel ugyanazt megkapjuk ebben az évben, csak most Egyiptom helyett Spárta lesz a soros? Nem azt akarom ezzel mondani, hogy csak a változás kedvéért változtassunk meg dolgokat. Nem azt mondom, hogy minden évben mindennek másnak kell lennie. De én egyszerűen nem látok valós innovációt – még annak ellenére se, hogy beteaselték ezt az elvileg mélyebb RPG rendszert a választható dialógusokkal és a több végződéssel.
Összegzés
Mit is mondhatnék… ez az egész konferencia egy nagy borefest volt, meh. Pedig őszintén hiszem, hogy nem vagyok az a tipikus wannabe-gamer, aki mindenre csak fujjog és semmi nem tetszik neki. A Microsoft konferencia például gyakorlatilag tökéletes volt. Hidegrázós, pörgős, érdekes, sokszor varázslatos. A Ubisoft-é viszont szinte értékelhetelen volt a szememben.
-DaemonX-
