Knights of the temple 2 – Máglyára vele! [RETRO – 2005]

RETRO – Tavaly egy igen jó kis középkori TPS-akció-kalanddal örvendeztetett meg minket a Starbreeze, így már tűkön ülve vártuk a folytatást. Sajnos ez az érzés a játék megérkezése után is megmaradt…

 

Szerintem a TDK-nak az utóbbi időkben a sorozatos ócskaságok után egyetlen jó dobása volt, és az a nagyjából egy éve megjelent Knights of the Temple. Úgy látszik a TDK hű akart maradni hírnevéhez, hogy már csak sittet képesek kiadni, ezért a folytatást a szlovák Cauldron csapatára bízták. Nem volt nyerő ötlet…

Kalandjaink során rengeteg kardot, pallost, számszeríjat és egyéb gyilkolóeszközt találhatunk.

Isten nevében

A játék főszereplője Paul de Raque foglalkozását tekintve keresztes lovag, és becses munkájához leginkább a hitetlenek kardéllel való megtérítése tartozik, illetve időnként bevállal speciális feladatokat is, mint például különféle túlvilágról ideszabadult démonok hazaküldése. Az első részben Paul de Raque végzett a démoni hatalmát felhasználó püspökkel és megmentette kedvese életét, ám a dolgok nem alakultak jól, mert szerelmét megfertőzte a gonosz, hősünket meg 20 év után is víziók gyötrik, ezért a „válaszhoz” meg kell találnia három rejtélyes műtárgyat. A történet nagyjából ennyi: ezt is a meglehetősen gyökér bevezető intróból tudhatjuk meg. Később lesznek csavarok a sztoriban, de összességében nem hiszem, hogy bárki hanyatt vágná magát tőle.

Kalandjaink során rengeteg kardot, pallost, számszeríjat és egyéb gyilkolóeszközt találhatunk.

Tengerre keresztes!

A Cauldron becsületére válik, hogy legalább megpróbálta valamilyen szinten változatossá tenni a hosszú távon kicsit uncsi hack ’n’ slash részeket, ezért kaland és RPG elemekkel is próbálta dúsítani. Hősünknek saját hajója van, amellyel bárhova utazhat, hogy letudjon egy adott questet. A questek viszont sajnos borzasztóan primitívek és nem nagyon múlják felül a „menj, szerezz meg XY tárgyat” színvonalat. Ez még mind hagyján, de a városokban beszélgetnünk kell bizonyos NPC-kkel, ezt viszont sikerült olyan tréül megcsinálni, hogy automatikusan én kértem elnézést a Cauldron fejlesztőinek nevében, amikor ezzel szembesültem.

Amikor ugyanis egy adott városban szóba elegyedünk egy derék (elég szánalmasan festő…) polgárral, akkor az esetek nagy százalékában valamilyen dögunalmas rizsát nyomatnak, amit valószínűleg a Cauldron cég portása, vagy valakinek a nagymamája dobott össze üres órájában. Még nagyobb baki, hogy ezt a beszélgetős részt mindjárt a játék elejére rakták, így igen gyorsan elveheti a kedvét azoknak is, akik egyébként pozitívan állnának a játék többi, harcolgatós részéhez.

Kalandjaink során rengeteg kardot, pallost, számszeríjat és egyéb gyilkolóeszközt találhatunk.

Üsd, vágd, keresztelj!

Ami egyébként annyira nem is lenne rossz. Kalandjaink során rengeteg kardot, pallost, számszeríjat és egyéb gyilkolóeszközt találhatunk és nagyszerű kis párviadalokban használhatjuk fel őket. Sajnos a pocsék kamerakezelés majdnem teljesen hazavágja a lovagi küzdelem örömét is: leginkább a szűk kazamatákban, de igazából szinte mindenhol fejfájást és enyhe (?) hányingert fogunk tőle kapni, ha huzamosabb ideig toljuk a cuccot. Kár ezért a játékért, mert az előző rész igazán élvezetes volt (bár az sem volt hibátlan) és ha nem egy ennyire amatőr csapat kezébe kerül, akkor méltó folytatás kerekedhetett volna belőle. Én mindenesetre maradtam hitetlen…

-BadSector-(2005)

Pro:

+ Hangulatos középkori miliő
+ Az előd hangulatát próbálja tovább vinni
+ Jól megkreált hanganyag

Kontra:

– Vacak irányítás
– Idegesítően buta „kaland” részek
– Összecsapott megjelenítés


Kiadó: Playlogic Entertainment, TDK Mediactive

Fejlesztő: Cauldron

Stílus: Akció-hack ’n slash

Megjelenés: 2005

Knights of the Temple

Játékélmény - 6.6
Grafika - 5.9
Történet - 6.8
Zene/Audio - 7.2
Hangulat - 6.5

6.6

KORREKT

Egy remek kis középkori keresztes lovagos hack ’n’ slash szánalmas folytatása. Kár volt másik fejlesztőcsapatot keresni…

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu