RETRO – Akit nem kap el egy bulin a „szombat esti láz” és inkább a tv-t nézi ilyenkor, az bizonyára látta már a Helyszínelők című tévésorozatot. A belőle készült nyomozós játékra sem a „szombat esti láz” jellemző: rendkívül nyugis, helyenként kissé uncsi kaland stuffal van dolgunk…

A halálnak több ezer ajtaja van, hogy kiengedje az életet. Lássuk csak, melyiket választotta az áldozatunk. – Ezzel a drámai John Webster-idézettel kommentálja Gil Grissom első gyilkossági ügyünket, amelyet kezdő nyomozóként a CSI vagyis a Crime Scene Interactive berkeiben töltünk el. Bár a játékban az egyik magyar kereskedelmi adón jól ismert tévésorozat összes szereplőjével találkozni fogunk, a főszereplő azonban Te vagy, kedves játékos/olvasó, igen: Te, és az a feladatod, hogy öt rejtélyes ügy szálait kibogozd!

Mosópor a tüdőben

Elnézést a kissé komikusan drámai felvezetésért, de a játék a tévésorozathoz mérhetően olyannyira komolyan veszi önmagát, hogy muszáj volt egy kicsit megfricskázni az orrát. Őszintén szólva jómagam a játékkal való ismerkedésig még nem néztem végig egyetlen televíziós epizódot sem, ám most ezt „kötelező olvasmányként” néhány rész elé leülve megcselekedtem.

Nos, ha a játék készítői egy dologban maximális elismerést érdemelnek, az a sorozat hangulatának kiváló visszaadása: az összes jól ismert karakterrel találkozni fogunk, és aránylag jól is jelenítették meg őket (bár, mint a az összes többi szereplő, ők is kissé élettelenek) és az eredeti színészek adták hozzájuk a hangjukat, ami nekünk, magyar tévénézőknek (legalábbis a sorozat igazi rajongóinak) külön csemege, hiszen mi hétről hétre csak a szinkronos verziót hallhatjuk.

Egész érdekesek és teljesen a sorozathoz illőek a kinyomozandó ügyek és a párbeszédek is: bármelyik játékbeli epizód tökéletes lenne a tv-képernyőn is: már csak az eseményeket meg-megszakító mosópor-, mobilszolgáltató- és tamponreklám hiányzik a teljes illúzióhoz.

Külön tetszettek azok a tv show-ban is látható „effektusok”, amelyeket a holttesthez vagy egy emberi testhez kapcsolódó vizsgálódások során láthatunk: ilyenkor a kamera villámsebesen az áldozat testében süvít, hogy megmutassa például, egy golyó milyen kárt okozott a májban, vagy egy halálos, nem megfelelő „gyógyszer” hogyan tapadt rá a tüdőre. Persze, nem közvetlenül vacsi közben, vagy utána kell a játékkal nyomulni, de hát ez igaz a sorozatra is…

Nem kell ide Sherlock

Minden ügy elején kapunk egy, a sorozatból jól ismert társat, akivel együtt kivonulunk a „tetthelyre”, és ezután folyamatosan velünk van, kommentálja az eseményeket, sőt segít, ha netán elakadtunk volna: ilyenkor rá tudunk kérdezni a következő lépésre vagy egy megtalált bizonyítékra. A gáz ezzel csak az, hogy amikor a megoldott feladatok végén értékelik munkánkat, akkor levonnak pontokat az igénybe vett segítségért, úgyhogy az ember kissé rossz szájízzel kérdezget társától. Amúgy az utolsó esetet leszámítva nem igazán lesz szükségünk segítségre, mert az első négy bűnügy nagyon könnyű: ha netán nem jössz rá magadtól, hogy milyen helyszínelő eszközt kell használni egy bizonyítékon vagy a holttesten, akkor egyszerűen végigpróbálhatod az összest, valamelyik csak be fog jönni…

Az ötödiknél pedig Catherine Willows csupán annyit tud hozzászólni, hogy „vizsgáltasd meg Greggel a bizonyítékot a laboratóriumban”, erre pedig, köszönöm szépen, magamtól is sikerült rájönnöm… Valószínűleg az utolsó eset előtt eszmélhettek fel arra a fejlesztők, hogy az előző négy túl gyógy lett, ezért gyorsan „összekapták magukat”, és ebbe beraktak néhány bosszantó és frusztrálóan ostoba „pixel huntingot”: ez a kalandjátékok jól ismert hibája, amikor csak úgy találsz rá tárgyakra, hogy végig simítasz mindent az egérkurzorral, hátha az zöldre villan.

Ok, megvan a bűnös, na de megnéztél mindent?

A másik bosszúság a játék alapfilozófiájából adódik. Mivel nem „egyszerű” nyomozóként, hanem a CSI berkeiben dolgozó rendőrként dolgozunk, ezért a 100%-os végső értékelésnél nem igazán az számít, hogy helyesen használtuk-e az intuíciónkat, és gyorsan megtaláltuk-e a hozzá vezető bizonyítékokon keresztül a bűnöst, hanem az a tény, hogy mindent megvizsgáltunk-e, még az olyan tárgyakat is, amelyeknek semmi közük emberünkhöz.

Így hiába jövünk rá hamar, ki a tettes, és oldjuk meg gyorsan az ügyet, a végén Gil Grissom csak savanyúan megjegyzi, hogy: jól van, jól van, de azért máskor jobban figyeljünk a részletekre. Értem én, hogy a készítők próbáltak hűek maradni a sorozatban dolgozó csapat munkafelfogásához, de szerintem akkor is ostobaság, hogy a játék a pepecselést jutalmazza és nem intuitív képességeinket.

Szép mellek, steril környezet

Manapság a kalandjátékoknál elsődleges fontosságú, hogy a grafikus világ egyszerre legyen szép és hangulatos: ha bármelyik elem hiányzik, akkor ezekben a műfaj számára oly kegyetlen időkben egy ilyen játék hamar a süllyesztőben találja magát… A CSI grafikájánál már említettem, hogy a szereplőket sikerült élethűen ábrázolni –bár a Catherine Willowst alakító, amúgy az életben is tényleg szép Marg Helgenbergernek olyan méretű melleket gyártottak, hogy még Pamela Anderson is megirigyelhetné.

A játék vizuális világa viszont meglehetősen steril, élettelen, emiatt pedig kicsit unatkozhatnak azok, akik nem rajonganak annyira a tévésorozatért. Ráadásul nagyon kevés a bejárható helyszín, sőt az utolsó küldetésben még a régieket is újra előveszik, úgyhogy túlzott változatossággal sem lehet meggyanúsítani a játékot. Ez pedig igaz a játék zenei részére is: alig-alig hallunk valamit, legfeljebb egy ujjlenyomat megtalálásakor csendül fel egy olyan drámaian megpendített cintányér, mintha legalábbis egy lefejezett hullára leltünk volna…

Nézd meg a TV-ben, játszd le a gépen, felejtsd el…

Sajnos a CSI elég haloványan szerepel, más klasszikus kalandjátékokkal összevetve. Én rögtön a UbiSoft másik, szintén tv sorozatból készült, mostanában megjelent adaptációjára, a Largo Winchre asszociáltam, amely ugyan közel sem olyan realisztikus, viszont sokkal hosszabb, érdekfeszítőbb és a puzzle-feladatok is nagyobb kihívást jelentenek.

-BadSector-(2003)

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: 369 Interactive

Stílus: Nyomozós játék

Megjelenés: 2003