RETRO – Így szólt a hatvanas években játszott rajzfilmsorozat fülbemászó nótája. A híres képregények szuperhőse, a Pókember valójában még többre is képes, mint amire ízeltlábú rokona: nemcsak hálót vet és hatalmas felhőkarcolók oldalán mászkál gond nélkül, hanem a levegőben sasszézva, a jó isten tudja, mihez csatlakozó pókszálakban megkapaszkodva ered a hozzá hasonló mutáns rosszfiúk nyomába.

A készülő filmben lévő új mozifilmet megelőzve az Activision most jött ki az épp egy éves Playstation játék PC-s verziójával. Hogy Spider-Manhez hasonlóan ez a játék is megérdemli-e az „amazing” (bámulatos) jelzőt, azt kétoldalas kis szösszenetünkből megtudhatod…

Peter Parker, alias Spider-Man kalandjai igazi, szűnni nem akaró őrületnek számítanak az USA-ban. A róla szóló képregényeket még mindig veszik, mint a cukrot, de a különféle hozzákapcsolódó fogyasztási cikkek (rágógumi, fogkrém, alsónemű, stb.) is szépen kelnek el. A Pókember számítógépes karrierje már nem mutat ilyen egyértelműen sikeres képet: a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején C64-re, Amigára és PC-re (EGA verzió) készítettek egy-két közepes, vagy annál gyengébb programocskát, amelyek aztán igen gyorsan a feledés jótékony homályába vesztek.

Konzolon sem foglalkoztatták túl sokat Spidey-t: egészen a tavaly szeptemberben megjelent Playstation-ös Spider-Manig nem találni semmi igazán említésre méltót ebben a témában. A Sony öreg gépének határait feszegető, tavaly megjelent játékot aztán kétfajta géptípusra, Nintendo 64-re és Dreamcastra is konvertálták – mindkettőn némileg feljavított grafikus motorral. A PC-s verzióra sokáig kellett várni, lássuk megérte-e…

Spider-Man feeling

Ebből jelesre vizsgáztak a készítők. Mindjárt a főképnél a klasszikus tv-sorozat melódiáját hallhatjuk, némi modern remix körítéssel. A muzsikát a menüben is hallhatjuk, sajnos egyes részeknél megszakításokkal. Más átlagos akciójátékokkal szemben viszont olyan extrákat is találhatunk itt, mint a képregények borítói, vagy az átvezető filmek tervrajzai, illetve megtekinthetjük még Spidexy különféle hacukáit is – de mindezt csak akkor, ha már a játék során találkoztunk velük.

A játékot betöltve, a Playstation verziót ismerők elégedetten csettinthetnek: az elnagyolt „homo spidermanus” figura óta hősünk sokkal fejlettebb lett, izmai, testfelépítése és mozgása is sokkal életszerűbb. A játék betöltése előtt nem árt jól áttanulmányoznunk a billentyűzetkiosztást, vagy még inkább a gamepad-et (utóbbi használata erősen javallott…).

Az első pályákon Spidey-val leinkább földközelben nyomulhatunk, így rendkívül sok közelharcban lesz részünk. A gyepálás engem leginkább a Take 2 Onijára emlékeztetett: éppolyan jól kivitelezett, villámgyors adok-kapok akcióval van dolgunk, amelyben a záporozó ökölcsapások és akrobatikus rúgásokon túl Spidey-ből – a megfelelő billentyűzet kombinációkkal – különféle combókat, extra mutatványokat is előcsalhatunk. Kedvencem a magasból leugró villámrúgás volt, amellyel még a boss mutánsok arcát is alaposan átkonfigurálhattam. Szóval a verekedés marhára élvezetes: az Oni óta nem készült PC-re még ennyire profin kivitelezett 3D-s third person verekedős akciójáték.

A hálózat csapdájában

Persze nem lenne az igazi a Spider-Man, ha hősünk nem vethetné ki harc közben is a kezéből kipattanó ragacsos hálóját, mint a képregényekben. Ha az ellen irányába nézünk és a megfelelő gombot megnyomjuk, akkor a pókfonalat a rosszarcúakra szórva egy pillanatra megbéníthatjuk őket, sőt a gyengébb fajtájúakat meg is ölhetjük vele. Az erősebb (mutánsféle) monszták viszont hamar lerázzák magukról a szálakat, úgyhogy ellenük inkább a hálóbombákat (vagy mi a bánatot) érdemes használnunk.

Spidey emellett még mindkét öklére egyfajta „hálóbokszert” is tud szőni, amellyel – értelemszerűen – jóval kiadósabb maflásokkal tudja osztani a jónépet. A verekedéshez hasonlóan profi Spider-Man repkedésének megvalósítása is. A manhattani háztetők tetején egyensúlyozni elsőre torokszorító élmény volt, ezt érezhette Peter Parker is amikor először jött rá a falramászhatnék pókösztönének köszönhetően…), aztán egy mély lélegzetvétel és egy jó nagyot ugrottam előre közben -újra és újra – megnyomva a hálóvető gombot. Mint a képregényekben és a rajzfilmekben, Spidey a levegőben, pókfonalában megkapaszkodva ide-oda lendülve szinte repül a levegőben, és ennek hangulatát nagyszerűen visszaadták a készítők.

A gyorsaságra általában szükség is van: időnként a feldühödött, nagydarab darázshoz hasonló, géppuskázó rendőrségi helikopter elől kell menekülnie a gyanúba keveredett Pókembernek, máskor pedig a villámgyors Venom (Parkerhez hasonlóan újságnál dolgozó fotós és „szabadidejében” mutáns szuperlény kolléga/ellenség) sarkában lihegve kell tartanunk az iramot. Egy jó tanács: a minél nagyobb sebesség érdekében érdemes inkább ferdén ide-oda lengedeznünk, és nem egyenesen a háztetők felé tartanunk.

Arachnofobia

Eddig minden szép és jó, de az eddigiek alapján mi a fészkes fenéért adtam 68%-ot a játékra, ha az ennyire király? – kérdezheti jogosan a nyájas olvasó, az értékelésre sandítva. Nos, az elsődleges problémám a grafikai kivitelezéssel van, amelynek hiányosságai sajnos a Playstation örökségnek róhatók fel. Bár a készítők láthatóan kellően részletgazdagra pofozták a fontosabb karaktereket és az undorítóbb szörnyeket (Spidey és a főgonoszok királyul néznek ki), a kevésbé lényegesebb figurák, és legfőképpen a környezet kidolgozására sajnos már nem tellett idő/pénz/energia.

Főleg az utóbbit fájlaltam a leginkább: Manhattan magas felhőkarcolói, vagy az irodaházak belsői olyan szegényesek, mint egy magyar „nyóckeres” gettó, vagy egy ottani hivatal váróterme. Természetesen a „konzolkonverzió” nevű súlyos betegségről van szó: a páciens tünetei a szegényes, szürkés textúrák, elnagyolt bútorok, stb. Csak reménykedhetünk, hogy Playstation 2 átiratai jobb egészségnek örvendenek majd…

Ami pedig időnként totál felhúzott agyilog, az a botrányos kamerakezelés. A gyengébb Tomb Raider-klónokhoz hasonlóan itt sem követi normálisan a kamera hősünket: időnként például rohanás közben csodálhatjuk előlről, ami az olvasók szempontjából ugyan remek dolog, hiszen így jó kis képet lehet kilopni a játékból, én viszont a hajam tépem szálanként, hogy nem látom, merre szaladok. Még ennél is idegesítőbb, hogy egyes helyzetekben (például a falra mászáskor) teljesen megfordul az „irányzék”: ami eddig előre volt, az most hátra van.

Ilyenkor gyakran rossz ütemben (lassan) kerül megint Spidey mögé a kamera: mi pedig azért zuhanunk a mélybe, mert emiatt nem a megfelelő irányba mozdultunk el. Ezek a vezérlésbeli problémák egyébként minden egyes konzolverziónál jelentkeztek és a kritikusok emiatt anyáztak is rendesen, úgyhogy illett volna legalább a PC-nél helyrepofozni a dolgokat.

„Does whatever a spider can…”

Ezek a malőrök azért nem voltak elviselhetetlenül vészesek, és meg kell vallanom, hogy egész jól elvoltam a Spider-Mannel. A hangulat a rajzfilmes átvezető moziknak, a képregényes fordulatoknak, vagy az újabb tv-sorozatokban is szereplő szinkronhangoknak köszönhetően nagyon ott van. Az eseményeket Stan „The Man” Lee, a Pókember egyik alapító atyja kommentálja, úgyhogy látszik, hogy a készítők részéről lelkesedésben nem volt hiány. A verekedést is nagyon korrektül dolgozták ki: a játék ezen része az Onihoz mérhető, sőt talán egy kicsit felül is múlja.

-BadSector-(2001)

Kiadó: Activision

Fejlesztő: Neverloft Entertainment

Stílus: Akció

Megjelenés: 2000 (PS)/2001 (PC)