RETRO – A hatalmas denevérszárnyak árnyéka ezúttal Gotham City bűnözőinek szánt negyedére, Arkham City utcáira vetül. A Rocksteady a hátborzongató ideggyógyintézet szűk falai után egy teljes városrészt szánt Batman legújabb kalandjainak, melyekben a Sötét Lovag – önszánta ellenére – csap össze jól ismert rossz arcokkal és eddig elhanyagolt figurákkal egyaránt. Gondolom, bennetek is felmerült a kérdés, miképpen lehet minden idők legjobb szuperhős játékánál még magasabbra emelni a tétet? Olvassátok tovább és megtudjátok…

Komolyan mondom, a Rocksteady csapatának elgurulhatott a gyógyszere, amikor a Batman univerzumról van szó. Már-már a beteges kategóriát súrolja, hogy mennyire képben vannak a Bob Kane által kreált Batman világgal és mennyire tökéletesen tudják azt játék formájában visszaadni – erről ismét tanúbizonyságot adtak.

Miután Arkham City utcái felett repültem a Denevéremberrel, egyértelművé vált számomra, hogy nincs az a film, rajzfilm, vagy bármilyen médium, amelyben a híres képregény-sorozat lapjai ennyire életre kelnének! Az előző részhez mérten a Batman: Arkham City-ben ismét minden a helyén van: a városnegyed darkos, borzongató, helyenként groteszk hangulata tökéletesen adja vissza a Sötét Lovag feelinget, a szupergonosz karakterek pedig életszerűbbek nem is lehetnének. Lássuk is, ezúttal kik törnek borsot a Denevérember orra alá…

Közönséges bűnözök

Batman természetesen most sem szabadul örök ellenségétől, az idegbeteg hangon kacarászó Jokertől, aki most is Mark Hammill zseniális szinkronhangján szólal meg. „Mister J” (ahogy Harley Quinn, örök szerelme hívja, aki szintén tiszteletét teszi a játékban) ezúttal csúnya betegségben szenved: az előző részben elfogyasztott Titán nevű szer utóhatásaként haldoklik és „tesz róla”, hogy Batman megmentse ebből az állapotából.

Hogy miképpen, azt nem akarom lelőni, majd kiderítitek a játékból. Aztán ott van Harvey Dent, alias Két Arc, akinek savtól megégett fél arca még a Sötét Lovag filmben látott külsejénél is hátborzongatóbb, arról nem is beszélve, hogy morális problémái itt már egyáltalán nincsenek. Nincsen rózsa tövis nélkül, úgyhogy nincs Batman-játék sem Poison Ivy nélkül: a virágokért és más növényekért betegesen rajongó, még zöldes bőrrel is rendkívül szexi eko-terrorista ezúttal a legtöbbször Catwomannal csap össze.

No igen, Catwoman… Hogy Selina Kyle alteregójának tényleg kilenc élete van-e, azt első kézből tapasztalhatjátok meg, a játék dobozában található kilockolható kódnak köszönhetően, amelynek segítségével a Macskanő exkluzív játszható karakterré válik. Az előző részhez képest másik vadonatúj karakter a Pingvin, aki a mókás állattal ellentétben rendkívül agresszív és sunyi kis figura, ráadásul feltűnő ír akcentussal kommunikál hősünkkel.

A játék érdekessége, hogy a rosszfiúk egymást épp annyira utálják, mint magát Batmant, ezért bandáik egymás ellen is harcolnak Arkham City uralmáért. Ahogy alacsonyan szállva a levegőt hasítjuk denevérszárnyainkat kiterjesztve, vagy a háztetők tetején hajtunk végre nyaktörő mutatványokat, szinte állandóan hallhatjuk embereiket, amint trécselés közben saját főnöküket éltetik, vagy az ellenséges rosszfiúkat szidják, a róluk szóló legfrissebb pletykákat is megemlítve.

Árkhom-bokron túl

Amikor a fejlesztők arról regéltek a velük elkészült interjúkban, hogy Arkham City mennyivel kiterjedtebb és szabadabban bejárhatóbb lesz, mint az Arkham Asylum, akkor még nem gondoltam, hogy ez mennyire feldobja majd az amúgy is remek játékélményt az előző részhez képest. Míg az Arkham Asylum azért alapvetően lineáris volt, a bűnözők számára fenntartott városnegyedben sokkal inkább érvényesül a sandbox játékmenet.

Azért hálistennek nem kell Grand Theft Auto, vagy Spider-Man 2/3-koppintásra gondolnotok, lévén a sztori sokkal jobban strukturált, viszont itt is megjelennek a mellékküldetések, melyek ezúttal remekül integrálódnak a fősztoriba.

Egyik külön elvállalható feladatunk például az lesz, hogy titán-hordókat robbantsunk fel, ezeket pedig a főküldetés bizonyos helyszínein is megtalálhatjuk, így nem kell érte a legidiótább helyekre elzarándokolnunk, mint más hasonló stílusú címeknél.

Arkham emellett igazi organikus életet él a városon belül: bár hétköznapi polgárokkal értelemszerűen nem találkozunk, viszont állandóan a különböző főgonosz karakterek embereibe futunk, vagy Hugo Strange, a városnegyedet irányító pszichiáter hangosbemondón keresztül leadott beszédét hallhatjuk. A bűnözők egyébként nem jártak túl jól a nagyobb „szabadsággal”: mindenki folyton panaszkodik, hogy éheznek, lévén a börtönkoszt osztogatása kimaradt Arkham City lehetőségei közül.

Mi nem rózsaszín, hanem piros és zöld szemüvegen keresztül nézünk mindent…

Az előző Batman Év Játéka kiadásához mellékelték még anno a 3D-s szemüvegeket, ugyanis egy külön opciót bekapcsolva az Arkham Asylum GOTY-ban térhatásban is élvezhettük Batman kalandjait. Szerencsére ezúttal már nem kell várnunk a GOTY-ra, hogy ezt a lehetőséget megkapjuk, ugyanis az Arkham City (legalábbis az általam tesztelt Xbox 360-as verzió) mostani verziója is támogatja ezt a lehetőséget.

De a Rocksteady azokra is gondolt, akiknek PS3-uk és 3D-s televíziójuk van, ugyanis a Sony saját 3D-s technológiáját is élvezhetjük a játékban. Az alapszintű térhatás egyébként sokkal jobban észlelhető és kevesebbet is hibázik, mint az Arkham Asylum GOTY-ban. Itt már nincsenek sárgás, homályos kontúrok, minden tökéletesen tiszta és jól kivehető. No és természetesen észbontóan pazar.

Arkham városnegyede mindenféle térhatás nélkül is szemet gyönyörködtető és hihetetlenül részletes – el sem hinné az ember, hogy ez még mindig az Unreal Engine 3. Akár a város utcái, háztetői felett szárnyalunk, akár valamelyik épületen belül kell rendet teremtenünk, a készítők mindenhol tökéletesen visszaadták a Sötét Lovag képregények neo-gótikus stílusát és darkos hangulatát ódon bútorokkal, festményekkel, máshol zord gyárépületekkel, hideg, csillogó laboratórium belsőkkel. Hab a tortán, hogy a városnegyed helyszínei az alapján is változnak, hogy melyik főgonosz territóriumán járunk: a Joker által birtokolt területeken például mindenhol az „őrült és beteges bohóc” motívum dominál, míg a Pingvin múzeumában rá jellemző tengervízi élet elemeit találhatjuk meg.

Femme fatale-ok és morc arcok

A környezeten túl a különböző karakterek kidolgozása is elsőrangú. A sok macho és beteg fickó előtt most hagy említsem meg a hölgyeket, és közöttük is elsőképpen Catwomant, aki egyértelműen az eddigi legjobban kidolgozott és legszexisebb női karakter, akár… khm… „hátsó” nézetből látjuk, akár szemből csodáljuk nagyszerűen animált, tökéletesen életszerű, rendkívül bájos arcát, vagy a férfi hormonokat felpumpáló mély dekoltázsát. Némileg csinosodott az előző rész „kissé” beteges femme fatale-ja, a Jokerért érthetetlen módon szinte majomszeretettel rajongó Harley Quinn is, illetve Poison Ivy is nőiesebb lett.

A Szépségek után meg kell említeni a Szörnyetegeket is: Joker remekül kidolgozott fizimiskája betegsége révén még visszataszítóbb, a hájas törpe, a szándékosan idegesítő skót akcentussal beszélő púpos és köpcös Pingvin pedig fényévekkel meggyőzőbb, mint az 1992-ben készült Batman Visszatérben Danny de Vito. Batman sötétkék csuklyával borított világoskék páncélja a klasszikus képregényeket idézi és csakúgy, mint az előző részben, itt is fokozatosan hasad, szakad, mocskos és véres lesz. A Sötét Lovag sohasem vigyázott magára, az egyszer biztos…

Batman vagyok, adok-kapok

A külsőségeken túl az animáció is elsőrangú. Batman akrobatikus, elegáns mozgását mintha csak a Christopher Nolan filmekből látnánk vissza. Minden egyes bevitt ütést, védekezést, félregurulást, levegőben siklást öröm nézni, annyira tökéletesen sikerült visszaadni. Másrészt a bunyók némileg komplexebbé is váltak, mint az előző részben. Bár a játék elején a szokásos kombókat fogjuk használni, azonban hamarosan rá fogunk jönni, hogy mennyivel gazdagabbá vált a bevihető ütések, rúgások, visszaütések és előre-hátraugrások repertoárja.

Amikor több ellenfél vesz körül, akkor például egyszerre kettőjüket is a földhöz vághatjuk, illetve olyan kombókat használhatunk, amelyek több ellenfélre is hatékony. A látványosabb mozdulatok egy részét Batman automatikusan használja, a többihez pedig újabb kombókat tanulhatunk meg.

Gazdagodott a levegőből való támadás repertoárja is: a „zuhanórepüléssel” például azonnal leterítjük a rosszfiúkat egy másik típussal pedig egyszerre többet is elkábíthatunk. A verekedésre továbbra is jellemző, hogy összetettsége ellenére rendkívül jól irányítható, illetve itt tényleg a reflexeinken és ügyességünkön múlik, mennyire vagyunk hatékonyak, nem azon, hogy memorizáltunk-e egy tizenötféle gomblenyomást igénylő, fárasztóan kivitelezhető kombót.

Azt azért hozzá kell tenni, hogy egy-két kombó előhozása egy kicsit körülményes, de a Batman harcrendszere még így is az egyik legjobb és legbarátibb a piacon. (Aki nem hiszi, töltsön be egy kis Ninja Gaident, feltéve, ha van konzolja…)

Bob Kane bevállalná

Eddig az Arkham Asylum őrizte a legjobb szuperhős-játék címet, a folytatás azonban egyértelműen hatalmas denevérszárnyakkal szárnyalta túl az előző részt. Az Arkham City minden tekintetben kiforrottabb: fordulatosabb, érdekesebb a sztori, jobban irányítható és izgalmasabb a harc, sokkal nagyobb és érdekesebb a bejárható terület, Catwoman pedig frissességet és némi erotikát is csempész a macho denevér kalandjaiba. A 2012-es Batman: The Dark Knight Rises filmig szerintem legalább kétszer érdemes végigjátszani ezt az igazi Batman-gyöngyszemet.

-BadSector-

Kiadó: Warner Bros Interactive Entertainment

Fejlesztő: Rocksteady Studios

Stílus: akció, third person brawler, open world

Megjelenés: 2011, november