RETRO – Az Atlantis-sorozatot annak idején a Cryo üdvöskéjeként tartottuk számon. Már bőven a francia kiadó hanyatlásának korszakában jártunk, de az Atlantisok nem sokkal nyújtottak többet átlagos Myst klónoknál. Bár a Cryo azóta becsuk ta a boltot, de a fejlesztők csak nem adják fel…

Eric Safar és Francois Brun, a két visszaeső Atlantic-rajongó kaland játékgyáros úgy döntött, hogy a Cryo megszűnése után saját céget alapítanak. A cég neve (mi más is lenne…) a régi játékuk „sikerét” idézi: Atlantis Interactive. Legújabb játékuk is az Atlantis témáját dolgozza fel, ám a sztorinak semmi köze a korábbi részekhez.

Indiana Jones elnéző mosolya vagyok…

A készítők érezhetően igyekeztek „finoman” emlékeztetni az egykori klasszikus point’n’click Indiana Jones kalandjátékra, a Fate of the Atlantisra, ugyanis a sztori szerint 1937-be helyezték. A főszereplő hál’ istennek nem egy régész, hanem aeronautikával foglalkozó mérnök, a hollywoodi filmszínészeket idéző nevű Horward Brooks. Hősünk kalandjai során többek között a Thule társasággal akasztja össze a bajuszt, miközben Foster, egy rejtélyes üzletember megbízásából kutatja az Atlantisz titkait.

Bár eleinte szinte semmilyen használható nyomot és segítséget nem kapunk, a történet során azonban újabb és újabb – többé-kevésbé érdekes, inkább sablonos – karakterrel találkozunk, mint például az elbűvölő Kate Sullivan. Kalandjaink többek között Kínába, Indiába és egyéb egzotikus helyekre vezetnek. A történet végül is összességében nem rossz, de a „vérforralóan izgalmastól” igen távol áll – sok türelem kell hozzá, az egyszer biztos…

Éljen a pixelvadászat! (Kenyéren és vízen…)

A játékmenet teljesen hagyományos kalandjáték, amelyen a francia készítők egy unciát sem változtattak. Persze megint pixelvadászhatunk minden egyes helyszínen, hogy megtaláljuk azt a tárgyat, vagy felületet, amelyet felvehetünk, vagy használhatunk.

Bizonyos helyekre újra vissza kell térnünk, ha egy adott puzzle-t megoldottunk. Szerencsére maguk a feladványok nem olyan fárasztóan idióták, mint azt a régi kalandjátékokban megszokhattuk: általában mindennek logikus megoldása van. Emiatt viszont valahogy hiányzik az intellektuális kihívás: inkább csak figyelnünk kell a sztorira és a tárgyak megfelelő használatára, de az agyunkat nem kell túlzottan megerőltetnünk.

„A nagy álom” helyett, a nagy átlag

A játék grafikája meglehetősen átlagos: a helyszínek viszonylag szépen kidolgozottak, a karakterek azonban eléggé kihaltak és mozdulatlanok, pedig (egy-két kivételtől, például a csinos női főszereplőtől eltekintve) elég otrombák. Összességében a megjelenítés elavult érzetet kelt, érződik rajta, hogy a készítők csak kevés pénzt tudtak a játék fejlesztésébe ölni. Még lehangolóbbak a szinkronhangok: a színészek a minimális fáradságot sem veszik, hogy egy kis érzelmet, vagy – urambocsá – színészi játékot vigyenek a karakterükbe: mindenki annyira nyugodt és unott, hogy majd elaludtam egy hosszabb dialógus során.

Atlantis talán örökké rejtély marad

… de a legnagyobb rejtély számomra, hogy miért nem képesek a francia fejlesztők már végre békén hagyni ezt az agyonhasznált motívumot? Annyi érdekes, mitikus kérdést lehetne még feszegetni, de a készítők görcsösen ragaszkodnak Atlantis-hoz… Ezen valahogy azt is érzem, arra sincs igazán ötletük, hogy lehetne végre-valahára már egy kis életet vinni ebbe a halódó műfajba, mert úgy biztos nem, hogy a régi kliséket ismétlik újra és újra és újra és…

-BadSector-(2006)

Kiadó: Dreamcatcher Entertainment

Fejlesztő: Atlantis Interactive

Stílus: Kaland

Megjelenés: 2006