RETRO – Egy laza ifjú cowboy, Billy Candle és egy markáns és szigorú pisztolyhős, Reverand Ray egymás ellenségei a gyönyörű grafikájú Call of Juarez-ben, amelynek legnagyobb poénja, hogy mindkét karaktert irányíthatjuk. Sajnos, ezt leszámítva Sergio Leone mégiscsak forog a sírjában…

A Techland eddig nem zúdított a nyakunkba túl sok fejlesztést, de azért a Chrome anno egész jó volt. A dögunalmas katonai témájú FPS-ek után a lengyel csapat valami egészen újjal rukkolt elő: a Call of Juarez a Vadnyugat kalandos, regényes, sergioleonés, gojkomitices világába röpít el minket…

A 3DMark elsápad irigységében…

Mielőtt a játék mélyebb bugyraiba ásnám magam, először is a legjobbal kezdeném. A Call of Juarez meseszép. A megfelelő grafikai beállításokkal olyan látványban lesz részed, amit eddig PC-s játékban nem nagyon láthattál – legfeljebb a 3Dmark tesztek újabb részeiben. A hihetetlenül aprólékosan kidolgozott bokrok, a pázsit, a falevelek lengedeznek a szélben, a sziklafalak textúráinak részletessége szinte fotórealisztikus.

A kis vadnyugati városkák, farmok, kocsmák, templomok, házikók kidolgozása is fenomenális, és igazi western hangulatot árasztanak. Az NPC-k külsejével is általában véve igen alapos munkát végeztek a grafikusok – egy-két kiábrándítóbb kivételtől eltekintve.

No és ha ez mind nem lenne elég, a Techland teletömte különféle 3D-s effektekkel is a játékot: a szélben kavargó porszemek csillognak a napfényben, illetve láthatjuk a furcsa fénytörést is, amikor a hőáramlásban „remegni” látszódik a levegő. Egy szó mint száz, a Call of Juarez grafikája brutális – feltéve ha a géped is elég brutális hozzá. Bizony, bizony, ha megfelelő sebességgel akarod futtatni a játékot, akkor az ilyen ATI X800 GTO-kat, meg AMD 3000-eket (mint ami nekem is van…) szépen el lehet felejteni: a CoJ csak a boltban 60-tól 100 ezer forintig terjedő videokártyákon és a legmodernebb konfigurációkon fut normális sebességgel. Welcome to the real world…

„Sz*pi, sz*pi, öt dollár!” (Cartman, South Park)

Ha a gépigény okozta első sokkon túltettétek magatokat, akkor folytatnám kis tesztemet a sztori ecsetelésével. A játék elején egyfajta tutorialban vehetünk részt, amelyben egy helyi paraszt farmján kell a lopakodás és lövészet rejtelmeit gyakorolnunk Billyvel. Hogy miért kell ehhez szegény jóember tanyájára betörnünk, azt mondjuk nem egészen értettem, de hát istenem, a tutorial az tutorial.

A történet – egy ideig – továbbra sem lépi túl az NDK-s vagy román westernfilmek színvonalát… Miután hősünkkel bejutunk a városba, azonnal találkozunk a hídon a seriffel, aki elveszi a pisztolyunkat. A következő feladatunk, hogy szerezzünk egy másik stukkert, ezt pedig szívünk hölgyétől, Suzytól, egy… helyi prostitól lophatjuk el. Igen ám, de nem olyan egyszerű bejutni hozzá, ugyanis a str… szóval a bordélyház tulajdonosa nem enged be hozzá, csak ha kiperkáljuk az óradíjat.

Mivel szegény Billy elég ruppótlan, ezért Suzy trükkös segítsége révén tudunk csak hozzá bejutni, az ablakon bemászva. Miután a hölgyemény „rendelőszobájába” jutottunk, semmi „Rég láttalak, hogy vagy drágám?”, vagy „Mi a helyzet a ranchon?”, hanem cipzár lehúz, gatya leránt, Suzy letérdel, és már ott is a feje hősünk lába közt. Komolyan, mintha egy Kovi filmet látna az ember! (á la: Volt egyszer egy bordélyház stb.)

Mielőtt még Hillary Clinton gutaütést kapna, beront a szobába az átvert bordélyháztulaj és amiatti jogos felháborodásában, hogy Billy egy ingyenmenetet akart, azonnal agyonlőné hősünket, de mi persze az utolsó pillanatban kiugrunk az ablakon. A feldühödött jóember azonban nem hagyja annyiban a dolgot: bárkinek, aki agyonlövi Billyt, beígér egy free suzyzást. Ezek után az ingyen pásztoróra reményében beindul a hajtóvadászat Billy után… Hát, nem vártam sokat a sztoritól, és nincsenek is hatalmas igényeim egy FPS-nél, de „azért valahol már meg kéne húzni egy határt”, ugye…

Sam Fisher gúnyos kacaja vagyok

Napjaink PC-s játékos trendje, úgy látszik, még mindig a Splinter Cell stílusú lopakodás, mert a Techland sem tud tőle elrugaszkodni. Mivel a dolgok szerencsétlen alakulása folytán Billy valahogy gyakran normális stukker, vagy golyó nélkül marad, ezért a legtöbbször, amikor vele vagyunk, akkor ellenségeink mellett el kell osonni. Ráadásul a Techland a hiperrealizmus híve: elég egyetlen jól célzott lövés egy mordállyal, és hősünk azonnal meghal, game over.

Ezt leszámítva az MI amúgy borzasztóan primitív: a rosszfiúk legtöbbször csak álldogálnak, és ha egyszer elfordulnak valamilyen irányba, akkor gyakran örökre úgy maradnak. Még „szerencse”, hogy az MI bugos is: nem volt ritka, hogy olyan jelenetekkel találkoztam, amikor az egyik pistolero folyamatosan belegyalogolt valamilyen természetes akadályba…

„Elő a coltokkal reverendás!”

Szerencsére a másik főhős, a Billyre vadászó Reverend Ray már lövöldözni is szeret, és a kőkemény FPS-részek sokkal szórakoztatóbbak. Ray egyszerre két stukkert is tud használni, sőt még egy Bibliát is. Hogy a mai trendeknek ezen a téren is megfeleljen a CoJ, nem hiányozhat belőle a szokásos bullet time sem, ami ugyan nem olyan, mint a Max Payne-ben, de legalább ezt is kipipálhatjuk, huhh.

Összességében a Rayes FPS-részek egész élvezhetőek, azonban a Techland úgy gondolta, hogy muszáj ide is egy kis frusztrációt mellékelni. A reverendással (és néha Billyvel is) ugyanis időnként lóra kell pattannunk, közben lövöldöznünk, ami jó móka lenne, ha olyan jól megcsinálták volna, mint a Gun-ban, de itt azért egy fokkal nehezebb a dolog.

Gojko Mitic for president!

Nem említettem még egyéb apróságokat, amelyek pozitív és negatív irányba egyaránt módosítják az összképet – de a végeredményt nem változtatják. Borzasztóan dühítő például az iszonyatosan hosszú töltögetési idő: ilyenkor, ha kimentem megfőzni egy kávét, megiszogattam, megetettem a macskákat és visszajöttem, akkor még mindig a loading képernyőt nézhettem.

Ráadásul ilyenkor Billy vagy Ray monológját hallgathatjuk, ami eleinte még érdekes, de az ötödik ilyennél egy energikus mozdulattal kikapcsoltam a hangfalakat. A szinkron amúgy igazán élvezhető, viszont egy-két átvezető idegesítően semmitmondó, unalmas és hosszú. Pozitívum viszont, hogy a sztori később egyre érdekesebbé válik, és szerintem hatalmas poén, hogy két, eleinte egymással szembenálló karaktert irányíthatunk, akik közül az egyik az elején vadászik a másikra.

Kár ezért a Call of Juarez-ért: ha jobban optimalizálják a motort, kihagyják ezeket a borzasztóan idegesítő lopakodós és lovaglós részeket (vagy megcsinálják normálisan őket…), illetve csiszolnak még az MI-n, az irányításon és az objektumok mozgatásán, akkor egész ütős kis western FPS lehetett volna belőle…

-BadSector-(2006)

Kiadó: Focus Home Interactive, Ubisoft

Fejlesztő: Techland

Stílus: FPS

Megjelenés: 2006