Az első Assassin’s Creed egykori legendás és csinos vezető fejlesztőnője vette a stafétabotot Amy Hennigtől még a nyáron a EA-s Star Wars fejlesztésében.

„Mindannyian elismerjük Jade Raymond erőfeszítéseit és sok sikert kívánunk neki a következő kalandjához.” – olvashatjuk a szirupos EA búcsúzószövegben. Maga Jade Raymond viszont egy szót sem szólt az egészről, mint ahogy arról sem, hogy milyen „kalandot” tervez magának, tehát elhelyezkedik-e másik cégnél a Ubisoft és az EA után. Az EA Motive megalapítása óta a csinos producernő sok projektben részt vett, például a Star Wars: Battlefront 2-ban és az open world Star Wars játékban is, ahonnan Amy Henniget váltotta fel még a nyáron, és amelyre egyre inkább az ismert Star Wars film címe, a „Baljós árnyak” lesz a jellemző…
Jade Raymond leghíresebb játéka mind a mai napig az első Assassin’s Creed, bár rossz nyelvek szerint csak a rendkívül attraktív külsője miatt került előtérbe és az „agy” valójában Patrice Désilets vezetőfejlesztő volt, akitől a Ubisoft meglehetősen „viharosan” vált meg az Assassin’s Creed II fejlesztése közben. Jade Raymond még jó ideig a Ubisoftnál maradt és bár kisebb „visszhanggal”, de olyan címeken is dolgozott, mint a Splinter Cell: Backlist, vagy az első Watch Dogs. Raymond a Ubisofttól egyébként 2014-ben jött el és akkor sem jelentette be jó ideig, mit tervez, végül nagy meglepetés volt 2015-ben, hogy az Electronic Arts-hoz került, ahonnan most jött el.



