RETRO – Hatéves szünet után Brian és Gina, a Runaway: Road Adventure hősei visszatérnek egy szellemes és egyedi stílusú folytatásban. A The Dream of the Turtleújabb bizonyíték rá, hogy a műfaj ugyan nem nagyon változik, de talán annyira nincs is szükség rá…

A kalandjáték-piac szép komótosan termeli a kellemes, de azért nem eget rengetően érdekes címeit. Forradalmi újításokat ritkán tapasztalunk (egyedüli kivétel talán a zseniális Fahrenheit), részben azért, mert a konzervatívabb adventure-rajongó játékos közönségnek nem akarnak csalódást okozni a fejlesztők, akik eddig érezhetően nem is nagyon jöttek rá, hogy pontosan mivel lehetne forradalmasí- tani a műfajt – anélkül, hogy a régi fanokat elidegenítenék.

A 2003-ban megjelent első Runaway sem változtatott a régi recepten, de a megszokottnál felnőttesebb humor és a kiváló sztori miatt mégsem panaszkodott senki a játékra – igaz, azért nem emlegetjük egy szinten a Lucas Arts kalandokkal vagy a Gabriel Knight és a Broken Sword sorozattal. A folytatásra több mint három évet kellett várni, de most végre ismét Brian kalandorcsukájába bújhatunk.

Mindig a nőkkel van a baj…

Hősünk boldogan éldegél a Hawaiiszigeteken Ginával, a barátnőjével, ám a fekete bombázónak ennyi nem elég: ragaszkodik hozzá, hogy Brian elvigye egy rejtettebb szigetre a helyi „Mah and Pah” légitársaság egyik járatával. Természetesen – ahogy ez már a kalandjátékokban elő szokott fordulni – a repülő pilótája elveszíti az eszméletét, és Brian kénytelen az egyetlen megmaradt ejtőernyővel kihajítani Ginát a gépből, ő pedig a dzsungel kellős közepén végez nem túl komfortos leszállási manővert. (Hmm… tiszta Flight of the Amazon Queen, ha még emlékeztek erre az ősrégi kalandjátékra…) Ezek után persze mi más lenne a feladatunk, minthogy megtaláljuk Ginát, és visszatérjünk a civilizációba. Persze ez nem fog könnyen menni, hiszen hősünk hamarosan egy döbbenetes konspirációba keveredik, amelynek köze lesz az amerikai hadsereghez, idegen lényekhez és még sok más bohósághoz.

Poénvadászat

A játék sztorija tipikus adventure komédia, amely minden más játéktípusban vagy médiumban talán idétlennek tűnne, de ide pont megfelelő. Nem akarok lelőni semmilyen poént belőle, legyen elég annyi, hogy még az első Runaway rajongói is meglepődnek majd pár fordulaton. Bár a történetnek vannak „komolyabb” vonásai is, mint például az a rész, amikor Briannel Ginát keressük, de a készítők természetesen ezúttal sem kímélik rekeszizmainkat: a domináns most is a sajátos humor.

A készítők kedvenc céltáblái között ezúttal is megtaláljuk popkultúra ismert sztárjait vagy motívumait, de bizonyos poénok a kalandjátékok mű- faját is érintik. Kalandjai során Briannek mindig van egy-egy elejtett vicces megjegyzése, amelytől ugyan nem dőlünk hanyatt a székben, de azért a Runaway 2-nek nem kell szégyenkeznie a poénok terén.

„Mondja, maga mindent kétszer mond, kétszer mond?”

Játékmenetében a Runaway 2 teljesen hagyományos adventure: tárgyakat veszünk fel, használunk, kombinálunk, illetve rengeteg párbeszédben kell részt vennünk. A készítők érezhetően szakavatott ismerői a műfajnak, mert összességében nagyon ügyesen építették fel a játékot az ismerős elemekből. A gond igazából abból fakad, hogy ők sem nagyon tudtak mit kezdeni a kalandjátékok megszokott fogyatékosságaival.

Csak úgy, mint a klasszikus elődöknél, itt is, a rengeteg logikai feladványhoz többször is beszélnünk kell valakivel, és ilyenkor mindig ugyanazt a bevezető rizsát fogja először nyomatni, illetve bizonyos ehhez kötődő események is ismétlődni fognak. Ezt a bakit nagyon nehéz elkerülni ebben a játékstílusban, és sajnos a Runaway 2-ben sem tudták ezt megoldani. Igaz, ez nem tragédia, és a műfaj szakértői talán észre sem veszik már, annyira megszokták, de azért valamennyire visszavesz az egyébként nagyszerű hangulatból.

A fejem és a fal megszokott esete…

A másik probléma az ősrégi adventure betegség: amíg jól haladunk benne és minden feladványra viszonylag hamar rájövünk, addig nagyon élvezetes, de ha egyszer nagyon elakadunk valahol, akkor kezd egyre őrjítőbben frusztrálóbb lenni, hogy mindenkit hatvanszor végig kell kérdezni, és milliószor kipróbálni az összes tárgyat, míg végre a fejünkre csapunk a megoldáshoz.

Sajnos a Runaway-ben ettől sem menekülünk meg! Találunk benne egy-két olyannyira nyakatekert és idióta puzzle-t, hogy szerintem nincs az a mazochista, aki nem pislant bele a végigjátszásba, annál pedig nincs rosszabb érzés egy kalandor számára… No és ismét felüti fejét a borzasztóan idegesítő „pixel hunting”: amikor az egérrel végig kell pásztáznod a képernyőt, hogy megtaláld azt az apró kis tárgyat, amely szükséges a továbbjutáshoz. Azt hinné az ember, hogy a grafikus point’n’click kalandjátékok több mint 25 éves történelme során már végre megtanulták a fejlesztők, mennyire idegesítő ez, de úgy látszik, egyesek még mindig nem.

Fussak vagy maradjak?

A karácsony tájékán megjelent Runaway az idei gyér felhozatal miatt lehetett volna csak az év kalandjátéka, de a Broken Sword 4 még úgy is lehagyta, hogy az sem volt igazán tökéletes. A Runaway 2 a műfaj kellemes, kreatív és humoros darabja, úgyhogy a rajongóknak szerintem tetszeni fog. A játék nagy erőssége poénos és fordulatos sztorija, amelyben remek karakterekkel találkozhatunk. Akiket viszont korábban idegesítettek a szokásos kalandjáték-betegségek, azok nem a Runaway 2-vel szeretik meg a műfajt; nekik inkább a Fahrenheit-et ajánlom, ha még nem nézték meg, vagy esetleg várják meg a Heavy Rain-t, mert egy másik nagy durranásra lehet szerintem számítani a Quantic Dreams-től.

-BadSector-(2006)

Kiadó: Focus Home Interactive

Fejlesztő: Péndulo Studios

Stílus: Kaland

Megjelenés: 2006