RETRO – Ha megfelelő játékot keresnénk a keresztényi szeretet gyakorlásához, akkor a GTA3- nál nem találnánk jobbat erre… A RockStar North mesteralkotásában többek között autót lophatsz, ártatlan gyalogosokat gázolhatsz halálra, vagy nemes egyszerűséggel szétverheted a fejüket egy baseballütővel, véres bankrablások sofőrjeként segédkezhetsz, energiád feltöltésére prostikat szedhetsz fel – a gaztettek és amoralitások tárháza szinte korlátlan. Ha pedig már kiélted perverz, gonosz ösztöneidet, akkor nekiláthatsz, hogy az utóbbi idők legfrankóbban kitalált küldetéseit teljesítsd a több szálon futó gengsztertörténeten keresztül!

Őrült nagy várakozás előzte meg a Rock Star autós játékát: talán a Black and White óta nem volt ilyen.  A GTA 3 annyira sikeres volt PS2-őn, hogy több internetes év játéka szavazáson is laza mozdulattal alázta le az olyan nagyágyúkat, mint a Halo vagy a Tony Hawk’s Pro Skater 3.

Vigyázz, mert kiátkoz az egyházad!

Először is le kell szögeznem, hogy ez a játék tényleg csak az idősebb (és nem finom lelkületűekből álló…) korosztálynak való. Akár a South Park vagy a Beavis and Butthead „figyelmeztető” szövegét is ide másolhatnám: a GTA 3 elképesztően brutális – és messze nem csak amolyan carmageddonos olcsó vérengzős formában.

Ebben a játékban szinte minden létező törvényt megszeghetsz, sőt a küldetések sikeréhez szükséged is van erre. Bűnbandákkal kell szövetkezned, korrupt zsarukkal lépsz kapcsolatba.

Olyan bérgyilkosságokat kell végrehajtanod, amelyeket elvállalva még Hitman is elsápadna, ugyanis itt nemcsak maffiavezéreket kapsz meg célpontnak

(bár lesz olyan feladatod is), hanem gyakran egyszerű, ártatlan polgárok életének végére kell pontot tenned, akik valamiért kiváltották a maffia vagy valamelyik másik megbízód haragját.

Persze eleinte csak kezdő kis sofőrként indulsz, akit haverjai a rendőrség karmai közül szabadítanak ki, miután egy bankrablás során exbarátnőd nemes egyszerűséggel ledurrantott, mert túlságosan pitiáner csávónak tartott, így egy rövid időre a hatóságok szerető vendéglátását élvezhetted. Az első kötelező küldetés után (egy prostit kell felszedned, és hazavinned a stricijéhez) aztán gyakorlatilag azt csinálsz, amit akarsz: szabadon keringhetsz az utcákon, újabb és újabb autókat, buszokat, teherautókat vagy egyéb járműveket ellopva (az egyik legkirályosabb a töfögő szemeteskocsi.

Ha taxit, rendőrautót, tűzoltókocsit, vagy mentőt kötsz el, akkor teljesítheted az ő „mellékküldetéseiket” is: embereket szállíthatsz, bűnözőket kapcsolhatsz le, elolthatod a város egyik pontján elharapózott lángokat, vagy sebesülteket vehetsz fel, hogy a kórházba szállítsd őket. Minden egyes jó szolgálatodért valamennyi pénzmagot is kapsz, de persze a főküldikért sokkal zsírosabb a jutalmad, úgyhogy végül is ezekkel csak a poén kedvéért érdemes egy ideig elhülyéskedni.

Aljas utcák

Rögtön elsőre fel fog tűnni, mennyire hatalmas a játék helyszínéül szolgáló virtuális város. A Morrowind mellett ez a másik program, amelyben iszonytatóan nagy területeket járhatsz be, és a Bethesda RPG-jével szemben itt az utcákon tengernyi járókelő is sétálgat. Annyi fő- és mellékutcán, sugárúton, hídon, sikátorban, parkban száguldozhatsz, hogy eleinte egész biztosan el fogsz tévedni, jóval később pedig, amikor már kiismerted magad, döbbenten tapasztalod, hogy egész eddig csak a város kisebbik részében furikáztál, a többi még hatalmasabb és szövevényesebb!

Persze nem csak a méret számít: fantasztikus érzés figyelni, ahogy a „jó polgárok” teszik mindennapi ügyeiket: stricik verik a prostikat, akik máshol az autók mellett állva megbeszélik a leendő klienssel, mennyit kérnek egy menetért, a különféle bandák a nyílt utcán véres leszámolásokat rendeznek le, mentőautók száguldoznak, hogy életet leheljenek az áldozatokba, és így tovább. Még olyanokat is észrevettem, hogy napszakokhoz kötődően járkálnak bizonyos buszok, amelyeket így igazi élvezet és büszkeség a sofőrt kirángatva elkötni.

No, igen, a napszakok… Mint az ütősebb RPG-kben (Morrowind) itt is lemegy-felkel a Nap, különféle időjárástípusok váltakoznak (sűrű köd van, zuhog az eső, utána szivárvány stb.) – mindezt nagyon szép megjelenítéssel. Emellett a több kilométerre lévő hatalmas gyárak, felhőkarcolók és egyéb gigantikus épületek nemcsak oda vannak festve háttérgrafikának, mint más autós játékokban, hanem ha odaautózol, akkor ott találod őket!

Piti szintről a csúcsra

Amikor ezeket az apró részleteket értékelve végre kiismerted magad az utakon, és jó szolgálatokat tettél Liberty Citynek (Aki nem próbálta ki a rendőrjárőrözés, mentőzés, tűzoltózás, taxizás örömeit, az nem GTA 3-azott igazán!) akkor érdemes a főküldetéseknek nekiesni.

Eleinte csak pitiáner, kisstílű bandák és bűnözők feladatait kell végrehajtanod, ahogy viszont egyre nagyobb nevet szerzel magadnak, egyre jelentősebb gengszterek figyelnek fel rád, hogy piszkos kis küldetéseikkel megbízzanak. Minden fontosabb feladathoz egy átvezető animáció is dukál, amelyeket nemcsak profi módon, klasszikus amerikai krimiket idézve írtak meg, de olyan híres színészek szolgáltatják hozzá a hangjukat, mint például Michael Madsen, Kyle McLachlan, Joe Pantoliano és Robert Loggia.

Bár a játékmenet nagy részben nemlineáris, tehát azt csinálsz, amit akarsz, és egyszerre sokféle bűnöző megbízását teljesítheted, mégis zseniálisan köti össze az egészet a filmszerű fősztori. A történet, mint olyan egyébként újdonság a GTA játékoknál, és le a kalappal a készítők előtt, hogy ez mindjárt elsőre ennyire fordulatos és mégis koherens. Emellett a mese alakulása befolyásolja a játékmenetet is, ugyanis amikor a gengszterbandák valamelyik oldalán állva teljesítjük küldetéseiket, akkor a riválisok azonnal a kocsinkra eresztik a skúlót, ahogy meglátnak, amikor pedig később egykori szövetségeseink elárulnak, és velük is szembekerülünk, ők sem kímélnek minket! A végén már teljesen elkámpicsorodtam, hogy engem már senki sem szeret? (Poént félretéve: ilyenkor már nagyon kell vigyázni, és vagy gyors, vagy elég szolid autóval kell száguldoznunk az „aljasabb utcákon”.)

MI-ügyek

Ezzel pedig a sok pozitívum után elérkeztünk a GTA 3 legjobban vitatott részéhez, a mesterséges intelligenciához… Az MI egyrészrt zseniális: ha rossz fiú vagy, a zsaruk összefogott munkával üldöznek, néha még az is előfordul, hogy szendvicsként közrefogják az autódat, és úgy próbálnak elinttézni. Ha pedig megállsz, vagy túlságosan lelassulsz, akkor a gyalogos rendőrök odarohannak az autódhoz, és kirángatnak az ajtón keresztül, a fejedhez szegezik a pisztolyt, aztán mehetsz a dutyiba.

Ugyanígy kiszednek a kocsiból az ellenséges galerik tagjai is, a valamilyen okból feldühített sétálók, vagy azok az egyének, akiktől éppen elraboltad a kocsijukat és elég agresszívak ahhoz, hogy szembeszálljanak veled. Az indiai taxis például nem szokta annyiban hagyni féltett járgánya elvesztését: ha nem tepersz el elég sebesen, akkor kipenderít a volán mellől, és visszaveszi a járgányát! Mások – épp ellenkezőleg – ordibálva elszaladnak.

Emellett a gyalogosok állandóan beszólnak: akik jól értik az elég szlenges és amerikai akcentusú dumákat, azok remekül fognak szórakozni. (Az átvezetőknél szerencsére lehet feliratoztatni a szöveget.)

Másrészt azonban sajnos mégsem lehetek teljesen elégedett az MI teljesítményével, és – részben – egyet kell értenem a különböző internetes fórumokon olvasható kritikákkal… Sokan kifogásolták például, hogy a zsaruk időnként rá se bagóznak, ha az orruk előtt rángatsz ki saját autójából egy szerencsétlen civilt, illetve azzal sem sokat törődnek, hogy gyakorlatilag az összes közlekedési szabályt durván megszeged, vagy mások járgányait rongálod meg – ez bizony nem túl reális.

Viszont a másik oldalon azzal a védekezéssel is egyetértek, hogy ha minden egyes szabálysértésért üldözőbe vennének a rend (amúgy elég korrupt) őrei, akkor pokolian megnehezedne a GTA 3, hiszen állandóan menekülnünk kellene – azért végső soron egy játékról van szó. Azt az ostobaságot azonban én sem tudom elfogadni, hogy amikor éppen hajszolnak, akkor kizárólag azzal tudunk megszabadulni a körözéstől, hogy valahol átfestetjük a kocsit. Tehát hiába szállunk át egy félreeső helyen egy másik járgányba, megyünk el akárhova, ezek nem számítanak semmit, egy egyszerű átpingálás hatására viszont máris elfelejtkeznek rólunk!

A komikum csúcsa az volt, amikor a zsaru orra előtt álltam be az autófestőhöz, és miközben ő kint görcsölt, hogy a falnak csapódva is elkapjon, miután kijöttem, más színnel és néhány serifcsillaggal mínuszban, ő nyugodt lelkiismerettel továbbhajtott…

A másik bosszúságot az előbb agyba-főbe dicsért gyalogos-MI másfajta megnyilvánulásai okozták. Ezek a szerencsétlen hülyék ugyanis egyszerűn képtelenek normálisan félreállni, vagy ugrani ámokfutásaink, de még normális vezetésünk elől is! (Pedig ez a programozás szempontjából nem egy olyan lehetetlen dolog, lásd még: Midtown Madness 1–2…) Időnként ugyan próbálnak menekülni, de általában – még legnagyobb jóindulatom ellenére is – a kerekek alá kenődve, a szélvédőnek vagy a kocsi oldalának csapódva végzik.

Jó, OK, persze hogy mókás dolog „Carmageddonozni“ (bár ott például sokkal okosabb és életigenlőbb járókelőkkel volt dolgom ezekhez a zombikhoz képest…), de ha például végeztél egy nehéz küldetéssel, és lerobbant kocsival mennél már haza állást menteni (mert csak ott lehet), akkor marhára idegesítő, hogy amiatt kezd el üldözni egy éppen arra járőröző yard, mert elcsaptál valami idiótát, aki képtelen arrébb húzni a belét! De a legjobban az húz fel agyilag, hogy még álló kocsiból rádudálva sem képes vigyázni az idiótája! („Komolyan mondom, olyan hülyék, mint a lemmingsek!” üvöltöttem fel egyszer, aztán hangosan felröhögtem, mert a DMA Design követte el a Lemmings sorozatot is.)

A „Sofőr” és Max Payne egy személyben

Nagyon tetszett, hogy a különféle verdák közti különbség tökéletesen érzékelhető: a „nagyseggű” teherautók, a szintén nehézkesen mozgó buszok, kamionok, a jól rugózó „Patriotok”, a villámgyors Banshee-k (a játék első felében ez a leggyorsabb járgány), illetve később a még csodásabb versenyautók mind-mind másképp pörögnek. (Amikor a játék egy bizonyos pontján átkerülsz a város egy nagyobb, gazdagabb negyedébe, akkor sokkal több új kocsival fogsz találkozni.)

Amikor emberünk kiszáll a kocsijából, akkor a külső nézetes akciójátékokhoz hasonlóan irányíthatjuk, mint például Max Payne-t – hősünk külsőleg is hasonlít rá. Ha van nála valamilyen fegyver, akkor egy célkeresztet láthatunk. Annyit azért hozzá kell tennem, hogy sofőrünk mozgása darabosabb Payne-éhez képest, és az egész külső nézetes akció rész összességében nem ér fel a nagynevű third person shooterekkel, de ne legyünk telhetetlenek, hiszen itt alapvetően két játéktípust találunk egyetlen programban.

„Humoros, brutális, szabad szájú, cinikus – és nagyon szórakozató!”

Találunk a játékban apró ostobaságokat is: nem igazán értettem, hogy milyen szerepe lehet annak a hatalmas vagyonnak, amelyet a küldetések során bezsebelek: OK, hogy fegyvert lehet venni, meg néha kórházra, kocsijavításra, átfestésre, „hancúrozásra” és egyéb kisebb költségű ügyekre kell költenem, na de mit kezdjek azzal a zsíros bankszámlával, amelyből lassan az egész játékbeli maffiát megvásárolhatnám?

-Bad Sector- (2002)

Editor: Rockstar

Developer: Rockstar North

Genres: open world, 3D, akció

Publication: 2001