RETRO – Lecsukták. 15 évet ült. Átverték. Rálőttek. De túlélte, visszatért, hogy megkaparintsa álmai városát, ahol a bűn és a mocsok a kubai és mexikói bevándorlók szegénynegyedeiben, valamint a korrupt politikusok, illetve a „fehérgalléros” üzletemberek flancos városrészeiben egyaránt virágzik.

Közte és a totális siker között nem áll más „csak” egy városnyi – ellopásra váró – autó, agresszív egymást is mészároló rivális bandák, temérdek dühös, mások által lefizetett rendőr és sok-sok veszélyes gangsztavezér.

De hősünket nem olyan fából faragták, hogy feladja: addig nem áll meg míg az összes kocsit el nem lopta, minden pénzt meg nem lovasított, mindegyik prostit és gazdag cicababát meg nem k… környékezett, és valamennyi üzlet bejárata felett nem az ő neve díszeleg. Ő Tommy Vercetti, a GTA: Vice City főhőse, és Tőled függ, hogy egy koszlott temetőben, vagy a város uraként végzi-e.

Szabadság, (A kocsimat) szerelem

A Vice City ugyan a GTA III „folytatása, de semmiképpen sem a negyedik rész, inkább egyfajta teljesen különálló „kiegészítő lemeznek” tekinthető. Mint a GTA III-nak, a VC-nek is legnagyobb vonzereje a hatalmas szabadság, amekkorával akciójátékban ritkán találkozuk, inkább csak a jobb RPG-kre (pl: Morrowind) jellemző. Hogy mit jelent ez a szabadság? Nos azon a bűnös lelkek számára, akik netán be sem töltötték a GTA III-at, pár sorban összefoglalom.

Mindegyik GTA részben egy hatalmas városban járunk, ahol ugyan vállalhatunk küldetéseket, amelyek a lazán összefüggő sztorit előbbre viszik, de megtehetjük azt is, hogy csak autókat lopdosunk, kaszkadőröket megszégyenítő mutatványokat hajtunk végre, ahogy például háztetőről háztetőre ugratunk a motorunkkal, vagy autónkkal rendőrök, tűzoltók, taxisok napi robotjába kapcsolódunk be, sőt, prostikkal is kényeztethetjük megfáradt testünket, és így tovább és így tovább.

A lehetőségek tárháza szinte korlátlan volt már a GTA III-ban is, ám a Vice Cityben még inkább sikerült kijjebb tolni a határokat.

Motor City Offline

Mivel alapvetően mégiscsak „autótolvajlás” szerepel a progi címében, és a játék zömét vezetéssel fogjuk tölteni, ezért először is az új járművekre térnék ki… A Vice City legkirályosabb új elemelhető járgánya a motorbicikli, helyesebben a botorbiciklik, hiszen többféle típus nyergébe is pattanhatunk: a mopedtől kezdve a Harley Davidsonon át egészen a villámgyors PCJ 600-asig fantasztikus érzés megtapasztalni, milyen két keréken hasítani a nagy sugárutakon, vagy akár a legszűkebb sikátoörok között is.

Természetesen a két kerék nem kezdőknek való: ha nem tanulod meg irányítani, akkor hatalmasat tanyolhatsz vele, és persze nemcsak a járgány fog sérülni, hanem te is alaposan felhorzsolod a tested! A motor mellett a másik jelentősebb új járgány a helikopter, amelyet elrabolva bármikor berepülhetjük a várost.

Ez nemcsak hatalmas feeling, (GTA: Flight Simulator addon?), de rendkívül hasznos is, hiszen könnyedén a város egyik sarkából, a másikba szitaköötőzhetünk, arról nem is beszélve, hogy egyes küldetésekben kifejezetten ajánlatos egy ilyet használni. Végül meg kell még említeni az újabb poénos járműveket: fagylaltos kiskamionnal Bagamérit játszhatunk, illetve a golfpályákon golfos kocsikkal bucskázhatunk a füves dombokon. (Persze utóbbihoz is kötődik egy küldetés, ahol el kell intéznünk egy üzletembert.

A járgányok irányítása talán még tökéletesebb is, mint az előző részben (kivéve a távirányítható minihelikoptereket…), és az újak miatt mindenképpen változatosabb: az ócska kocsikkal alig tudunk vánszorogni, a kubai és haiti gengszterek régi, de felspécizett verdái relatíve gyorsak, viszont iszonyúan rázkódnak, a méregdrága szuperautók pedig úgy hasítanak, mint az életben. (De jó is lenne a valóságban is megtapasztalni…)

Miami, nyolcvanas évek…

A leglátványosabb különbség a mostani és az előző rész között azonban nem az új járművek, hanem a környezet terén jelentkezik. Míg a GTA III-ban a kicsit depressziós Liberty City leginkább New Yorkra hasonlított, a Vice City ezúttal kiköpött nyolcvanas évekbeli Miami, a maga napfényes tengerparti sétányaival, a kubai bevándorlók szegénynegyedeivel, az esti utcák pedig a flancos diszkók és klubok neonfényeitől villódznak: összességében a látvány sokkal kellemesebb és színesebb, mint az előző részben.

Persze a pikareszk környezet rút belsőt takar: a kubai és haiti gengszterek állandóan kegyetlen leszámolásokat rendeznek, és nem kímélik a közbeavatkozó rendőröket sem, egyszóval az utcákon patakokban folyik a vér… Nem sokkal jobb a helyzet a gazdag negyedben sem, ahol virágzik a korrupció, a beteges politikusok pornósztárokkal hálnak, és Mártának hívatják magukat. De persze ez nekünk így a legjobb, hiszen nem egy jó fiú zsarut, hanem egy visszaeső alvilági figurát alakítunk, aki minden lehetőséget megragad arra, hogy meggazdagodhasson…

Frissen a börtönből

Hősünk pedig ezúttal nem egy névtelen, hallgatag senki, hanem a Ray Liotta hangján megszólaló Tommy Vercetti, aki egykor Liberty City legmenőbb gengsztere volt, ám 15 évre lesittelték, és miután kiszabadult, Vice City-be tér vissza, hogy hírnevet és főleg sok pénzt szerezzen magának. A később játszódó GTA III-ból ismerős, most tíz évvel fiatalabb Sonny Forelli megbízza egy rutinmunkának tűnő drogvásárlási ügylettel, ám a dolgok ismét rosszul alakulnak a balszerencsés Tommy számára, ugyanis a kolumbiaiak megölik a társát, és ellopják a pénzt is.

Tommynak persze minél hamarabb vissza kell szereznie a lovettát, különben „régi barátja” kissé ideges lesz, és Tommy egy nap a tenger mélyén a halakkal ébred. Hősünk az egész ügyön nem kicsit felpaprikázódva elhatározza: nemcsak visszaszerzi a pénzt, hanem alaposan meg is szedi magát, és megszilárdítja hatalmát a városban – hogy hogyan, az már a kedves játékosra van bízva…

A sztori és helyszín amúgy igencsak idézi a Sebhelyes arcú  című Al Pacinós gengszterfilmet, illetve a Miami Vice krimisorozatot, de a készítők nem elégedtek meg ezzel, hanem a nyolcvanas évek szinte mindenféle kulturális vonatkozását megjelenítették a játékban, a zenétől kezdve egészen a kocsikig és a ruhákig. A részletek kidolgozottsága miatt olyannyira magával ragadó a játék hangulata, annyira profik az átvezető jelenetek, hogy szinte észre sem vesszük, hogy a különféle küldetéssorozatok csak igen lazán kötődnek egymáshoz.

Aki tehát Mafia-szerű, alaposan kidolgozott sztorira vágyik, az csalatkozni fog, de ebben a játékban nem is ezen van a hangsúly, hanem a stíluson. Nagyon tetszett például, hogy a játékokban szokásos fekete fehér figurák helyett itt szinte nincsenek is pozitív hősök: mint egy Martin Scorcsese- gengszterfilmben, mindenki kegyetlen, cinikus, élvhajhász.

A Vice City nemcsak azért szól inkább a felnőtteknek, mert baseballütővel szétverheted valakinek a fejét, vagy mert prostikkal közösülhetsz benne, hanem azért is, mert a készítők olyan stílusú fekete humorral áldották meg, amelyet leginkább a húszon túli korosztály ért és élvez. Ez egyébként nemcsak a zseniális érzékkel megírt párbeszédek révén érvényesül, hanem például a rádió-adások talk show-it hallgatva is hatalmasakat hahotázhatunk, ha fülelünk egy-egy halálos gázolás közben.

„Tommy, van egy kis problémánk”

Maguk a küldetések valamennyivel komplexebbek, gyakran szórakoztatóbbak és változatosabbak is, mint a GTA III-ban, bár – szerencsére ritkán – találkoztam kicsit egyhangúakkal is. A missziókat kiagyaló fejlesztőt nagy dicséret illeti azért, hogy a feladatok nemcsak élvezetesek, de alaposan ki is tapasztalhatjuk velük a Vice City új lehetőségeit is, kipróbálhatjuk az új járműveket.

Az egyik küldetés például egy meghiú- sult drogüzletről szól: ennek folyamán az anyagot elrabló kolumbiait hajmeresztő sebességgel kell motoron üldöznünk a nagyon szűk sikátorok között, és csak akkor tudjuk könnyen elkapni, ha a nyeregből UZI-val lőve szedjük le hátulról. Emellett a GTA 3-hoz hasonlóan itt is lophatunk rendőrautót, mentőt és taxit, sőt itt még a pizzakihordó futárok mindennapi munkáját vállalva is pénzhez juthatunk.

Az echte PC-s játékok híveit egyedül az zavarhatja, hogy sajnos nem tudunk mindenhol menteni, hanem a GTA III-hoz hasonlóan először csak egy, majd később több helyen, ahova mindig vissza kell térnünk. Ezt én már speciel megszoktam, de néhány nehezebb missziónál időnként fogcsikorgatva állapítottam meg, hogy azért nem ártott volna, ha a Mafiához hasonlóan automatikusan ment bizonyos helyeken a program…

Általában azért nem vészesen hosszúak a küldetések, és szerencsére az új save-helyek most elég jól vannak elhelyezve. Mint a GTA III-ban, ha elpatkoltunk, vagy elkapott a Yard, akkor a kórház vagy a rendőrség bejáratától indulunk, viszont ilyenkor minden fegyverünk, golyóálló mellényünk és autónk elvész, ami igencsak bosszantó (különösen ami a nehezebben, macerásabban vagy drágábban beszerezhető fegyvereket illeti), úgyhogy ilyenkor töltené vissza az ember az előző állást – csakhogy nem lehet, mert ez kimaradt a játékmenüből, úgyhogy lehet kilépni és újraindítani a játékot. Ez azért elég nagy LOL…

GTA Tycoon

A Teremtő mentsen meg minket attól, hogy a Rockstar valaha is tycoon játék készítésére adja a fejét. Viszont a Vice Cityben találunk olyan rendkívül leegyszerűsített „menedzselős” részeket, amelyekkel pénzt tudunk szerezni, anélkül hogy újabb (mellék)küldetéseket kellene megoldanunk.

Ez egész pontosan azt jelenti, hogy mi is beszállhatunk különböző iparágakba és szórakozóhelyekbe, amelyek aztán folyamatosan áramló jövedelmet hoznak. Először azonban egy kicsit helyre kell ráznunk „helyi szinten” a dolgokat, ami azt jelenti, hogy itt is missziókat kell végrehajtanunk, amelyekkel riválisokat iktatunk ki, szükséges eszközöket lopunk el, esetleg mi magunk dolgozunk egy kicsit, hogy megmutassuk a melósoknak, miképp is kell ezt rendesen csinálni.

Ha az összes feladatot megoldottuk, akkor kezd el áramolni a pénz, amelyet egy forgó dollárjegyre sétálva szedhetünk fel. Az amúgy remek ötlet egyedüli hátulütője, hogy mindig személyesen kell a lét összeszedni, ami a sokadik „birtok” után fárasztóan macerás, mert az egész várost be kell járnunk miattuk.

Pozitívum viszont, hogy a birtokszerző küldetéseket a játék szellemiségének megfelelően tényleg bármilyen sorrendben teljesíthetjük, míg a fősztori vonalát követő missziók azért valamennyire kötődnek egymáshoz: ezeknél egyesekbe csak akkor tudunk bekapcsolódni, és egyáltalán csak akkor telefonál egy megbízó delikvens, ha már a többit teljesítettük.

Napsütés és neonfény

A grafika leginkább a stílus, a kor, az épületek nagyszerű ábrázolásának köszönhetően igazán látványos, de ez nem az a játék, ahol az állunkat kapkodjuk a poligonszám, vagy a szereplők kidolgozottsága láttán…
A karakterek megjelenítése azért általában rendben van, engem egyedül néhány női modell baltával faragott külseje zavart: a sztriptízbárban a szexinek szánt táncosnő például leginkább Frankenstein doktor egyik rémálmára hasonlít…

Mivel egy PS2-es játékról van szó, ne számítsunk pixel shaderre vagy bump mappingre sem: a napsütés, valamint este a neon szép len’s flare-rel csillog, és a tenger a szabad vízen is egész látványos, de nagyjából ennyiben össze is lehet foglalni a „technikai vívmányokat”. Mégis, a nyolcvanas évek részleteire való maximális odafigyelés annyira magával ragadott, hogy a külső világ, a lapleadás, a kíméletlenül ketyegő óra, amely lefekvésre próbált ösztökélni, a barátok, barátnő, szülők, testvérek, kollégák – egyáltalán minden – megszűnt számomra létezni: ott voltam Vice Cityben, a nyolcvanas években, és semmi más nem számított.

Radio Gaga

Erről pedig nemcsak maga a játék és a hangulatos grafika, hanem a fantasztikus audioélmény is „tehetett”. Mint a régebbi GTA-játékokban, a készítők itt sem egyszerűen aláfestő zenéket raktak a programba, hanem a kocsinkban ülve szimulált rádió-adók között kapcsolgathatunk, olyan zenéket hallgatva, amilyeneket a nyolcvanas évek Miami-beli rádióiban sugároztak, számunkra pedig a gimnáziumi évek diszkóit és Danubius rádióit idézik: hatalmas nosztalgia!

Van itt Michael Jackson, Blondie, Bryan Adams, Iron Maiden, de olyan adó is, amely kifejezetten a helyhez és korhoz kötődik: DJ Pepe Espantoso nevű adója például kizárólag fantasztikusan hangulatos latin zenét sugároz. De nemcsak maguk a zenék szólnak, hanem a rádióbemondó DJ-k is folyamatosan süketelnek, időnként buta amerikai reklámok paródiája harsog és egyes adókon talk show-kat, vagy interjúkat hallgathatunk: néhány ilyennél könnyesre röhögtem magam, ami igen veszélyes volt a vezetésre nézve.

Apró malőrök

Természetesen nem létezik tökéletes játék és azért a Vice Cityben is találkoztam bosszantó apróságokkal… Az MI például nem sokat javult a GTA III-hoz képest: a rendőrök ugyan most is agresszívak, és ránk ragadnak, mint a barom, de ezt továbbra is ész nélkül teszik, pedig azért a rendőrös üldözés nem egyenlő egy destruction derbyvel…

A gyalogosok szintén nem végezték el a harmadik rész óta a kisegítő iskolát: gyakran előfordult, hogy hiába dudáltam rájuk, véletlenül sem ugrottak volna félre, amikor persze türelmemet veszítve Carmageddont játszottam, akkor, naná, hogy éppen ott volt egy zsaru, aki rám akaszkodott.

Más, a realizmust kicsit meghazudtoló részletek a játék arcade jellegéből fakadnak, és általában meg tudtam barátkozni velük, de azt a hihetetlenül bornírt ostobaságot azért nem tudom továbbra sem elfogadni, hogy ha halálra gázolok, vagy szitává lövök valakit, akkor jön a mentő, pillanatok alatt „feltámasztja”, emberkénk pedig feléledve halottaiból felpattan, és megint nekem esik, mintha mi sem történt volna!

Még szerencse, hogy ez nem minden esetben fordul elő, de ha van egy „feature”, amelyet kihajítanék a játékból, az az „instant mentő” funkció!

A legjobban a minihelikopteres, épületfelrobbantós küldetés bosszantott, mert a kis gép irányítása igazi rémálom volt. Egy kicsit hiányzott a multiplayer mód is: mekkora feeling lett volna a Vice Cityben akár csak autóversenyekben részt venni a többiekkel, vagy „capture the whore!” játékmódokban nyomulni. Talán a negyedik részben majd találkozunk ilyennel, hiszen a PS2-nek most már van internetes multiplayer módja. (Azt már nem is merem leírni, hogy a PC-seket is külön figyelembe vegyék, hiszen a PS2-es eladások jóval jelentősebbek…)

-BadSector-[2003]

És akkor az ELSŐ olvasónknak (aki kapja marja) íme az ingyenes Steam kód! GFE6A-2KG70-PBK5I

Kérlek, ha aktiváltad, vagy már más aktiválta és nem működik, oszd meg a Facebook oldalon, ahol láttad! Köszönjük!

Editor: Rockstar

Developer: Rockstar North

Genres: open world, 3D, akció

Publication: 2003