RETRO – Gondolom nem kevés olyan második világháborús TPS-essel találkoztatok már, amelyben a lopakodáson, illetve a mesterlövésztudásunk kamatoztatásán volt a hangsúly? A Rebellion éppen ezért a kicsit már megfáradt játékmenetet egy új elemmel szerette volna feldobni: a telitalálatok közben megpördül a kamera a golyó körül, majd az emberi testben – belekben, agyban, szívben – okozott kárt is részletesen és alaposan megnézhetjük. Húha!

A Rebellion Software minden bizonnyal él-hal az ilyen hatásvadász megoldásokért, igaz, azért a Sniper Elite V2-ben megtalálhatóak a klasszikus, második világháborús mesterlövész TPS legfőbb elemei is. A miliő és a küldetések helyszínei például egyértelműen visszaköszönnek más háborús játékokból és filmekből: a romos és véráztatta Berlinben járunk, egészen pontosan a város ostromának utolsó fázisa közben, amikor már a szovjet tankok és bombázók minden házat rommá lőttek. A civil lakosság ebben a játékban már rég kereket oldott, ami azért – valljuk meg – egy kicsit illúzióromboló.

Persze megértem, hogy némileg morbid lett volna civil hullákkal telepakolni az utcákat, de legalább néhány ide-oda rohangászó szerencsétlen polgárt berakhattak volna, mert így azért nem túlságosan hiteles és életszerű ez a város. A grafika amúgy viszonylag látványos, és olyan elemeket is megtalálhatunk, mint a korabeli plakátok, melyek azért változatosabbá teszik az állandóan ismétlődő romos házakat és utcákat.

Mondjuk az is igaz, hogy nem ezen a játékon fogod lemérni legújabb videokártyád grafikus képességeit, vagy, hogy mit tud a konzolod, vagy a szuper tévéd, de azért a megjelenítés szódával (no és esetleg egy kis vodkával, vagy snapsszal) itt is elmegy.

Na zdarovja!

Ha már vodka és snapsz is terítékre került, akkor itt az ideje, hogy kiecseteljük az orosz és német katonákhoz kötődő sztorit, amely ugyan egy második világháborús mesterlövész katonáról szól, de még a legnagyobb jóindulattal sem lehetne „Az ellenség a kapuk előtt” című, hasonló témájú, epikus háborús filmhez mérni. A főszereplő amerikai mesterlövészről például alig tudunk meg valamit a játék során – még a Wolfenstein-féle BJ Blaswkovitz is kidolgozottabb karakter hozzá képest.

Nem segítenek a történeten a dögunalmas átvezető részek sem, melyeket nagy lelkierővel meghallgatva megtudhattam, hogy hősünk feladata, hogy megöljön néhány német tudóst, ezzel megakadályozva, hogy az oroszok kezébe kerüljenek, illetve egy szupertitkos háborús rakéta építését is meg kellett gátolnia. Hűha! Az igazság azonban az, hogy hamar elfeledkezünk az egész sztoriról és inkább a német és szovjet katonák öldökléséra fogunk koncentrálni.

Bumm a fejbe!

A játék legnagyobb részében hősünkkel különféle romos épületek tetején lapulva, vagy irányítótornyokban kushadva szinte sebészi pontossággal kivitelezett lövéssekkel tudunk akár egy kis hadseregnyi német, vagy orosz katonát lemészárolni. Minden egyes találatnál végigkövethetjük a golyó útját, egészen addig a pillanatig, amíg be nem csapódik az emberi testbe, szétroncsolva a szívet, tüdőt, májat, koponyát, agyat és csontokat. Hát nem csodálatos?

Tisztára, mint az „így működik a tested”, horror kiadásban… A vérengzés mellett egyébként a különféle robbanóanyagokat is kihasználhatjuk: amikor például egy katona övén lévő gránátot találjuk el, akkor a szerencsétlen flótás a levegőbe repül a társaival egyetemben. Hasonló rombolást végezhetünk el a tankok üzemanyag tartályának sipkáival: elég egyetlen, jó irányzott lövés, és a szóban forgó harckocsi a darabjaira robban. Mondanom sem kell, hogy bizonyos pályákon épp ez a feladat, és játék lineáris jellege miatt csak akkor tudunk továbbjutni, ha ezeket a tankokat semlegesítjük.

Hentelünk, hentelgetünk?

Ha már itt tartunk, akkor nem mehetünk el amellett a tény mellett sem, hogy a Sniper Elite V2 gyakran fullad egyszerű mészárlásba a gondosan megtervezett mesterlövészet helyett. Az ellenséges katonák ellen viszonylag ritkán kell valamilyen zseniális taktikát bevetnünk. Például a játék elején ugyan megtanulhatjuk, hogyan kell egy hulla alá aknát raknunk, hogy az odaigyekvő társát elintézhessük, de őszintén szólva ennek a játék közben nem túl gyakran láttam értelmét a sok gyilkolás közben.

Az igazán élvezetesek a szabotázsakciók voltak, például az a küldetés, ahol egy hidat kellett pokolgéppel távolról felrobbantani, miközben a német katonai konvoj áthaladt rajta. Összességében azért a Sniper Elite V2 egy hagyományos darálós TPS, amelyet az tesz különlegessé, hogy messziről kemperkedhetünk a játék nyolcvan százalékában.

Másokkal jobb

Még szerencse hogy a multiplayer mód kissé feldobja a játékmenetet – feltéve, ha van kivel játszani. Magát a hadjáratot is végigjátszhatjuk egy haverral, igaz, mondjuk nem kapunk semmi extra játékelemet. A bombing run nevű multiplayer módban szintén a szingli pályákat kapjuk meg, viszont itt az a célunk, hogy a szétlőtt járműveink alkatrészeit megkeressük, így a végén olajra léphessünk. Az igazán jópofa multis játékmód azonban – és ezért a készítők tényleg elismerést érdemelnek – az overwatch, amely során a két játékos két külön szerepet kap: az egyiknek az utcán kell a romok között bujkálnia, az ellenséges hadjáratokat megkerülve végrehajtania egy szabotázsakciót, míg a másik a magasból, például egy ház tetejéről próbálja kinyírni az ellenséges katonákat, védve a társat.

Végül meg kell említeni az egymás elleni multiplayer módot is, amelyet ezúttal csak a PC-sek kaptak meg és amelyben 16 játékos mérheti össze mesterlövész tudását. A multi egyértelműen a játék legerősebb része, például azért is, mert itt nem találkozunk az agy-halott mesterséges intelligenciával.

Szóval a Sniper Elite V2 igazi, echte B kategória, de azért a jobbik fajtából. Tipikusan az a játék, amelyről biztosan nem fogunk ódákat zengedezni, de azért egy-két délutánt el lehet puffogtatni vele.

-BadSector (2012)-

Kiadó: Rebellion

Fejlesztő: 505 Games

Stílus: akció, taktikai, TPS,

Megjelenés: 2012 április