RETRO – A Földre támadó rettenetes idegenekkel csak három jó barát száll szembe: Kurt Hectic, aki takarítóból szuperhőssé avanzsált, Max, a négy karú szupereb és Doctor Fluke Hawkins, a bogaras professzor. Őrült akció az Interplay sci-fi akcióparódiájában!

Az 1996-ban megjelent MDK-nak annak idejen ravasz reklámot csapott a Shiny fejlesztőgárdája hónapokon keresztül egy ismertebb nyugati magazin oldalain csak a főszereplő figurát es a logót mutogatták, alatta pedig állandóan poénos találgatásokkal heccelték a nagyérdeműt – vajon mit jelenthet a hárombetűs rövidítés? Végül, mit gondoltok, mi volt a megoldás? Murder Death Kill (Gyilkosság, Halál, Ölés).

A cím alapján mindenki egy borzasztóan véres játékra számított – szerencsére nem erről volt szó. Bár az MDK-ban a nonstop akció dominait, mégis sokkal inkább sci-fi paródiaként volt felfogható, mint Swarzenegger legújabb akciófilmjeként.  Az akkoriban csodásnak számító grafika mellett (ez volt az első olyan játék, amely kihasználta a Microsoft D3D-jét) az igazán zseniális a játék irányítása volt: ha egy szakadék mélyébe zuhantunk, szuperhősünk elegánsan kieresztette a hátára szerelt szárnyszerűségeket, amellyel szlalomban repülve irtotta a pufók ufókat. Az MDK első része nagyon jó kritikákat is kapott, anyagilag mégis bukta volt…

Nos, Kurt Hectic visszatért, hogy az MDK  2-ben ismét megmentse a Földet a rászabadult, vérszomjas idegenektől.  (A további „kerettörténettől” most megkímélem a nagyérdeműt…)

Hárman pácban

Ezúttal azonban hősünknek nem kell egyedül harcolnia – segítségül lesz főnöke: Doctor Fluke Hawkins és Max, a négy karú, mutáns kutya. Ez a mi szempontunkból azt jelenti, hogy mind a hármat nekünk kell irányítani: a szereplők pályáról pályára változnak.

A legelső részben ismét Kurttel nyomulhatunk, később Maxon, majd a dokin a sor.  A játék stílusa a szereplőkhöz mérten változik.  Kurtnek leginkább gyorsaságát, „szárnyalását” és távcsöves fegyverét kihasználva, távolról, taktikusan, vagy villámgyorsan ide-oda cikázva tudunk harcolni. Az idegen lények közül néhányan idétlen vihogást hallatnak, ha eltalálnak minket – ilyenkor nem érdemes Kurttal dúvadként az ellennek rontanunk, mert valószínűleg mi húzzuk majd a rövidebbet.

Max viszont igazi gyilkológép: mind a négy kezébe uzit, vagy meg durvább fegyvert helyezve hamar le tudunk kaszálni egy egész sereg idegent – ilyenkor a játék leginkább egy külsőnézetes Quake-re hasonlít. A derék eb hátránya, hogy kicsit lassan mozog, de ha a hátara szereltük rakétáját, akkor ő is tud repülni vele.  Sajnos ez a James Bond-os herkentyű elég hamar kiürül, úgyhogy figyelnünk kell a  „benzinkutakra”,  amelyek szerencsere  a  legtöbbször a közelben vannak.

A professzor eleinte teljesen védtelen, de szerencsere, amikor a játék elején őt irányítjuk, nem harcolnunk kell, hanem különféle tárgyakat kombinálnunk egymással.  Ennek köszönhetően Doctor Hawkins pályain inkább logikánkra, mint reflexeinkre kell támaszkodnunk – ettől lesz némi kalandjáték beütése is a Bioware címnek.

Ez a háromféle játék stílus nagyon változatossá es dinamikussá teszi az MDK 2-t – egy pillanatra sem unatkozunk.

Támad a Mars

Annak ellenére, hogy ufók ellen kell küzdenünk, az MDK 2 inkább a Támad a Marsot, mint A nyolcadik utas: a halált idézi.  A hatalmas, vízfejű vagy apró, nyálkás, idétlen szörnyek az orosz porszívóra hasonlító űrhajók a klasszikus sci-fi paródiákra emlékeztetnek.  Aki bírja ezt a stílust, az nagyon jól fog szórakozni, akit viszont idegesít, az sikítva meneküljön az MDK 2-től is.

Nem is rossz Ómen!

Az MDK  2-t nem az első részt készítő Shiny, hanem a Bioware csapata fejlesztette – ők követtek el az 1998-as bestseller szerepjátékot, a Baldur’s Gate-et is. Ennek köszönhetően a játékhoz teljesen új grafikus motort kreáltak, és „Ómenre” keresztelték. Az új motor nem vizsgázott rosszul: annak ellenére, hogy az alapszínek meglehetősen sötétek, a 3D-S grafikus effekteknek köszönhetően a harcok során  a  robbanások vagy a lézertüzek fényei igazán színpompásak – anélkül, hogy ízléstelenül tarka-barkák lennének.

A némileg szürreális képi világ egyébként sokban emlékeztet a Matrixra. Persze a grafika megítélése egyéni ízlés kérdése – akit nyomasztanak a sötét színtónusok és a szinte állandó éjszaka, azok nem fognak rajongani érte. Nekem – Matrix és Blade Runner-rajongónak – nagyon bejött ez a képi világ.

A hangok és a zene terén megint csak dicséretet érdemel a Bioware: szinte végig pattogós, technós, „matrixos” számok szólnak, és a párbeszédeket is profi színészek adják elő.

Szuperhős szuperjátékhoz

Azt hiszem, nincs is semmilyen komolyabb hasfájásom az MDK 2-vel kapcsolatban: végig izgalmas, remek hangulatú játékmenet, látványos, fényeffektekben tobzódó 3D-S grafika, remek zene és hang…  Egyedül az irányítás során bosszankodtam néha: az MDK  2-ről szinte ordít, hogy joypad kellene hozzá, nekem viszont akkor éppen nem volt kéznél…

Megyek is vissza, még sok pályán kell végiglövöldöznöm magam, amíg Kurtékkal le nem nyomtam az összes „nyolcadikutast”.

-BadSector-(2000)

Kiadó: Interplay Entertainment

Fejlesztő: Bioware

Stílus: Akció

Megjelenés: 2000