RETRO – A nem túl messzi jövőben járunk. A „gyűjtőknek” nevezett rejtélyes lények egymás után rabolják el az emberi kolóniák lakosságát, hogy valamilyen borzalmas kísérletnek vessék alá őket. A korrupt és bürokrata emberi Szövetség tehetetlen, pusztán a halottnak hitt és rég elfelejtett hőse, Shepard parancsnok képes arra, hogy a rendkívül rossz hírű, nacionalista terrorszervezetbe, a Cerberusba belépve kinyomozza az emberrablások okait, és a gyűjtőket megállítsa.

 

Nem könnyű az igazi hősök élete. Amikor már megmentetted a galaxist, ahelyett, hogy hátradőlnél és békében élveznéd munkád gyümölcsét, űrhajódat megtámadják és szétlövik. Bár társaid megmenekülnek, te magad ott pusztulsz a Normandy füstölgő roncsai között. A emberek szervezete, a Szövetség korrupt hivatalnokai persze titkon csak örülnek, hogy túlságosan is karizmatikus hősüktől megszabadultak, csak az idegen lények gyűlöletéről híres terrorista szervezet, a Cerberus vezetője, az Illusive Man értékeli igazán Shepard képességeit, méghozzá oly mértékben, hogy a Lazarus projekt keretében két évet szán arra, hogy a halott hős szétroncsolt testét ismét felépítse és a parancsnokot felélessze. Kelj fel és járj Shepard, új kalandok és kihívások várnak rád!

Súlyosan „shepardnek”, sohasem pihennek…

Ezzel a sötét hangvételű kezdéssel indul a Mass Effect folytatása, amelyben akár a már elmentett hősünket is feléleszthetjük a legutolsó állásmentés enyészetéből, vagy teljesen új Shepardet is indíthatunk. Ha régi kedvenc hősünket indítjuk újra, sokkal erősebb nem lesz, azonban az előző részbeli döntéseink befolyásolják majd a második rész sztoriját. Kaidant, vagy Ashely-t mentetted meg, amikor sorsuk felől döntened kellett? A Citadellát, vagy inkább a Szövetséget óvtad a végső összecsapásnál?

Wrex, a nagy darab krogan életét vajon megkímélted? Még az egyszerűbb NPC-k is előkerülnek az előző részből és megköszönik, hogy megmentetted az életüket. A sztori ilyen apró nüanszain túl pedig még lényegesebb, hogy korábbi győzelmeidnek, fejlődésednek eredményei befolyásolják a feléledt Shepardet is: több tapasztalati ponttal, pénzzel, ásványi anyaggal indulsz, mintha egy új karaktert indítanál és a paragon, illetve renegade beállítottságod is megmarad.

Ezúttal is a szokásos hat osztályból lehet választani az alapján, hogy inkább a frontvonalban harcoló kőkemény harcossal, a háttérből precíz lövésekkel operáló mesterlövész bérgyilkossal, technikai téren jártasabb fickóval, biotikus képességekkel rendelkező hőssel, vagy ezek keverékeivel akarsz küzdeni a játék során.

A választható osztályok tehát nem változtak, azonban egyesek szerepe kicsit átalakult, jobban idomulva a némileg megváltozott játékmenethez. A mérnök például nem igazán abban jeleskedik, hogy a különféle zárakat ki tudja nyitni, hanem harci robotokat tud megidézni a küzdelem során. Amennyiben új karaktert indítunk és nem a régi Shepardet visszük tovább, érdemes azt fontolóra venni, hogy a folytatásban sokkal dinamikusabb, pörgősebb harcokban kell részt vennünk és többször is kell a fegyverünkhöz nyúlnunk…

Massive Attack

Persze rosszul nem választhatunk és a jobban kialakított harcmezőknek köszönhetően a taktikai megfontolásoknak nagyobb szerepe is lesz.

A harc egyszerre lesz izgalmasabb és intelligensebb is a folytatásban: az első Mass Effecttel ellentétben mindig világosan látjuk, milyen fedezék mögé érdemes bebújni és szinte az összes összecsapásra lesz időnk felkészülni, ugyanis ritkán érik csapatunkat váratlan, kiszámíthatatlan rajtaütések.

Ezáltal kevesebb frusztrációnak is vagyunk kitéve, hiszen nem kell kapkodva menekülni, hogy valamilyen fedezéket találjunk, miközben az ellenség már le is szedte az energiapajzsunkat, azonban éppen ezért csökkent is valamelyest az összecsapások meglepetésfaktora. Nehogy azt higgyétek azonban, hogy a felkészülési idő miatt a harc itt unalmas, és kényelmesen hátra lehet dőlni, hogy a legbrutálisabb lövésekkel messziről mindenkit lekapjunk. Az ellenség a normál szintet elhagyva igencsak szívósan és intelligensen is harcol, úgyhogy mindig figyelnünk kell a jó taktikára, a környezetünkre és a biotikus képességek megfelelő bevetésére is.

Nem mindegy az sem, embereinket (illetve idegen lényeinket) hogyan helyezzük el. Érdemes mindenkit fedezék mögé parancsolni, mert ha hagyjuk őket szabadon mozogni, akkor gyakran azon vesszük észre magunkat, hogy már ki is dőltek mellőlünk. Bár igen jó társaink mesterséges intelligenciája, csodákra azért (szerencsére…) ők sem képesek, ezért ügyelnünk kell rá, hogy ne hagyják ott a fogukat. A harc az előző részhez képest tehát nemcsak frenetikusabb, hanem taktikusabbá is vált. Hozzá kell azért tenni, hogy ezt csak veterán szinttől fogjuk érezni: normálon túlságosan is könnyű a játék. Aki tehát igazi kihívásra vágyik, az veterán alatt bele se kezdjen a Mass Effect 2-be, mert unatkozni fog.

Ami kikerült, és amit jobb lett volna „kisheperni”

Amellett, hogy egyszerre dinamikusabb és taktikailag kidolgozottabb is a harc, a BioWare kiszórt belőle néhány olyan részt is, amelyet a csapat feleslegesnek ítélt meg. Ezúttal nem fogunk például zsákszámra találni újabb fegyvereket, hanem a játék végére mindössze két-három fegyvert kapunk minden típusból és azokat fejleszthetjük.

Még drasztikusabban változtattak a fejlesztők a páncélok terén: saját hősünk és embereink csak egyetlenegy páncélt viselhetnek és pusztán annak tulajdonságait fejleszthetjük és külsejét változtathatjuk meg. Ez részben realisztikusabb, hiszen nem fogunk egy zsák fegyverrel és páncéllal a hátunkon szaladgálni, ugyanakkor visszavesz a Mass Effect 2 szerepjátékos tulajdonságaiból. Akik szerették azt számolgatni, hogy a nemrég megtalált sisak mennyivel védi jobban Shepard fejét, vagy hány ponttal többet sebez az újabb generációs mesterlövészpuska, mint a régi, azok talán kicsit szomorúak lesznek.

Azonban szó sincs arról, hogy a BioWare sutba dobta volna a fejlesztést. Minden fegyverünk, páncélunk, sőt, még az űrhajónk tulajdonságait is folyamatosan erősíthetjük. Ezúttal azonban nem bizonyul igaznak a régi mondás, amely szerint a háborúhoz pénz, pénz és pénz szükséges, ugyanis itt nem elég milliárdosnak lenni creditekből, hanem nyersanyagokat is kell szerezni. Azonban ezek felkutatása is teljesen megváltozott. Biztosan sokan emlékeznek még a makóra: a hatkerekű felfedező és harci járműre az első részből.

Mindenki szidta az irányítását és sokan unalmasnak tartották, hogy ezzel kell felfedeznünk a bolybók felszínét, időnként ritka ércek, nyersanyagok után kutatva. Nos, a folytatásból kiszedték a makót, helyette viszont a nyersanyagokért át kell fésülnünk a planéták felszínét egy radar segítségével, úgy, hogy a jobb egérgombot nyomva tartjuk és a bal gombbal felszíni szondát küldünk ki. Nos, ez tipikusan az a fejlesztői ötlet, amely egy megbeszélés során biztosan rendkívül kreatívnak tűnt, de mégis ez kellett volna elsőként kidobni a kukába. A nyersanyag utáni felszíni szondázás ugyanis sokadszorra dögunalmas művelet és egyszerűen nem is értem, hogy a BioWare miért hagyta benne a játékban.

Minden egyes alkalommal oda kell repülnünk űrhajónkkal a felfedezetlen bolygóhoz, majd miután beindítottuk a radart, egy koncentrálódási grafikont figyelni, végül kilőni a szondákat. A másik hasonlóan rendkívül „kreatív” ötlet a két ügyességi-logikai minijáték, amellyel különféle elektromos zárakat, adatbázisokat törhetünk fel. Az egyiknél egy kapcsolótáblán kell azonos jelzésű pontokat gyorsan összekötni, a másik pedig a hacker munkáját akarja szimulálni: itt szoftverkódok mintáit kell beazonosítani.

Mindkét minijáték fárasztó, unalmas, felesleges – még szerencse, hogy egy idő után kifejleszthetjük az erre vonatkozó képességeinket olyan szintre, hogy minimális szinten kelljen csak velük foglalkozni, de még mindig nem értem, hogy a fejlesztők miért erőltetik ezeket annyira oly sok akció, vagy szerepjátékban. Komolyan leültetném őket, hogy egy fél napig csak ezekkel játszanak, utána háromszor meggondolnák, hogy bekerüljenek-e ilyen marhaságok a végleges játékba…

Ez egy igen, igen komplex világ

A bolygók nyersanyag miatti unalmas átfésülése, illetve a bosszantóan ostoba minijátékok sem tudják azonban csökkenti a Mass Effect 2 hatalmas erényeit: a fantasztikusan kidolgozott univerzumot, a kiváló sztorit és remek karaktereket. A Mass Effect világa az első játék és három regény után most „ért be” igazán.

A különféle fajok közötti etnikai villongásokat, az emberiség idegen lények iránti lekezelő magatartását, a különböző szervezetek közti ellenségeskedéseket, illetve összességében az egész univerzumot elképesztően precízen és életszerűen dolgozták ki a fejlesztők. Például csak az emberiségnek két külön egymással élesen szemben álló szervezete van: a bürokratikus, korrupt, ám általában véve békés és diplomatikus eszközöket felhasználó szövetség, amely tehetetlenül szemléli az emberiséget fenyegető legnagyobb veszélyeket is, illetve a véres terrorakciókat, vagy kegyetlen katonai kísérleteket is használó nacionalista Cerberus, amely egyedül veszi komolyan azt a célt, hogy megmentse az emberiséget, sőt, a szerves lényeket is kipusztulástól.

A Cerberus vezetője, az Illusive Man zseniális karakter: igazi hidegfejű, számító, machiavellista figura, aki semmilyen eszköztől: még adott esetben saját emberei becsapásától és életük kockáztatásától sem riad vissza annak érdekében, hogy a gyűjtőkkel leszámoljon és az emberiséget megmentse. És akkor még nem is beszéltem a többi karakterről: Shepard társai még az előző rész szereplőinél is sokkal inkább kidolgozott, életszerű figurák.

A játék során többek között mellénk szegődik egy meghasonlott, halálosan beteg drell mestergyilkos, egy asari fajú justicar (egyfajta magányos női templomos lovag), aki saját lánya ellen kénytelen gyilkos hajtóvadászatot indítani és Jack, alias Subject Zero az agyontetovált, pszichopata lány, akinek annyi bűntett van a lajstromán, hogy egy tucatnyi teljes élet sem elég ahhoz, hogy életfogytiglani börtönbüntetéssel megbűnhődjön értük – mégis az egyik legszimpatikusabb karakter.

Mindegyik szereplő életét saját, személyes dráma kísérti, amelyet megosztanak velünk és a segítségünket kérik, hogy segítsünk nekik egy-egy rázós misszió keretében megoldani azokat. – ezek tulajdonképpen a játék mellékküldetései, melyek egyébként érdekesebbek is, mint maga a szokásos világmegmentős elemet feldolgozó fősztori. Társaink személyisége egyébként harc közben is érvényesül: a droll bérgyilkos például előszeretettel vonul hátrébb

Maga, maga… igazi jellem!

Az események alakulásának egyébként nem csak egyszerű szemlélői leszünk, hanem befolyásolhatjuk is azokat. Itt most ne arra tessék gondolni, hogy a küldetések végén jól fejbe lőhetjük a kiszemelt főgonoszt, hanem az átvezetők során egyetlen mozdulattal (jobb, vagy bal egérgombbal – aszerint, hogy paragon, vagy renegade akcióról van-e szó) hirtelen megváltoztathatunk egy kisebb átvezető jelenetet, eseményt, vagy párbeszédet. Például amikor társunk indulatból le akar lőni, vagy meg akar nyomorítani egy fegyvertelen karaktert, akkor félrelökhetjük kezét, így megakadályozva azt, hogy olyat tegyen, amit később ő is megbánna.

Máskor viszont éppen mi lehetünk „kegyetlenek”, vagy legalábbis irgalmat nem ismerők: amikor egy felhőkarcoló legfelsőbb emeletén egy ellenséges katonát kihallgatunk, és az nem akar vallani, akkor – miközben éppen azt magyarázza, hogy hiába is próbálkozunk nála – egy energikus és kegyetlen lökéssel letaszíthatjuk a mélybe. Akciónk befolyásolja paragon („jó”), vagy renegade („rossz”) jellemünk alakulását. Minél több paragon, vagy renegade pontot kapunk, annál valószínűbb, hogy egy későbbipárbeszédben kiválaszthatjuk a jellemhez illő választ és nem lesz kiszürkítve. Az előző résszel és korábbi BioWare játékokkal ellentétben egy hosszabb párbeszéd után egyszerre kaphatunk paragon és renegade pontokat is, így mindkét irányba fejlődhetünk.

Masszív látvány

A Mass Effect 2 látványvilágában olyan hatalmas különbséget nem fogunk észrevenni az előző részhez képest, de az alapjáték már amúgy is oly magasra tette a lécet, hogy nehéz lenne felülmúlni. Általában véve minden részletesebb, különös tekintettel az idegen lények textúráira és a környezetre. Az emberi figurák sokat javultak az előző részhez képest – különös tekintettel a nőkre, akik érdekes módon szerepjátékokban a legtöbbször elég sután néznek ki. Miranda, a mostani rész legfontosabb női karaktere nemcsak egyszerűen szexisebb Ashley-nél, hanem az is látszik rajta, hogy a BioWare grafikusai végre össze tudtak hozni egy igazán szép és emberi külsejű női modellt.

A másik elsőrangú női karakter Jack, aki tetkói és vad stílusa ellenére is igazán megragadó karakter. Az új idegen lények közül a hátborzongató külsejű vorchákat érdemes kiemelni, akik leginkább úgy néznek ki, mintha valamilyen horrorfilm szörnyetegei lennének. Nem szeretnék valamilyen hasonlóról álmodni, az biztos!

Több is, kevesebb is…

Gondolom mindenkinek az a kérdés motoszkál a fejében, hogy összességében a második rész jobb lett-e, kevésbé, mint az előző rész, vagy nagyjából ugyanazt a szintet hozza? A sztori tekintetében nekem nagyon tetszett, hogy egy ilyen alapvetően negatív, illegális, terrorista szervezet tagjaként ügyködhettem, illetve maga a kezdés (Shepard halála) is nagyszerű indítás. Később kicsit alábbhagy ugyan a fősztori lendülete, de ahogy egyre több csapattagot szerzünk, úgy egyre izgalmasabb, eredetibb mellékküldetésekben vehetünk részt. Még sohasem szögeztek ennyire a képernyő elé szerepjátékban a mellékküldetések!

Én személy szerint sajnáltam, hogy a BioWare „ejtette” a szerepjátékokban megszokott fegyver és páncélszerzést, de az is igaz, hogy az előző részben használt ötszáz féle, gyakran csak szintekben különböző, nagyjából ugyanolyan fegyvereknek sem volt semmi értelme. Amit viszont roppant módon utáltam, az a nyersanyag beszerzés rendszere: ennél már a mako kicsi suta vezetését is jobban élveztem az első részben. Végső soron a Mass Effect 2 éppolyan magával ragadó, élvezetes, izgalmas, remek történetű és adrenalin pumpáló akció-szerepjáték, ugyanakkor itt is megtalálhatóak hajmeresztő ostobaságok. Csak remélhetjük, hogy a trilógia záróakkordja már majdnem tökéletes lesz…

-BadSector- (2010)

Kiadó: Electronic Arts

Fejlesztő: Bioware

Stílus: Akció-kaland, RPG,

Megjelenés: 2010.02.10.