20 éves a Silent Hill-sorozat

Pontosan tegnap, január 31-én töltötte be 20 születésnapját a Konami leghíresebb horrorjátéksorozata.

PlayStation 1-re jelent meg, 1999-ben az egyszerre egyik legyönyörűbb és legborzalmasabb túlélő horror, a Silent Hill. A hátborzongató akciókalandot a Konami egész konkrétan ebben az évben január 31-én dobta piacra az észak-amerikai piacon és a vén Európában még nem is vagyunk késésben a szülinapi köszöntővel, lévén február 24-ig kellett várni rá, hogy Harry Mason borzasztóan rossz napjában részt vehessünk.

A Silent Hill fejlesztői tudták mitől „döglik a légy” és egy olyan horrorkalandjátékot készítettek, amely a megszokott hentelésen túlmutatva igazi pszichológia horrorral nyomasztotta a játékost. Az első rész sikere nyomán több rész is készült, talán mindegyik közül a legerősebb a Silent Hill 2 volt és bár a későbbi részek zöme is telitalálat volt, a második részt egyik sem bírta felülmúlni.

Miközben manapság rengeteg játékból készül remake, sajnos a Konami egyáltalán nem lát ebben a potenciált a Silent Hill-sorozat tekintetében. Érdekes módon, egyedül az első Silent Hillből készült 2010-ben egy remake-féleség, Shattered Memories címen, átalakított történettel és játékmenettel, először a Sony kézikonzoljára, a PSP-re, később pedig PS2-es és Nintendo Wii verzió is készült belőle.

Emellett 2006-ban egy horrorfilm is készült az első részből (később egy folytatása is készült), amely a rettenetes kritikai fogadtatása ellenére a játéksorozat rajongói emlékeiben általában véve pozitívan maradt meg.

Sajnos a Konami a 2012-es Silent Hill: Downpour után leállt a sorozattal és ennek különösen nagy hangsúlyt kapott, hogy a Hideo Kojima és Guillermo del Toro-féle közös Silent Hills projektet lelőtték, illetve ennek kapcsán Kojima „eljött” a cégtől…

A Resident Evil 2 remaster hatalmas sikere után pedig felmerül a kérdés, hogy legalább egy hasonló kaliberű újrafeldolgozásban nem lenne-e érdemes elgondolkoznia a Konaminak? Sajnos ez a kérdés, egyelőre „költői”…

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu