RETRO – 1940-ben járunk. Nyugat-Európa véráztatta földjén a győztes német hadsereg a La Manche csatornánál összegyűjtötte seregeit Nagy-Britannia lerohanásához. Az angol hadsereg tisztjeként az a feladatunk, hogy hat profi kommandóst irányítva különféle veszélyes küldetésekben próbáljunk csapást mérni a német hadseregre.

 

Az Eidos legújabb stratégiai játékában személyesen irányíthatjuk kommandósainkat. A játék készítőit ugyancsak megihlethette a Piszkos tizenkettő. A kémek a Sasfészekben vagy a Navarone ágyúi, mert a küldetéseket a készítők mintha ebből a három filmből ollózták volna össze. Úgy látszik, nagyon divatos mostanában ez a téma, mert az előző számunkban megjelent Soldiers at War is éppen ilyen témát elevenít fel.

Azonban az SSI játékával ellentétben a Commandos nem körökre osztott, hanem valós idejű. Mielőtt a heves vérmérsékletű Diablo-rajongók túlságosan megörülnének, és a megfontolt játékmenetet kedvelő Jagged Alliance vagy X-Com kedvelői lemondóan legyintenének a programra (amikor még nem láttam a játékot, először én is ezt tettem, emlékezve az Eidos korábbi real-time kísérletére, a Conquest Earth-re, amely enyhén szólva is gyengébben sikerült) elárulhatom, hogy a Commandos teljes mértékben a taktikai megfontolásokat veszi alapul.

Szerencsére a missziók rendkívül változatosra sikerültek: a huszonnégy küldetésen keresztül különféle ágyúkat, gátakat, radarokat kell felrobbantanunk, ellenséges ezredeseket elintéznünk. Bár nincs összefüggő történet, amely összekötné a megbízatásokat, az események mégis teljesen korhűk, követik a háború menetét, és gyakran valóságos helyszíneken is játszódnak (az egyik bevetésben például a híres Leopold nevű német ágyút kell hatástalanítanunk).

„Legtöbbször a késünket fogjuk használni, hogy hátulról örök mosolyt fakasszunk a német bakák arcára.”

Minden küldetés elején némi történelmi háttér-információ után főnökünktől eligazítást kapunk, amelyben elmagyarázza a küldetés lényegét és megmutatja a megsemmisítendő célpontokat. Ilyenkor érdemes figyelnünk, mert mindig tájékoztat az aktuális terep adottságairól, a menekülés útvonaláról, a fellelhető elrejtett fegyverekről is stb.

Ész vagy reflexek? Használd mindkettőt!

Amikor végre a helyszínen vagyunk, általában nem az összes, hanem csak néhány kommandósunkat kapjuk meg. Mielőtt ész nélkül elkezdenénk rohangálni és lőni minden „fritz”- re, aki csak él és mozog, amolyan „Postal” módra, vizsgáljuk meg alaposan a helyszínt, különben marcona kommandósaink arca nagyon hamar vigyorgó koponyákra fog változni.

Úgy tudunk csak eredményesek lenni, ha valamennyi lépésünket alaposan előre megtervezzük, és a fel-alá járkáló német katonák minden mozdulatát figyelve, szép csendben intézzük el őket, gondosan félrehúzva a holttesteket, nehogy feltűnést keltsenek.

Csak nagyon ritkán szabad a géppuskánkhoz vagy a pisztolyunkhoz nyúlni, különben azonnal riadóztatják a többi németet és ők egy-kettőre a nyakunkon lesznek. Ha már megláttak, akkor vagy elkapják emberünket, vagy ha menekülni vagy védekezni próbál, akkor szitává lövik.

Egyikkel sem érdemes próbálkoznunk: a túlerőben lévő, jól célzó német katonák ellen semmi esélyünk. Amikor ilyenkor rájuk lőnek, embereink kétségbe esve óbégatnak, hogy azonnal vigyük el onnan őket. Előfordul, hogy csak foglyul esnek, ilyenkor, ha maradt szabadon kommandósunk, akkor megpróbálhatjuk őket megszöktetni.

Fontos tehát, hogy az őrjáratukat végző katonák ne neszeljenek meg semmit jelenlétünkről – nem csak akkor fognak gyanút, ha egy emberünket vagy társaik holttestét meglátják, elég egy hóban hagyott lábnyom ahhoz, hogy alaposan átvizsgálják a környéket.

Ebben a tekintetben a játékmenet erősen hasonlít a híres C64-en és ZX Spectrumon megjelent The Creat Escape, vagy a későbbi Amigás Escape from Colditz című játékokra. Ott is a fel-alá járkáló német katonák lépéseit kell figyelnünk, hogy mindig a megfelelő pillanatban kússzunk át mögöttük. A különbség talán csak annyi, hogy ebben két régi játékban meg kellett szökni a németektől, itt pedig általában be kell jutnunk hozzájuk, és most vannak hozzá játékszereink is…

Mesterségem a Halál

Kommandósaink mind eredeti figurák, a legváltozatosabb képességekkel és fegyverekkel vannak felruházva. Az amerikai fenegyerek zöldsapkástól, a kimért mesterlövészen keresztül a perfekt németet beszélő kémig a legjellegzetesebb figurákkal találkozhatunk.

A speciális képességekkel persze csak a megfelelő figura rendelkezik, például csak a „Sofőr” (Driver) tud teherautókat, hajókat, motorbicikliket vezetni, lecövekelt géppuskákat használni, csak a „Tüzér” (Sapper) tud bombákat használni, csak a „Mesterlövész”-nek (Sniper) van távcsöves puskája stb. A kommandósok jelleme, külseje, beszédstílusa is egészen eredeti, van, aki tájszólásban beszél és van olyan is, aki látszólag nagyon unja az éles bevetést…

Szinte az összes pálya úgy készült el, hogy csak az épp jelenlévő embereink képességeit kihasználva tudjuk teljesíteni küldetésünket. Legtöbbször egyébként a késünket fogjuk használni, hogy hátulról örök mosolyt fakasszunk a német bakák arcára. Nagyon szórakoztató még a „Sofőr” használata is: nincs is nagyobb élvezet, mint egy német tankot vezetve palacsintává lapítani a németeket, vagy annak géppuskájával kényelmesen szitává lőni őket. (Lehet, hogy egy kissé szadista vagyok…?)

Mesterségem az intelligencia

Mostanában ismét divatba jöttek a stratégiai játékok, és így a gépi ellenfél megfelelő mesterséges intelligenciája egyre kardinálisabb kérdés ezekben a programokban. A hálózati játékok elterjedésével egyre jobban igényelik a nagy stratégák, hogy legalább megközelítse a gép gondolkozása az emberi ellenfél ravaszságát és leleményességét.

Míg a Quake-nél és az Unrealnál elkészített botok gyakran félelmetes és megdöbbentően ravasz ellenfélnek bizonyulnak, a stratégiai játékoknál egyelőre még – sajnos – nem találkoztunk hasonlóval. Bár a Commandos-ban sincs ilyesmi, a programozók megpróbálták úgy elkészíteni a játékot, hogy az ellenséges katonák „saját döntéseket hozzanak, és egyéni módon reagáljanak, az alapján, amit látnak, hallanak vagy éreznek”.

Háború 3D-ben

A 3D izometrikus grafikájú helyszínek iszonyú aprólékossággal kidolgozottak, a komplex épületrendszerektől a járműveken keresztül az utolsó fűszálig, és a grafikusok arra is ügyeltek, hogy minden jármű vagy fegyver teljesen korhű legyen. A motorok, tankok, repülők, vonatok mind-mind eredeti modellek alapján készültek.

Minden helyszínen állandóan zajlik az élet: a tisztek, őrjáratok szüntelenül jönnek-mennek, a bakák is végzik a dolgukat, csapatszállító teherautók, vonatok, őrhajók közlekednek. A bejárt területen kommandósaink is nyomot hagynak, a hóesésben otthagyják lábnyomaikat, az „elejtett” német katonák után pedig kiadós vértócsák maradnak.

A grafika felbontása 512×318-tól akár 1024×768 is lehet. A készítők próbáltak néhány fényeffektet is belerakni a programba például a robbanások alkalmával, de mivel a játék nem használ semmilyen 3D-s gyorsító kártyát, nagy csodára azért ezen a téren ne számítson senki.

Ezt leszámítva azért minden itt van egy jó kis kommandós stratégiához: összetett és nehéz küldetések, izgalmas játékmenet, úgyhogy mindenki fenheti a kését a fritzek torkához, és fogát a játékra.

Megfelelő játék, kényes feladatra?

Először egy kicsit gyanakodva vettem a kezembe a programot, attól tartva, hogy a real-time erőltetése miatt ez a játék is csak fejetlen öldöklés lesz, ami annyi hasonló programot tett már tönkre. Szerencsére kellemesen csalódtam: a Commandos-ban végre egy igazi stratégiai játékra találtam, amelyben sikerült vegyíteni az okos játékmenetet a valós idejű, izgalmas gyilkolásokkal.

Sokkal idegfeszítőbb az, hogy sikerül-e időben az ellenség mögé kúsznom és úgy elvágom a torkát, hogy társai ne vegyék észre, mintha állandóan frontális támadásokat kellene intéznem, mint például a más témájú, de hasonló stílusú Myth-ben. A hangulatot az is nagyon feldobja, ahogy a környezetünk tőlünk függetlenül él és mozog, tényleg az az érzésünk, mintha egy valódi virtuális világba csöppennénk.

Az is nagyon tetszett, ahogy finoman utaltak a híres háborús kommandós filmekre: megtalálhatjuk itt is a Kémek a Sasfészekben „lanovkáját” (a hegyek közti felvonó lift), a Piszkos tizenkettő elegáns német katonai rezidenciáját, illetve a Navarone ágyúihoz hasonlóan, az egyik küldetésben egy hatalmas, a brit hadsereget fenyegető ágyút kell megsemmisítenünk. Kommandósaink igazi nagy „arcok” voltak, így sokkal jobban beleéltem magam a játékba, mint például a Soldiers at War szabványkatonáit irányítva.

Sajnos azonban a Commandos-ban is rendesen találunk bosszantó hibákat. Míg a német katonák mesterséges intelligenciája tényleg elég profi lett, a saját embereink „természetes” unintelligenciája láttán sok hajszálam őszült meg. Ha észreveszik őket, akkor bambán álldogálva meg sem moccannak, csak ordítoznak, mint a fába szorult féreg, miközben a „fritz”-ek szitává lövik őket. Rendben van, hogy nekünk kell őket irányítanunk, de azért valamilyen rutint beleépíthettek volna, hogy ilyen esetben védekezzenek, rohanjanak el vagy adják meg magukat (vagy egyáltalán csináljanak bármit, csak ne rikoltozzanak!).

Van egy-két bug is a játékban: a német katonák néha „beragadnak” valamilyen tereptárgyba vagy egymásba, vagy a német csapatszállító teherautó nem veszi észre azt a takaros kis hullahegyet, amit saját katonáiból raktam össze.

A legfájóbb pont azonban az volt, hogy a készítők semmilyen 3D-s kártyát nem támogatnak. Lehet, hogy a szélsőséges 3DFx-es beszél belőlem, de egy ilyen 3D izometrikus grafikájú játéknál manapság már elengedhetetlen a 3D-s gyorsítás. Milyen látványos és hangulatos lett volna például, ha katonáink baljós ködben kúsznak az ellenfél felé, miközben szakad a hó, a „fog effect” segítségével (elég idétlen volt például, hogy lábnyomainkat állandóan befedte a hó, mi-közben magát a hóesést nem láttuk – ezt talán még 3Dfx nélkül is meg lehetett volna valósítani).

Néhány „lens flare” is klassz lett volna, a különböző járművek lámpafényénél. E nélkül az egyébként részletes grafika sajnos elég lapos lett, és ráadásul egy középkategóriás gépén is eléggé cammog.

A hanghatások terén elég hallgatag volt a program: a különféle járművek motorzaján, az embereink „válaszain”, a fegyverek ropogásán, a német parancsok ugatásán, és persze a roppant idegesítő sziréna hangján túl nem nagyon hallottam semmit. Hogy mire vártam volna még? Jó lett volna, ha a természet tényleg „él” körülöttünk: halljuk a szél süvítését, a folyó sodrását, a táborok zaját stb. Lehet, hogy kissé maximalista vagyok, de mivel hasonlóval már egyre több játékban találkozhatunk, úgy érzem, a hangulathoz az ilyen részletek is elengedhetetlenek.

Az is jó lett volna, ha a küldetések közben valami pattogós, izgalmas zene szólt volna, az a pár lagymatag, 10-15 másodperces zenerészlet, ami néha felcsendül, igen kevés az üdvösséghez.

Mindent összevéve azért, az izgalmas, de okosan megírt küldetések, és a játék remekül eltalált hangulata miatt, még jó pár álmatlan éjszakára fog a Commandos a monitorom elé kötni, miközben ordítozva próbálom szerencsétlen zöldsapkásom kivonni az ellenség tüze alól.

-BadSector- (1998)

---

Kiadó: Eidos

Fejlesztő: Pyro Studios

Stílus: taktikai, akció,

Megjelenés: 1998