A Bethesda játékát továbbra is próbálják rásózni a vásárlókra.
Arra még visszatérünk – először viszont a Reddites topicra térnénk ki. Ebben McStaken arról ír, hogy „véletlenül” bekerült egy Vaultba egy Rad-Rat-hordás esemény során, és ezek után a csapat nem volt képes kimenekülni onnan. A 63-as Vaultban való bennragadás már nem olyan meglepő…
…de az, hogy félelmükben a Bethesdának jelentették az esetet (ugyanis korábban a fejlesztői, titkos szobában való kutakodás is kitiltással járt), az már inkább az. Az pedig, hogy másoknak is sikerült benn maradnia a Vaultban, azt már inkább nem kommentálnánk. Korábban a fejlesztői szobás felfedezést azért „jutalmazták” kitiltással, mert a fiókuk korrupt állapotban volt, és ez általában akkor következik be, „amikor egy játékos olyan területre jut, amit normális játékmenet során tipikusan nem lehet megközelíteni”.
A Redditen egy másik téma is pörög rendesen. Korábban ugye már beszámoltunk a SeaGate 2TB-s Game Drive PlayStation 4-es külsős merevlemezéről. Nos ehhez Németországban hozzájuthatunk egy Fallout 76-hoz is, mégpedig ingyen. Egy kommentelő, aki a német Saturn elektronikai üzlethálózatban dolgozik, ezt írta: „Megkapod [a Fallout 76-ot] minden Xbox, PlayStation konzol, Seagate-es PlayStation merevlemez, DualShock 4 kontroller, eredeti Xbox kontroller, és néhány külsős, third-party kontroller megvétele esetén. Akkor is, ha nem szeretnéd. De ez rendben van. Amikor „rákényszerítem” őket az ingyen játékra, a vásárlók reakciója igencsak vicces tud lenni!”
A Bethesda ennyire meg akar szabadulni Németországban a Fallout 76-készlettől? Ez már a második alkalom, hogy erről van szó…
Forrás: VG247, DualShockers