A Nintendo World Report szerint a nagy N a virtuális valóságba való (ismételt – VirtualBoy) belépést tervezi 2019 folyamán a Nintendo Switchen keresztül.
Néhány first-party, belsős, hagyományos játék VR-támogatást kaphat „a nem olyan távoli jövőben” a site szerint, mégpedig úgy, hogy a Nintendo a VR-belépést a Labo játékcsaládon keresztül tenné meg. Ebből kiindulva esélyes, hogy a Nintendo Switch úgy kap VR-megoldást, hogy egy kartonpapírból készült VR-szemüveget (?) használhatunk, ugyanis a Labo ilyen termékeket hordoz… (erre korábban volt már példa: Google Cardboard!)
2017 októberében a Nintendo előző elnöke, Tatsumi Kimishima azt mondta, hogy utánanéznek a virtuális valóság-Switch párosításnak, ha „probléma nélkül, órákon át lehet játszani”, és tavaly októberben Reggie Fils-Aime, az amerikai Nintendo-vezér azt nyilatkozta, hogy kísérleteznek a VR-ral, de ha nem szórakoztató a végeredmény, akkor nem fognak tovább foglalkozni vele.
Talán az E3 során a Nintendo Directen keresztül érkezhet a bejelentés.
Forrás: VG247