RETRO – A brutális autós öldöklés játékok rajongói számára nem ismeretlen név a Twisted Metal, hiszen már Playstation 1-es kora óta, több részen keresztül is igazi felüdülést jelentett kicsiknek, nagyoknak… vagy inkább csak nagyoknak. Az 1995-ben megjelent Twisted Metalt anno alaposan lehúztak a kritikák, azonban a játék ennek ellenére is belopta magát a játékosok szívébe: több mint 1 millió példány talált gazdára belőle.

Ennek örömére a rajongók további részekkel gazdagodtak PS1-en, majd PS2-őn. Hogy mennyire nem a kritikusok, hanem a játékosok döntenek egy adott cím sikeréről, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a PlayStation harmadik generációján immár a nyolcadik részben találkozunk a jó öreg Sweet Tooth-szal, a lángoló fejű sorozatgyilkos bohóccal az újabb őrült bajnokság résztvevőjeként.

Elmebeteg futam

Nagy sztorira persze ne számítsatok. Egy Calypso nevű multi milliárdos csóka egy autós, roncsderbis bajnokságot rendez, melyen több bekattant figura is részt vesz, köztük a már említett Sweet Tooth, Mr. Grimm, egy meghasonlott kaszkadőr, és Krista Sparks, vagy más néven Dollface egy önimádó, csinibaba modell. Calypso mindnek azt ígéri, hogy teljesíti elérhetetlennek tűnő vágyaikat, ha megnyerik a versenyt. A játék szingli része három különböző részre van tagolva, amelyben ezt a három különböző figurát irányíthatjuk a különféle autós arénákban harcolva. Igaz, egy-két csavarral mondjuk, találkozunk a sztoriban, de azért a szó klasszikus értelmében vett „történet” itt nem létezik.

Sokat bohóckodunk, de sztori alig van

A Twisted Metal szinglijében egész egyszerűen pályáról pályára kell helyt állnunk hőseinkkel és sztori, illetve átvezetők ritkán szakítják ezt a rutint. Aki egyedül vág neki a Twisted Metalnak, az jobb, ha alaposan felköti a bohócgatyót, lévén a játék ebben a módban marhára nehéz. Ellenfeleink ugyan nem különösen okosak, viszont annál agresszívabbak és ráadásul előszeretettel támadnak ránk egymás helyett.

A tizenkét rivális járgány egymást szinte sohasem zaklatja, ha a közelben vagyunk, viszont előszeretettel támadnak az általunk irányított sofőrre. Az egyszerű deathmatch típusú pályák még annyira nem is vészesek, viszont amikor versenyeznünk kell, akkor ellenségeink minden pillanatban a falhoz akarnak passzírozni, így szinte lehetetlen az élre törni és megtartani pozíciónkat. Ráadásul ezek a pályák nyílt terepen vannak, így a megfelelő útvonal megtalálása igazi sziszifuszi feladat.

Azonban ez még mind semmi azokhoz a játékrészekhez képest, amelyekben hatalmas teherautókat (”juggernautokat) kell elintéznünk, akik nem csak mamut méretűek, de ráadásul még folyamatosan ontják az kisebb méretű társaikat magukból. Ha nem sikerül időben elintézni őket, akkor egész hadseregnyi „kiskatonával” kell szembenéznünk. A juggereket nem láthatjuk a radaron, szóval meglehetősen frusztráló ellenük felvenni a harcot.

Füstölgő roncsok, őrült párharcok

Szóval nincs valami nagy sztorija a játéknak és előfordul, hogy legszívesebben a fejünket vernénk a tévébe, ha pontosan előtte ülnénk, de mi a helyzet a játék változatosságával? Szerencsére ezen a téren a Twisted Metal elismerést érdemel.A pályák egy része egyszerű deathmatch, máshol megadott számú ellenfél járművét kell szétpasszíroznod és füstölgő ronccsá lőnöd, a kedvencem azonban az a pálya volt, ahol egy behatárolt területen belül kell maradnod, melyet folyamatosan váltogat a játék.

Ha innen kikerülsz, és nem jutsz el ismét gyorsan erre a területre, akkor folyamatosan csökken az életerőd. Ez igazi stratégiai dilemma elé állítja a játékost: vajon felvállaljam a rizikót és időnként kiszáguldjak a határon túlra, hogy lőszert és egészségügyi csomagokat szerezzek, vagy maradjak bent, és próbáljam kihúzni az ott lévő tartalékokból? A pályák mellett élvezetesek a boss fightok is. Hatalmas rémálomszerű monstre gépezetekkel kell szembeszállni és mindig meg kell találnunk a megfelelő stratégiát az elintézésükhöz, mert csak úgy egyszerűen nem tudjuk ripityára lőni őket.

Bohócos fagyalaltot tessék! Szép piros öntettel!

Hasonló jókat mondhatunk el a multiról is, amelyben sokkal inkább ki kell használnunk járgányaink speciális képességeit, mint a szingliben. Amikor rájössz, hogy már nem foghatod rá kudarcaidat a csaló AI-re, akkor például az a lehetőség, hogy Sweet Tooth fagylaltos kocsiját egy repülő robottá alakítsd át, már több lesz egy egyszerű jópofa ötletnél.

Sajnos a feszes multi, és a változatos szinglipályák sem tudják maradéktalanul elfeledtetni a játék hiányosságait. A járművek irányítása például eleinte meglehetősen idegesítő és csak hosszú tanulási folyamat után tudjuk kellőképpen kitapasztalni. Nem valami nagy etvasz a játék grafikája sem – olyan érzésünk van, mintha alaposan felhúzott PS2-es grafikával lenne dolgunk. OK, egy ilyen játéknak nem kell gyönyörű szépnek lennie, de egy picit több erőfeszítés nem ártott volna a grafikusok részéről.

Igaz, a látványelemekben nem nagyon büszkélkedő grafikát azért feljavítja az a tény, hogy a járműveken kívül is rengeteg épületet és tereptárgyat szétrombolhatunk, szóval alaposan kiélhetjük destruktív hajlamainkat. Egyébként is, erről szól ez a játék, nem igaz? Ha rombolni, gázolni, öldökölni, pusztítani akarsz egy aberrált, lángoló fejű bohóc és más hasonlóan elborult karakterek szerepében, akkor PS3-ra ebben a kategóriában nem találsz jobbat.

-BadSector-(2012)

Kiadó: Sony

Fejlesztő: Eat Sleep Play

Stílus: Vehicle combat

Megjelenés: 2012. 03. 16.