RETRO – Lágy tekintetű, feminin anime ifjakat szeretnél látni? Csillogó, nagy szemű, pajkos, egy tonnás hajú, rövid szoknyás anime leánykákat? Vidám napsütést, amely megcsillan a tiszta kék folyókon? Mókás szörnyikéket, szerelmet, ábrándot, ármányt? Tarka-barka színorgiákat, zöld mezőkön ugráló nyuszikákat? Nos, akkor SEMMIKÉPPEN se töltsd a Fallout 3-at – inkább valamelyik japán RPG-t tudnám ajánlani helyette. EZ a játék ugyanis depressziós, atomtámadás utáni környezetben játszódik, illetve éppolyan véres, kegyetlen és cinikus, mint nagynevű elődjei.

A játék eseményei a legendás Vault 101-ben indulnak. Az általunk elnevezett hős egy tudós gyermeke. Sajnos az anya belehal a szülésbe, így csak a Liam Neeson által alakított apa irányíthatja első lépéseinket. Játszottál már olyan RPG-vel, ahol a gyermek fejlődésében is részt vehetsz? Nos, ezt itt megteheted: bizonytalan léptekkel indulhatsz el a járóka ajtaja felé, hogy azt kinyitva felvegyél egy csörgőt, majd később az apáddal is gügyöghetsz, hogy a párbeszédes részt is kipróbálhasd.

Később születésnapod gyerekzsúrján is részt vehetsz, majd kamaszkorodban egy tesztet kell letudnod, amely meghatározza személyiséged vonásait. Fiatalkorod fejlődésének legutolsó lépcsőfokaként menekülnöd kell a biztonságod adó Vault 101 falai közül, ugyanis apád is meglépett valamilyen rejtélyes okból és neked követned kell őt, különben téged vonnak miatta felelősségre. Vajon miért hagyott el atyád? És mi van az élőközösségé alakított atombunkeren túl? Mindjárt megtudod, csak lépj ki a Vault 101 ajtaján…

War… war never changes…

Még akik játszottak az első két Fallouttal, azokat is gyomrosként fogja érni az első pillanat, amikor meglátják a Bethesda által megálmodott poszt-nukleáris környezetet. A „sivár” jelző önmagában nem tudná kellőképpen leírni azt a látványt, ami elénk tárul: üszkös, romos házak maradványai, rozsdától hemzsegő autóroncsok, az atomrobbanás pernyéjétől szennyezett kősivatagok, radioaktív tavak, folyók, pocsolyák mindenfelé.

A S.T.A.L.K.E.R. rémálomszerű környezetéhez hasonlót láthatunk – talán még hatásosabb poszt-apokaliptikus hangulattal. Aztán szembekerülünk első ellenfeleinkkel (leszámítva a Vault 101-ben már kiirtott néhány mutáns patkányt és rosszindulatú biztonsági őrt): mindegyik lény agresszív, a vérünkre szomjazik és a radioaktív szennyezés miatt groteszk méretűre nőtt. A kint élő emberek sem különbek: a Mad Max és hozzá hasonló filmekből ismerős sivatagi bandák tagjai, a Taloncorp rosszindulatú zsoldosai és ghoulok (a zombik egy válfaja) törnek majd az életünkre már az első pillanatokban.

„Csapjál csak a hátamra nyugodtan, nagyon vicces, ahogy a testrészeim repkednek, haha”. – jegyzi meg keserűen az önérzetes zombi.

Eleinte kissé elveszettnek is érezhetjük magunkat, amint a környező városkák radioaktív romjai között első egyszerűbb fegyvereinket használva próbáljuk túlélni a támadásokat. Mindjárt a kint töltött első pillanatokban látszik, hogy a Bethesda maximálisan eltalálta a Fallout játékok sajátosan depresszív és mégis groteszk, valahol mulatságos hangulatát. A tűéles textúrák és szürkés, barnás színek ízléses felhasználásának köszönhetően a környezet telitalálat, a beleélés maximális. És még csak a játék elején járunk! Az iránytűt követve hamarosan első küldetésünk helyszínére érkezünk…

Üdvözlünk Megatownban!

A játék első városkája talán egyben a legtipikusabb, legkarakteresebb Fallout 3-as helyszín is. Megatownt a telepesek egy lezuhant atombomba köré építették, amely (még…) nem robbant fel. WTF?! („miafa…”) – kiálthat fel az egyszeri játékos. Nos, igen, a Fallout 3 cinizmusa a Grand Theft Auto részekével vetekszik: az emberek gyakran itt is éppoly mulatságosan ostobák.

A „városkát”, amelyet innen-onnan összeszedett roncsokból tákolták össze egy cowboy-kalapos feka önjelölt seriff irányítja és csakúgy mint minden rendes RPG-ben, itt is megtaláljuk a helyi kocsmát, fegyvereket áruló boltot, vagy az orvost és még sok érdekes, mulatságos karaktert. Beszélgettél már egy zombival (bocsánat: ghoullal…), aki egy kocsmában dolgozik, és azon kesereg, hogy mennyire semmibe sem veszik, pedig ő is érző lény? Még némi öniróniával vegyes önsajnálattal és keserűséggel is megjegyzi: „csapjál csak a hátamra nyugodtan, nagyon vicces, ahogy a testrészeim repkednek, haha”.

Miután összeismerkedtünk mindenkivel, első morális dilemmánkat is el kell majd döntetnünk: vajon megmentjük-e a várost, hatástalanítva a lezuhant bombát, vagy egy rosszindulatú fickó kérésére inkább felrobbantjuk?

Polihisztorok előnyben?

Azonban ahhoz, hogy hatástalanítani tudjuk (ha emellett döntünk…), elsőként ki kell fejlesztenünk a robbanóanyagokkal kapcsolatos skillünket. Mivel a játék nagy részében egyedül kalandozunk (legfeljebb követőink lesznek később, mint például Dogmeat, a kutya) ezért lehetőleg minél több képességet kell minél jobban elsajátítanunk. Ezek a küldetéseknél is fontosak lesznek: például csak akkor tudjuk megjavítani az pláza mellett szentségelő fickó meghülyült robotját, ha a „javítás” képességünk kellően magas, máshol viszont a „tudomány” skillre van szükség.

A túléléshez persze szükséges, hogy a különféle fegyverek terén is jártasságot szerezzünk: a Fallout 3 megkülönbözteti a kisebb, nagyobb pisztolyok és kézifegyverek, sőt, még az energiafegyverek fejlesztését is. A nyers tűzerő azonban nem elég… Fel akarod törni a különféle zárakat, hogy a legjobb elrejtett fegyverekhez, gyógyszerekhez, kajákhoz, harci drogokhoz, vagy egyéb kincsekhez juthass? Akkor szépen fejleszd ki a „lockpick” skillt, különben hoppon maradsz. Számítógépes rendszerekbe akarsz betörni?

No persze, azt hiszed, ha csak ugatod a „tudomány” képességet, ez menni fog? Tessék csak tanulgatni azt is! Nyilván nem árt, ha mindenből jók vagyunk, de azért érdemesebb valamire specializálódni – bizony, itt alaposan meg kell gondolni, hova rakjuk azokat a nehezen megszerzett tapasztalati pontokat.

No igen és ha már „special”, illetve „S.P.E.C.I.A.L”-ról van szó: különféle alaptulajdonságainkat is fejleszthetjük majd a játék során (intelligencia, erő, agilitás, stb.) azonban sokkal érdekesebb a „perkek”, vagyis spéci képességeket, amelyeket fokozatosan fedezhetjük fel, ahogy fejlődünk és eldönthetjük, hogy rakunk-e rájuk egy pontot.

Ősrégi falloutosoknak ez persze nem újdonság, azonban akik még csak most merültek bele ebbe a világba, azok számára rendkívül „egzotikus”, mulatságos lesz ez a fejlesztési mód. A Fallout karakterfejlesztése talán még most is a legeredetibb, legjobban kitalált RPG rendszerek közé tartozik és ezt a Bethesda értő kézzel, profin vette át és fejlesztette tovább.

Ez egy igen, igen, igen… radioaktív világ…

Végeztetek Megatownban? Kidumáltátok magatokat a helyiekkel? Feltörtétek a számítógépeiket? Kilopkodtátok a zsebeiket? Felvettétek a küldetéseiket? Akkor itt az ideje, hogy végre kitegyétek lábatokat a városból. Most fedezitek majd fel igazán, hogy a Fallout 3 világa egyszerre kellőképpen nagy, ugyanakkor igencsak jól kidolgozott.

Minden egyes fontosabb új helyszínre érve tapasztalati pontot is kapunk, illetve automatikusan feljegyződik a Pip boy, tehát kis kézi-számítógépünk térképére a koordináta, ezáltal pedig (csakúgy, mint az első két részben) bármikor ide-oda „utazhatunk” (tehát tulajdonképpen teleportálhatunk) a „fast travel” segítségével. Egyedüli megkötés, hogy erre nincs lehetőség, ha a szörnyek, vagy az ellenség a közelben ólálkodik, illetve teli „batyuval” sem tudjuk ezt megtenni.

„Egy sikeres fejlövéstől például cafatokra robban szerencsétlen delivens feje.”

Az új területeket általában a régi metró romjainak földalatti járataiban barangolva tudjuk elérni. Itt figyelnünk kell a feliratokra is, ugyanis alaposan el lehet tévedni itt is. Persze a metróban is mutáns szörnyek és emberek, ghoulok, rablók és ellenséges zsoldosok törnek életünkre, illetve néhány küldetést itt is kell végrehajtanunk. Metrójárattal amúgy persze nem fogunk találkozni: csak a kocsik roncsait láthatjuk majd a síneken. Ha kiérünk a külvilágra, az új helyszínekre, akkor a legtöbbször valamilyen speciális épületet kell megtalálnunk és bejutnunk.

A Fallout 3-ban rendkívül sok időt kell eltöltenünk a különféle épületek, irodaházak, vagy egyéb létesítmények falai között harcolva, bolyongva és viszonylag keveset fogunk a szabad ég alatt kolbászolni. Mindegyik épületbelső kellőképpen egyedi és jól ki van dolgozva, és bár természetesen mindegyikre jellemző, hogy az atomháború pusztítása ezekben is végigsepert, ugyanakkor azért kellőképpen különbözőek. Egyedül az zavart, hogy néhányat közülük kissé kaotikusan tervezték meg, így nagyszerűen el lehet tévedni a romos folyosók útvesztői között, illetve néhány helyszín kissé monotonra és unalmasra sikeredett.

Bumm, heccsat!

Ritkán éreztem viszont monotonnak magát a harcot: a Bethesda ezen a téren (is) remekelt. Választhatunk belső, vagy külső nézet között, de talán ezúttal tényleg érdemesebb a belső nézet használata, ugyanis minimális mértékben érdemes csak kézifegyvereket használni a lőfegyverek helyett.

A hagyományos valós idejű FPS/TPS harc mellett a leginkább hasznos és szórakoztató a V.A.T.S. használata: ilyenkor kimerevedik az idő, mi pedig megadhatjuk, hogy hősünk melyik testrészre lőjön automatikusan, manuális célzás nélkül. Közben persze az ellenség is tüzel, ám a legtöbbször a mi találataink hamarabb csapódnak be. (Már amikor tényleg találunk, ugyanis a VATS-szal mellé is trafálhatunk, ha egy adott fegyver használatát nem fejlesztettük ki kellőképpen.)

Persze az egyszeri játékos legszívesebben állandóan a VATS „csítelését” használná: ezt elkerülendő a rendszer minden egyes lövésnél akciópontokat használ fel. Ha ezek a pontok lemerültek, akkor vagy manuálisan, valós időben célozhatunk és puffogtathatunk tovább, vagy megpróbálhatunk fedezékbe vonulni, hogy visszatöltődjenek. Hogy ne legyen túl könnyű dolgunk, az ellenség ilyenkor gyakran ránk ront, ami rendkívül kellemetlenné válhat, amikor éppen fogytán az életerőnk, és nincs nálunk jó kézifegyver.

A mesterséges intelligencia egyébként szódával elmegy: a szörnyek és emberek egyaránt fedezékbe vonulnak, és néha menekülnek, amikor nagyon megsérültek, sőt, még időnként oldalról is próbálnak támadni, viszont a társaikat nem hívják segítségül, és gyakran előfordul, hogy csak állnak a tűzvonalban és hagyják magukat lepuffantani. Kicsit kiábrándító az is, amikor valamilyen oknál fogva otthagynak minket, és másokra (például a zsoldosok mutánsokra) lőnek: ilyenkor egyszerűn hátulról el lehet trafálni őket.

Ha egyébként lopakodunk és eleve nem veszik észre hősünket, mielőtt az első lövést leadná, akkor hatalmas sebzést tudunk okozni a meglepetésszerű támadással. Ezért több tapasztalati pont is jár, úgyhogy érdemes minél gyakrabban próbálkozni vele. A harc egyébként igencsak pörgős, illetve véres is: nem ritka egy-egy telitalálatnál a szétloccsant agyvelő, megcsonkított hulla látványa. A készítők kicsit túlzásba is estek: egy-egy sikeres fejlövéstől például nemcsak leszakad a nyakról, vagy cafatokra robban a szerencsétlen delivens feje, hanem a többi végtagja is leszakad.

Nem mese ez gyermek

Bizony, aki kicsit sterilnek érezte a Mass Effect küzdelmeit, és a steaket is jó véresen szereti, az itt alaposan kiélheti magát. Ráadásul nemcsak véres a játék, hanem a dobozára az alkohol és droghasználat ikonja is minden bizonnyal felkerül majd, ugyanis ezeket is érdemes időnként bevetni. Amikor például whiskey-t találunk és az utolsó cseppig felhajtjuk, akkor erőnk növekszik, így több tárgyat tudunk elcipelni. (Igaz, el is butulunk egy időre tőle.)

A különféle speciális képességeket növelő drogok hatásra pedig jobban tudunk sebezni, pontosabban célozni, vagy állóképességünk javul. Egyedüli hátulütője, hogy addiktá válunk, így látásunk bizonyos időközönként elhomályosul. Ilyenkor sincs nagy gáz: ha találunk egy dokit, akkor könnyedén és gyorsan leszokhatunk a drogfüggőségünkről. Ha ezt Dr. Csernus látná…

Szép vagy, szép vagy szép… mutáns?

A Fallout 3 grafikája igen kellemes, de azért közel sem annyira szájtátásra késztető, mint amilyennek három éve még az Oblivion számított. Igaz, az Oblivion motor a romos, depressziós, poszt-nukleáris környezet miatt nem is csilloghat annyira, illetve természetszerűleg mindenhol a barnás, szürkés színek dominálnak, ami azért hosszú távon törvényszerűen picit monotonná válik.

A szörnyek és emberi karakterek külseje megfelelő, de a Mass Effect után ezektől sem leszünk elájulva. A mutánsok viccesek, de nem túlzottan kidolgozottak, a ghoulok viszont tényleg hátborzongatóak, de leginkább a civilizált, értelmes fajtájúak. Az emberek közül a hímneműek általában jól kidolgozottak, azonban a nők valahogy most is elég drabálisak – úgy látszik a Bethesda a női arc megformálásánál még mindig kihívásokkal küzd, ami különösen a Mass Effect után szembetűnő.

A grafika mellett a zenei rész sem különösebben kiemelkedő – legalábbis ami az alap háttérmuzsikát illeti, mert a Galaxy News rádióadó számai egyszerűen frenetikusak: nincs is annál feelingesebb, mint amikor egy ötvenes évekbeli amerikai sanzont hallgatva durrantjuk szét éppen egy mutáns agyvelejét.

Az ellen nem véd

A Fallout 3-at atomtámadás esetére is érdemes magunkkal a bunkerbe vinni, hiszen nemcsak rendkívül élvezetes, de jó hosszú szerepjáték is – legalábbis ha minden mellékküldetést teljesítesz. Ha pusztán az alapjátékon szaladsz végig, akkor is olyan 40 óra körül van, azonban ha mindent egyebet is végrehajtasz, akkor 60-70 órára is kitolódhat a tiszta játékidő. A játék fantasztikusan eltalált hangulatát, illetve a végső győzelem feletti örömet egyedül a kretén befejezés árnyékolja be jelentősen, viszont addig a játék nagyon ott van a szeren.

Másik negatívumként a bizonyos helyeken kissé monoton, máshol eléggé kaotikus pályatervezést hozhatnám fel. A Bethesda még a nüasznyi kis problémákat leszámítva is mestermunkát végzett, amely nem sokkal (egyetlen %-al) marad el PC-s Mass Effect mögött. Mivel igencsak gyér mostanában a PC-s szerepjátékos felhozatal, ezért az amerikai cég igazán elismerést érdemel, hogy ismét egy igazi gyöngyszemmel örvendeztetett meg minket.

-BadSector- (2008)

Kiadó: Bethesda

Fejlesztő: Bethesda

Stílus: RPG, taktikai, akció

Megjelenés: 2008, november