RETRO – Hajszálpontosan a film amerikai premierjével együtt jelent meg a „két lézengő ritter”, a Matrix Reloaded Rosencrantzja és Guildensternje, vagyis a filmben mellékszereplőként nyomuló Niobe és Ghost kalandjait feldolgozó Enter the Matrix. A vörös pirulát ezúttal az MDK-ról és Messiah-ról elhíresült Shiny, illetve maguk a Wachovski testvérek kínálják. Bevegyük?

„Vissza akarsz térni a Matrixba?” Ne tudjátok meg, hányszor tette fel ezt az idegesítő kérdést a meglehetősen spártai Game Over felirat. Mivel konzolos tesóihoz hasonlóan a PC-s verzióban sem lehet menteni, csak a pályák végén, egyes keményebb részeket (főleg ahol Smith ügynök elől kell menekülni) bizony többször is újra kellett ismételni, mielőtt elértem volna az életmentő telefont. És mégis, a válaszom minden egyes alkalommal „igen” volt…

Enter The Matrix: amit a moziban sem fogsz látni

Az Enter the Matrix egyik legnagyobb vonzereje, hogy maguk a Wachovski testvérek rendezték az átvezető mozikat, és ezekből olyan háttérinformációkat tudhatunk meg a Matrix világáról, amelyek a filmből sem derülnek ki. A játék másfél órás átvezetőivel együtt megnézve a Reloadedet olyan, mintha egyfajta extra „rendezői vágást” néznék meg, úgyhogy nem kétséges, hogy már pusztán ez is növeli az Enter the Matrix értékét.

Még akkor is, ha ezekben a jelenetekben Neo, Trinity vagy Morpheus csak minimális mértékben szerepel: a két főszereplő itt Niobe és Ghost, akik viszont a film mellékfigurái (a Reloadedben Niobe még csak-csak megjelenik, de Ghost tényleg igazi hatodik alabárdos), a játékban pedig az ő küldetéseiket izgulhatjuk végig. Az adaléknak szánt jeleneteken túl a játék érdekessége még, hogy olyan módon kötődik a filmhez, amilyet eddig még adaptációban sohasem tapasztalhattunk, a megoldandó küldetések ugyanis nem a filmben látható jelenetekhez kapcsolódnak, hanem a filmen kívüliekhez.

Az egyik jelenetben például megbízzák Niobe-t és Ghostot, hogy hajtsanak végre egy bizonyos veszélyes feladatot, amellyel Neo, Trinity és Morpheus munkáját segítik, sőt bizonyos esetekben az életüket mentik meg. Mi viszont ebből a moziban csak a végered ményt látjuk, magát a missziót nekünk kell megoldanunk Niobe-ék oldalán.

Ám a csemegéknek még itt sincs vége! Az Enter the Matrix ugyanis nemcsak a főfilmhez, hanem az Animatrix (ez egy külön DVD kiadvány kilenc, a Matrixhoz kapcsolódó rajzfilmmel) egyik epizódjához, a Last Flight of the Osirishez is kötődik. Az Osiris hajó legénysége ugyanis egy üzenetet akar eljuttatni Zionnak, hogy figyelmeztesse a várost a fenyegető veszélyre. Az üzenetet stílusosan egy, a Matrixban lévő postaládába dobja be a rajzfilm csodálatosan szép lázadó ügynöknője, és ezt kell megszereznünk Niobe-ékkal, majd továbbítanunk Zionnak.

Kung-fu gyorstalpaló a la Enter The Matrix

Ez mind szép és jó, de gondolom, már türelmetlenül várjátok, hogy a sok mese extra habbal mellett végre magáról a játékról is nyilatkozzak… Nos, a játékkal kapcsolatos első benyomásaim eléggé vegyesek voltak… Először a pozitívumokkal kezdeném. Mindjárt az elején kitapasztalhatjuk a különféle kung-fu ütéseket és rúgásokat, amelyek a lassítással párosítva (ezt itt „fókusznak” hívják) tényleg elképesztően látványosak.

A Matrix Reloaded egyik jelenetében Niobe-tól láthatunk egy olyan mozdulatot, amellyel az egyik lábával a levegőben ellöki magát a faltól, a másikkal pedig állcsúcson rúg egy rendőrt: nos, ezt mi magunk is bármikor végrehajthatjuk, méghozzá gyönyörű animációval! No és nem hiányozhatnak a jól ismert belassított előre- és hátravetődős lövöldözések sem: bullet time (vagy „fókusz”, végül is mindegy, minek nevezzük…) közben a levőben úszva előretartott kézzel, vagy a két lábunk között onthatjuk a golyókat, miközben a rendőrök vagy a SWAT kommandósok lassított felvételként lövik ki ránk a sajátjaikat.

Mivel a fókusz segítségével Niobe és Ghost nemcsak könnyebben kerülik ki a golyókat, hanem jobban is céloznak, úgyhogy nagy eséllyel tudjuk lekommandózni a rend őreinek nagyobb seregét is – hacsak nem ügynökökkel harcolunk. Ezeknél a mozdulatoknál az Enter the Matrix egyedüli handicapje, hogy a Max Payne-ben rengetegszer használhattuk már őket, úgyhogy hamar elveszítik újdonságukat…

Annál királyabb viszont a falon futás, amellyel eddig még semmilyen akciójátékban nem találkoztunk (illetve majd később fogunk a Prince of Persia4-ben). A fókusz segítségével hőseink a gravitációnak fittyet hányva a falon futnak tovább, ez pedig nemcsak rendkívül látványos, de esetenként a golyók záporától is megment minket. Amúgy a fókusz még végrehajtásában sem különbözik az ezt megelőző bullet time-os akciójátékoktól: egyszerűen nyomva kell tartanunk egy gombot, eközben az idő lelassul, mi pedig olyan speckó mozdulatokat hajthatunk végre, amelyeket egyébként nem.

A felhasználható energia persze gyorsan lemerül, úgyhogy gyorsan és hatékonyan kell alkalmaznunk, és nem is mindig érdemes elpazarolni bénább és egyedül ácsorgó rendőrökre. A játék során egyébként egyre hosszabb ideig fókuszálhatunk, pláne akkor, ha keveset lövöldözünk, és inkább ebben a helyzetben verekszünk. Mindenesetre a fókusz kung-fuval párosítva a játék legerősebb része: a 3D-s akciójátékok rajongóinak már csak emiatt is érdemes végigtolniuk az Enter the Matrixot, a Wachovsky-átvezetőket nem számítva persze…

„Ebben a mátrixban még a falakat nem festettem fel” (Az alkotó…)

Ha viszont az Enter the Matrixot a grafikai megvalósítás terén nézzük, akkor már sajnos korántsem olyan pozitív az összkép… A karakterek és 3D-s objektumok megvalósítása nagyjából megfelelő: itt egyaránt találunk kiemelkedően szép és… khmm, nagyjából a kilencvenes évek végét idéző megvalósításokat. (És most nagyon udvariasan fogalmaztam…) Van ugye egy darab Niobe-nk, aki festett kígyóbőrös szerkójában és befont hajtincseivel igazán dögösen néz ki.

Ghost (Anthony Wong) már jóval szerényebb külsővel rendelkezik (őt valószínűleg megkérték a forgatáson is, hogy ugyan viseljen már szürke kabátot, mert van itt ez az Enter the Matrix nevű remek játék, ahol az átvezetőkben ő úgyis csak másodhegedűs lesz, és így legalább szegény, agyonterhelt shinys srácoknak sem kell hónapokig tökölniük a ruhája kidolgozásával), de azért még az ő burája is egészen rendben van.

Végül egész szép eredményeket értek el a fejlesztők az ügynökök és kifejezetten Smith kidolgozásával is. Azok a részek, amikor a golyók elől merev tekintettel villámgyorsan félrehajolnak, nagyszerűen idézik a film hasonló jeleneteit. Sajnos a főbb szereplők ruháján és arcberendezésén, illetve a speckó mozdulatok kidolgozásán túl másra már nem nagyon lehetett idejük a shinysoknak, mert egyes NPC-k (például a rendőrök) modellje elborzasztóan rondára sikerült, és a készítőknek komoly gondjaik lehettek a kerek formák megvalósításával is: amikor először megláttam a Niobe-ék négyszögletes kerekű autóját, nem tudtam eldönteni, hogy most sírjak, vagy röhögjek…

(Ha a „gépek” ennyire bétás grafikával próbálták volna becsapni az embereket, akkor valószínűleg mindenki inkább öngyilkos lett volna, csak hogy ne kelljen ebben a Matrixban élni…) Egyedüli szerencse, hogy ezeket a hiányosságokat leginkább csak a 3D-s motort használó átvezető animációknál lehet igazán észrevenni, a játék során nem olyan vészes a helyzet. Sajnos messze jár a tökéletestől a helyszínek zömének kidolgozása is.

A falak textúrázottsága helyenként meglehetősen szegényes, és a környezet sem túl változatos. A játék során többek között egy postahivatalban, csatornarendszerben, repülőtéren és egy atomerőműben fogunk nyomulni, ezek pedig szürke és unalmas helyszínek, az alacsony felbontású textúrák és a kevés tereptárgy pedig csak még egyhangúbbá teszi őket. Az egyedül igazán látványos helyszín a „merovingiai” kastélya: bárcsak mind ilyenre sikerült volna… Amin pedig eléggé kiakadtam, az a főszereplő karakterek „kevésbé fontosnak” ítélt animációnak megvalósítása… Niobe és Ghost például egy reumás rák testtartásával igyekszenek a létrán felfelé, de futás közben is elég köszvényesen tartják a vállukat.

Az egyik résznél pedig, ahol Niobeval egy rácsozaton oldalra ugrálva kellett eljutnunk valahová, harsányan felröhögtem: szerencsétlen (amúgy a valós életben gyönyörű) leányzó olyan mozdulatokkal ugrándozott, mint egy benyugtatózott csimpánz. (A Matrix Reloaded készítői a film trükkjeihez állítólag olyan valóságos dokumentumfilmeket is alapul használtak, mint például az autós balesetek – nos, a játék fejlesztői az állatkertek idevágó jeleneteit inkább hanyagolhatták volna…)

„Suprised to see me, Mr Anderson?”

Azt hiszem, nincs ember a Földön, aki tökéletesebben tudná kiejteni azt az egyszerű mondatot, mint Hugo Weaving: a Smith ügynököt alakító színész nélkül az első Matrix sem ért volna el akkora sikert. Sajnos Weaving hangját nem nagyon hallhatjuk a játékban, viszont a többi színész fantasztikus munkát végzett ezen a téren: akik jól értenek angolul, azok igazán értékelni fogják a szinkronhangokat.

Hasonlóan jók a különféle hangeffektusok is, ami pedig egy Matrix-adaptációnál rendkívül fontos. Ínyencek rögtön fel fogják ismerni a filmből ismerős jellegzetes zörejeket, és rendkívül jók a térhatások is. A zenét a készítők gyakran egyszerűen a filmből vették át, ami kézenfekvőnek tűnik, de sajnos nem sokat törődtek azzal, hogy a megfelelő muzsika a megfelelő pillanatban csendüljön fel: előfordult, hogy amúgy marhára nem történt semmi, csak rohantam előre, de olyan pattogós dallamokat hallottam, mint ha legalább 200 Smith ügynökkel verekedtem volna.

(Mielőtt reménykedni kezdenétek: mezei Niobe-ként és Ghostként mi még csak nem is álmodhatunk arról, hogy akár egyetlen Smith-et egy apró kis pofonnal meglegyintsünk…) Szerencsére azért vannak jó zenei részek is, és a Chris Vrenna-szám nagyon ott van a szeren.

Mint egy rendőrviccben…

Azt gondolom, az eddigiek alapján mindenki vágja, hogy egy meglehetősen hagyományos külső nézetes akcióstuffról van szó. Az ilyenekben az MI nem nagyon szokott remekelni – sajnos ez igaz az Enter the Matrixre is: egy-két nagyon alapszintű védekezési mechanizmuson túl a rendőrök, kommandósok, sőt az ügynökök is a szokásos „menj, oszt ölj” parancsra vannak kihegyezve, a leghalványabb taktikázás nélkül…

Hogy ne váljon unalmas Tomb Raider-klónná az egész, a készítők autós üldözéses jelenetekkel is tarkították a játékot, illetve egy alkalommal Niobe-ék hajójával kell menekülnünk a támadó Őrök elől. Ez persze rendkívül dicséretes, csak a shinys fiúk igazán felkérhettek volna valakit, aki ért valamelyest az autószimulátorok programozásához, mert az ő verziójuk rendkívül szánalmas.

Amikor az első autózásos részhez értem, le akartam törölni a játékot a vinyómról, a második ilyen rész szerencsére egy fokkal élvezetesebb volt. Verdánk irányítása ugyanis egyszerűen pocsék, a pályák elképesztően unalmasak és ötlettelenek, a minket üldöző rendőrök pedig síkhülyék. Hasonlóan gyengus a hajós száguldozás, amely leginkább egy lebutított Descentre hasonlít. Sebaj, most megbocsátunk a Shiny-s arcoknak, csak ígérjék meg, hogy soha, soha, soha többé nem készítenek autószimulátort…

Fogyasztás: csak filmnézés után!

Mivel a játék teljes egészében a filmre épül, ezért mindenkinek azt tudom ajánlani, hogy csak a film megtekintése után töltse be, különben egy vak hangot sem fog érteni az egészből, ugyanis a különféle küldetések a film fontosabb eseményeihez kötődnek. (Nem véletlenül adták ki szigorúan 15-én, tehát a Reloaded megjelenése napján a különféle játékverziókat is.)

Hogy egy játéknak ennyire ne legyen önálló története, az… khmm… szóval más esetben elég sok mínuszpontot érdemelne, de most a Matrixról van szó, és amúgy a filmmel összekötve a sztori egész jó, ezért a szigorúságtól most eltekinthetünk. Hasonló hangulatban osztályoztam magát a játékot is: a fókuszálós, verekedős, kung-fus játékelem kiváló, a lövöldözésnél az automatikus célzás kicsit gagyi, de szódával még az is elmegy, a pálya és küldetésszerkesztés is helyenként csapnivaló, de általában véve annyira azért nem gáz, hogy az átvezetőkre várva ne vigye végig újra és újra az ember akár egy messzi save-ponttól is visszatöltve a játékot.

-BadSector-(2003)

Kiadó: Atari

Fejlesztő: Shiny Entertainment

Stílus: Akció

Megjelenés: 2003