Az első hivatalos részletek a PlayStation 5-ről!

A még mindig nevén nem nevezett next-gen PlayStation konzolról írt a Wired, akik „a még névtelen, a PlayStation 4-et lecserélő konzolról” tudósítottak.

Sok dologról már szó volt itt is, ugyanis a pletykák nem nagyon tévedtek, úgyhogy pár aspektus már ismerős lehet. Szóval a Wired Foster City-be ment, ami az Egyesült Államok Kalifornia államában található. Itt, a Sony Interactive Entertainment főhadiszállásan találkoztak Mark Cerny-vel, aki a PlayStation 4 és a PlayStation Vita vezető tervezője/mérnöke volt, és úgy tűnik, hogy most is hasonló szerepet tölthet be.

A következő PlayStation egy nyolc magos AMD Ryzen Zen 2 CPU-t (7 nanométeres technológiával) és egy Radeon Navi GPU-t fog használni. Miért ez a konkrét kijelentés? Nos, maga az AMD vezérigazgatója, Lisa Su is megerősítette Twitteren, úgyhogy ez már fixált dolog, ahogy az is, hogy ray tracing (sugárkövetés – a valós idejű sugárkövetést PC-n az NVidia RTX 2XXX sorozata indította el) is a konzol tulajdonságai között lesz. A Sony nemrég felgyorsította a fejlesztőkészletek (devkitek) kiküldését is – idáig nem sokan kaptak belőle, de Cerny szerint már több stúdió dolgozik vele.

De nem ez a meglepetés, hanem az, hogy a PlayStation 4-es címek visszamenőleg támogatottak lesznek, de az előző generációkkal kapcsolatban ez még nincs megerősítve. Az is komoly lépés, hogy a next-gen PlayStationben egy különleges SSD meghajtó lesz a megszokott HDD merevlemez helyett, és ennek sávszélessége a PC-kben látottakhoz képest gyorsabb lesz! Ezt Cerny bemutatta úgy, hogy a PlayStation 4-en a Spider-Manben a fast travel (gyors teleport A pontról B pontra) tizenöt másodpercig tartott, de egy korai, „lassú sebességű” next-gen devkiten ez mindössze nyolc tized másodpercbe került. 15-ről 0,8-ra levágni nagy sebességnövekedést jelent. A másik előnye az SSD-nek az, hogy gyorsabban renderelheti a konzol a játék világát, így a karakter is nagyobb tempóvel közlekedhet (Cerny szerint a hálólengetés tempója helyett egy harci repülőgép sebességéről van itt szó), és a játékot megállítva azt is prezentálta, hogy „tökéletesen éles” marad a világ.

Három dimenziós audióval is rendelkezni fog a next-gen PlayStation (ami továbbra is lemezmeghajtós lesz, és akár 8K grafikai felbontást is tudni fog), ami Cerny szerint azért is jó, mert a PlayStation 3 és a PlayStation 4 között az audió szemszögéből nem volt sok változás (és ez szerintünk nagyobb elmerülést garantálhat a játékban). A PlayStation VR-ról nem közölt még részleteket Cerny, csak annyit mondott, hogy a jelenlegi modellt is támogatni fogja majd a következő PlayStation, és fontos marad a Sony stratégiájában a VR-headset.

A további szolgáltatásokról és funkciókról nem tudunk még, de feltették azt a kérdést a Wired-osok, hogy a Death Stranding a next-gen PlayStationre is kijön-e a PlayStation 4 mellett. Cerny csendben mosolygott csak, ami miatt lehetséges ez. Nos, és még ezt is mondta Cerny: „A felhő alapú játék úttörői vagyunk, és az elképzelésünk tiszta lesz, ahogy haladunk a megjelenés felé.”

Szóval összefoglaljuk: a PlayStation 5, ami nem fog 2019-ben megjelenni, támogatni fogja a PlayStation 4-címeket, ray-tracingre képes AMD Ryzen 2 CPU-val és Navi GPU-val, továbbá egy különleges SSD-vel rendelkezik majd, és a 3D-s audió, továbbá a VR is nagy fontosságot fog kapni benne. Ez pedig igen keménynek hangzik. És mivel ezek mind megerősített infók, ezek már nem pletykák. Tény, nem tudunk konkrét specifikációkat, de ez már ütős kiindulópont.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu