RETRO – A hagyományosabb fantasy univerzumok közül a Warhammer az egyik fegfeelingesebb, legkegyetlenebb, ezért, ha PC-s játék készül belőle, azt mindig epekedve szoktam várni. Sajnos mostanában csak 40K-ból készült adaptáció és nyolc évet kellett rá várni, hogy végre ismét a klasszikus világban lengethessem meg a „csatapörölyt”.

„Nincs menekvés a Káosz elől… Mindannyiunkat megjelöl…” – hallhatjuk a Warhammer: Mark of Chaos bevezető intrójában, amely a díjnyertes Digic Pictures újabb fantasztikus munkája. A bevezető animációt készítő magyar csapat ismét apait-anyait beleadott, megadja a megfelelő hangulatot a másik magyar team, a Black Hole Entertainment vadonatúj stratégiai játékához, amelyet bizonyos tekintetben az egykori Warhammer-klasszikus, a Dark Omen remake-jének is lehetne tekinteni. A Black Hole nagyon sok energiát és szeretetet ölt ebbe a játékba, de mintha ez az emblematikus mondat őket is megérintette volna… „A Káosz mindannyiunkat megjelöl…”

A Bábu életre kel

Valahányszor elsétálok a Trollbarlang nevű fantasy társasjátékokat áruló bolt előtt, mindig megállok pár percre, hogy megcsodáljam a Warhammer figurákat. Csodálatom odáig azért nem terjed, hogy vegyek is figurákat ehhez a táblás társasjátékhoz, egyrészt azért, mert a „kiskatonák” iránti rajongásomat letudtam gyermekkoromban a Playmobil bábukkal, másrészt amiatti félelmemből sem, hogy esetleg nagyon rákattanok, ez ugyanis igencsak költséges hobbi. Szerencsére itt van nekünk a számítógépes játékvilág, amely jóval olcsóbban képes megeleveníteni a Warhammer univerzumot, a maga orkjaival, patkányembereivel, goblinjaival, törpéivel és a gőgös és harcedzett birodalmi katonákkal.

Az első klasszikus Warhammer játék, az 1995-ös Shadow of the Horned Rat (egyike az első DirectX-es Windows 95-ös játékoknak…) csak mérsékelt sikert aratott, pedig a forgatható, pörgethető ál-3D-s motor, illetve manapság a Total Warból ismert szakaszonként, osztagonként irányítás önmagában véve jópofa volt, no és a hangulat is igazán a helyén volt. Azonban a folytatás, a Dark Omen mutatta meg igazán, mire képes ez a rendszer.

A Horned Rat-tal csak küzdöttem és küzdöttem, de megszeretni nem tudtam, de a Dark Omen szerelem volt az első látásra. A kiváló, akkoriban relatíve újszerű harcrendszer (végre nem hagyományos RTS, amit ’98-ban eszeveszett mértékben klónoztak), a nagyszerű karakterek, hősök, csaták, küldetések, kalandok teljesen a gép elé szögeztek, és annak ellenére vittem végig a játékot, hogy az utolsó küldetések piszkosul nehezek voltak.

Tekerjünk előre az időben napjainkig, ugyanis sajnos nyolc teljes évet kellett rá várni, hogy a klasszikus, nem 40K-s Warhammer univerzumban újabb stratégiai játék készüljön…

Nosztalgiavonat

A nosztalgia jó dolog… Az ember visszagondol az elmúlt idők nagyszerű játékaira, amelyekkel álmatlan éjszakákat töltött.
Egészen biztos vagyok benne, hogy a Black Hole Entertainment is a Dark Omen-re visszaemlékező réteget célozta be, ugyanis a Mark Of Chaos játékmenete, irányítása, harcrendszere kísértetiesen emlékeztet erre a klasszikusra.

Csakúgy, mint a Dark Omen hadjáratában, itt is egy kidolgozott sztori lineáris hadjárataiban vehetünk részt – a különbség pusztán annyi, hogy míg ott csak a „jók” oldalát vihettük végig Morgan Bernhardt, a főszereplő zsoldos-kapitányt irányítva, itt két külön kampányt is végigvihetünk: a Birodalom ifjú bajnokát, Stefan von Kesselt és Káosz egyik vitézét, Thorgar the Blooded One-t irányítva. Ez tényleg örvendetes újdonság, hiszen a Dark Omen-ben csak a multiplayer részben vezethettünk Káosz erőket. Remek ötlet az is, hogy mindkét történet ugyanazt a háborút meséli el, csak két különböző oldalról, emellett pedig más a végkifejlet is – úgyhogy ezekért a sok-sok piros pont a készítőknek.

Azonban sajnos mindkét hadjárat története eleinte elég sablonos, a karakterek számomra aránylag érdektelenek: a Dark Omen minden hájjal megkent zsoldos-kapitánya és az itteni szokásos forrófejű, „ifjú titán” Stefan von Kessel közül választva, például az előbbi sokkal eredetibb figura, még akkor is, ha Kessel arcát „megjelölte a gonosz”, csak hogy érdekes legyen.
Az igazat megvallva, a sablonos sztori leginkább azért is feltűnő, mert az átvezető filmek minősége technikai téren (ez különösen a Digic intrója után szembeszökő) és a jelenetek kidolgozottsága tekintetében eléggé silány és unalmas. A filmek rosszul vannak tömörítve, a 3D-s modelleket közvetlen közelről nézve mindegyikben Balta arcú apu leszármazottjait fedezhetjük fel.

Itt jegyezném meg: ha a birodalmi hadjárat bevezetőjében nem szól a mesélő, hogy Kessel arcán láthatók a „Káosz-jelek” akkor esküszöm, az átvezetőkből ezt nem veszem észre (a 3D-s rajzon már jól lehetett látni), és még így is meresztenem kellett a szememet, hogy meglássam.

Később egyébként mindkét hadjárat sztorija érdekesebbé válik, viszont az ilyen „ácsorgós” párbeszédből túlságosan is sok van.

Total Warhammer

Ahogy haladunk előre a térképen és a küldetések között, időnként „mellékutakra” is kitérhetünk, ha akarunk: ezek tulajdonképpen opcionális feladatok. Ha ezek nem lennének, teljesen felesleges volna az egész főtérkép, ami viszonylag szépen és részletesen van kidolgozva, de annyira… szürkésbarna, hogy egy idő után elmegy az ember életkedve, ha ránéz… Ami pedig igazán bosszantott, hogy bizonyos „állomások” teljesen feleslegesek. Amikor ugyanis ezekhez érünk, nem történik semmi, csak valamilyen rövid leírást olvashatunk arról, hogy például: „Az ellenség seregei erre jártak, és vért és romokat hagytak maguk után.”

Nem túlságosan kidolgozottak a különböző városkák sem, viszont annál hasznosabbak; ezeken a statikus képernyőkön tápolhatjuk, fejleszthetjük seregünket, hőseinket, új páncélt, fegyverzetet, varázstárgyakat, lovat vehetünk nekik, illetve a hősök felesleges cuccait eladhatjuk. Igen sajátos ötlet, hogy az elhullottak helyére nem új katonákat veszünk fel a parasztok közül, hanem a templomban feltámasztjuk a halottakat… (És a hírókat is, ha ők is jobblétre szenderültek.)

Egyébként én arra gyanakszom, hogy a készítők ezzel a módszerrel spórolták ki a játékból azt a dark omenes rendszert, amelyben ha állandóan tömegesen vettünk fel új embereket a halottak helyére, akkor veteránból fokozatosan romlott le kezdővé egy adott szakasz. Némi könnyebbséget jelent, hogy a főtérképről egyetlen klikkel bármikor „visszaugorhatunk” a már elfoglalt városokba egy kis tápolásért, igaz ez elég illúzióromboló, ha már egyszer minden más célpont eléréséhez meg fix útvonalon kell odaérnünk.

Élő Terepasztal

Na jó, szóval ez a főtérképes rész – bárhogy is szépítenénk – nem egy nagy etvasz, viszont a játék szívét alkotó csatarészek igencsak élvezetesek. A harcrendszer tehát ismerős a Dark Omenből vagy a Total Warokból: különböző szakaszokat irányítunk, és a leglényegesebb az ügyes helyezkedés, a csapatok erősségeinek okos kihasználása, nem a nyers túlerő. Rengeteget számít például, hogy a lovasságot magaslatról indítsuk el vágtában, illetve, hogy a tüzérséget is egy domb tetejére helyezzük el, vagy egy toronyba szállásoljuk el, ugyanis innen kiválóan átlátható a harcmező és jó messzire el tudnak trafálni. Ha már a tűzvonalnál tartunk, akkor azt is érdemes megemlíteni, hogy a természetes akadályokra is figyelni kell: ha például egy épület vagy egy domboldal takarja azt a célpontot, amire az ágyúnk lő, akkor a derék tüzérek bizony ezeket fogják eltalálni, az ellenség pedig megússza ép bőrrel.

Pedig minden egyes pontos találat – csakúgy, mint a valóságban – tetemes kárt tud okozni egy nagyobb szakaszban, és gyakran előfordul, hogy a veszteségek miatt megcsappant túlélők fejvesztve menekülnek. De a terep adottságai másfajta egységeknél is számítanak: a muskétásainkat például védőpalánkok mögé bújtathatjuk, hogy onnan tizedeljék az ostromló ellenséget, a lovasság pedig dombtetőről megfelelő alakzatban rohamozva igazán halálos.

Az alakzatoknál viszont sajnos meg kell jegyeznem, hogy egy kicsit kevés van belőlük: ennél még a legtöbb stratégiai játékban többet találunk. Maga a harctér viszont olyan, mint egy igazi terepasztal: gyönyörűen kidolgozott, változatos helyszíneken harcolhatunk tornyokkal, dombokkal, őszi erdőkkel, havas tájakkal, erődökkel, várakkal, városkákkal, amelyeket a Káosz erői gyakran már szét-rohasztottak, megfertőztek, úgyhogy gyakran a hideg ráz minket egy-egy összecsapásnál.

Ehhez még hozzá kell tennünk, hogy rengeteg olyan rendkívül eredeti egységgel találkozunk, amely tipikusan a Warhammer univerzumhoz tartozik. A Birodalom seregei például modern technikájuknak köszönhetően muskétásokkal, ágyúkkal és kezdetleges golyószóróval is rendelkeznek, a Káosz erői pedig a szokásos orkok és patkányemberek mellett különféle hátborzongató démoni lényekkel ostromolják az embereket. Emellett mindkét oldalon „légi egységeket is találunk: nemes sasok, illetve hárpiák tizedelik a földi seregeket, ha ügyesen vetjük be őket.

Buffoljatok!

A harctéren persze nyílván nem csak a nyers erő számít, hanem rengeteg tényező befolyásolja, hogy dicső seregünk győzedelmeskedik-e vagy csak fülüket, farkukat behúzva menekülnek a túlélők a csatatérről. A legfontosabb szempont talán a morál, ugyanis a felbátorított csapatok a túlerővel szemben is rendkívül eredményesek. Viszont ha megfélemlítik őket, akkor csak speciális tárgyak vagy képességek árán tudjuk őket visszavezényelni a frontvonalba.

Óriási szerepe van még a hősök különféle saját egységeket felbuffoló varázslatainak, amelyek szintén pozitív oldalra tudják dönteni még a legrosszabb szitukat is. Más „hősies” bűvigékkel pedig tetemes károkat tudunk okozni az ellen soraiban, csak arra kell figyelnünk, hogy a megfelelő helyre érkezzen az égi „áldás”.

A szakaszok irányítása rendkívül egyszerű: a bal egérgombbal a megfelelő helyre parancsolhatjuk a katonákat, a jobbal pedig azt állíthatjuk be, hogy merre nézzenek. Az összecsapás előtt kapunk rá időt, hogy kényelmesen elhelyezzük katonáinkat: a lövészeket, ágyúkat érdemes minél magasabbra és védettebb helyekre pozícionálni, a lovasokat az oldalsó részekre, hogy a megfelelő pillanatban levágtatva oldalba kapják az ellent, a gyalogosokat pedig középre, hogy felfogják az ellenség rohamait.

Az irányítás tehát rendben van, viszont a friendly fire elég „érdekesen” működik, és időnként hatalmas bosszúságot okozott. A muskétások szerencsére nem nagyon sebzik a saját katonáinkat (legalábbis én nem vettem észre, hogy komolyabb károkat okoznának), viszont az ágyúk rettenetes tűzereje alaposan megtizedeli saját katonáinkat, ha nem figyelünk rájuk állandóan.

Mivel lassan lőnek, ezért igen gyakori, hogy például az ellenséget már rég lekaszabolta a lovasságunk, viszont épp akkor ér oda egy szerencsétlen ágyúgolyó, amikor győzedelmes ordítással épp az utolsó patkányembert végeztük ki, így a rendkívül „okos” lövésnek köszönhetően egységeink fele ott marad… Jobb lett volna, ha valahogy gátolni lehet ezeket az okos tüzéreket, mert így időnként sokkal több kárt okoztak, mint hasznot hajtottak…

Make Warhammer not love!

A játék legélvezetesebb része a multiplayer, amely kiválóan szimulálja a táblás játék szabályait és játékmenetét. Saját formációkat alakíthatunk ki a pontrendszer segítségével, és a megfelelő egyensúly érdekében mindegyik játékosnak ugyanannyi pontja van, hogy dicső seregét kiépítse. Minél erősebb egy egység, vagy szakasz, annál több pontba kerül, tehát alaposan végiggondolhatjuk, hogy inkább erős, de drága (így tehát kevéske) katonával próbáljuk kedvenc játszópajtásunkat a földbe döngölni, vagy gyengus, de nagyobb számú babákkal a sok lúd disznót győz elv alapján.

A multiból természetesen nem hiányzik a szokásos Free-for-all, vagyis a deathmatch, de sokkal érdekesebbek az ostrom és „erősítés” jellegű többjátékos csaták, ahol adott pontokkal kell elfoglalnunk a térképen, amelyek aranyat generálnak, melyért cserébe újabb seregeket vásárolhatunk. A multi összecsapások általában sokkal tovább tartanak, mint a hadjárat szkripteltebb csatái, mert egy-egy ügyesebb manőver hírtelen megfordíthat egy, az egyik félnek már vesztésre álló helyzetet is.
Sajnos a szerverekre csatlakozás jelenleg elég bugos, és a hibák még a patch után is megmaradtak. Még szerencse, hogy lanon keresztül is lehet multizni, csak hát nem mindenkinek van ideje összehozni egy jó kis lan-partit…

Gyenge négyes

A Warhammer igen jó stratégiai játék, de a gyengécske sztori, elavult, uncsi átvezetők mellett egy kicsit zavarók még a kezelőfelület apró hiányosságai is. Kukacoskodásaim ellenére azért szép munkát végeztek a magyar srácok, és egy ilyen stratégiai játéknál a legfontosabb úgy is a multiplayer. Amennyiben a patch-ek segítségével helyrepofozzák a szervereket, hatalmas multipartikat lehet majd rendezni. Szóval, nem volt rossz ez a Warhammer! Várom a kiegészítőt vagy a folytatást!

-Bad Sector- (2006)

Kiadó:  Namco-Bandai

Fejlesztő: Black Hole Entertainment

Stílus: stratégia

Megjelenés: 2006