RETRO – Reszkess, los angeles-i alvilág! Itt jön Nick Kang, a jóképű, öntörvényű, megamacsó, überlaza, kemény zsernyák, akinél mindig töltve van két pisztoly és pár „kacagtató” poén. A szuperzsaruval autólopások, gázolások, letartóztatások, némi kungfu és bullet time-os tűzpárbaj segítségével kell fényt derítenünk arra, vajon miben mesterkedik LA-ben a kínai és az orosz maffia…

Ha egyetlen tulajdonsággal kellene jellemeznem a True Crime készítőit, akkor a lelkiismeret-furdalás totális hiányát tudnám felhozni. A Streets of LA -hez aztán tényleg mindent összelopkodtak, amit csak lehetett, hiszen megtaláljuk itt a GTA -féle „bármilyen kocsit elkötök, és száguldok vele a városban”-féle játékmenetet, a Max Payne–stílusú „két pisztollyal lassítva lövök a bokám alatt egyszerre hat zsiványt” eksönt, sőt még a némileg Mortal Kombat re hajazó bunyó sem hiányzik. Na most akkor mi van? Örülünk, Vincent?

Los Angeles: ahogy láttuk!

Nos, kezdjük azokkal az elemekkel, amelyektől a GTA -rajongók szerintem térdre borulhatnak a True Crime előtt. (Aztán később kiderül, hogy miért fognak mégis gyorsan felállni…). Amivel a Luxoflux játéka már akkor belopta magát a szívembe, amikor először hallottam róla (a tavalyi E3-on), az az általam akkor megismert, teljesen valóságos Los Angeles ábrázolása: a készítők bizony nem lacafacáztak holmi kitalált Liberty vagy Vice Citykkel, hanem fogták a tengerparti nagyváros műholdas felvételeit, és egy az egyben belesuvasztották a programba nagyjából az összes fontosabb utcájával, épületével és házával egyetemben. (Naná, hogy hatalmasat flasheltem, amikor a Convention Center épülete alatt száguldottam el, amely minden évben egyebek mellett az E3-nak is otthont ad!)

Az igazi LA-s utcákon száguldani, és kissé laza erkölcsű rendőr bácsit játszani óriási élmény azoknak, akik csak egy kicsit is ismerik az amerikai nagyvárost, vagy a Vice City után némi realizmusra vágynak. Los Angeles kidolgozását – legalábbis részletesség tekintetében – nem érheti panasz, hiszen mindegyik épület relatíve nagy gonddal van kimunkálva, az utcákat pedig szövegelő bűnözők, sétafikáló prostik (nem, itt sajnos nem lehet velük a kocsi hátsó ülésén hancúrozni…), rendőrök, jó és rossz polgárok lepik be – egyszóval a beleélés kiváló.

Jó zsaru, rossz zsaru

No de igencsak ohne zukker lenne a GTA -feeling autólopások nélkül, nem? Szerencsére aggodalomra semmi ok: bár Nick Kang elvileg a törvény őrének szerepében tetszeleg, mégis gond nélkül megállíthatunk vele bármilyen verdát az utcán, egy laza beszólással kizavarhatjuk sofőrjét a búsba, majd a rekvirált gépjármű volánja mögé pattanva már nyugodtan zúzhatjuk is a karosszériáját, miközben a rádióban a legmenőbb rapper számokat bömböltethetjük.

A járókelőkkel szemben pedig ugyanazt megtehetjük, mint a GTA -kban: elgázolhatjuk, lelőhetjük, megverhetjük őket, ám – és itt jön be a képbe, hogy fakabáttal vagyunk – a True Crime ezt sokkal alaposabban számon is tartja. Hősünknek ugyanis „karmája” van, ami felkúszhat pluszba vagy mínuszba is, aszerint, hogy a törvényt óvó, jó vagy ellenkezőleg, kegyetlenkedő, rossz zsaruként viselkedünk. Amennyiben a derék polgárokat tizedeljük, fel fognak lázadni ellenünk: eleinte nekünk esnek, aztán hívják az egyre agresszívabban fellépő egyenruhás közegeket is.

Szolgálunk és vétünk

Ebben a játékban azonban sokkal nagyobb élvezet (legalábbis egy ideig…) a rend őreiként viselkedni, és ezt a motívumot egész alaposan ki is dolgozták a készítők. Először is kapunk egy CB-rádiójelentést a játék folyamán rendszeresen előforduló bűnesetekről, amelyek általában a közelben zajlanak. Kanggel odahajtva és kiszállva elővehetjük a jelvényünket, vagy ha durvább a helyzet, akkor figyelmeztető lövéseket ereszthetünk a levegőbe. Ez időnként megteszi a hatását: a „gyanúsítottak” felemelik a mancsukat, mi pedig szépen megbilincselhetjük őket. Ha még hevesebb vérmérsékletű egyénekről van szó, akkor ököllel vagy pisztollyal, puskával nekünk esnek. Ilyenkor már lehet – és kell is – erőszakot alkalmazni: ha szemközt lőjük a delikvenst, akkor csak tapasztalatot kapunk (pajzs formájában), ha viszont még így is sikerül élve elfognunk némi bunyó után, akkor ugyanúgy jár a jó karma pontja.

A játék kidolgozottságára jellemző, hogy ez a két mutató nemcsak sallang, hanem óriási jelentőségű. A karma mennyisége ugyanis a többágú sztori alakulását befolyásolja, a pajzsokért cserébe pedig többek között lövészgyakorlatokon, kung-fu tréningeken vagy illegális utcai autóversenyeken vehetünk részt. Minden egyes ilyen sikeres attrakció jutalma egy új fegyver, ütéskombó vagy egy NFS -be illő meseautó, a játék fősztorijához kapcsolódó küldetéseknél pedig ezekre (elvileg…) nagy szükség is van.

John Woo copy paste

Sokáig kerülgettem, de ezzel el is értünk a játék történetéhez, amely felvállaltan a John Woo-féle (és hozzá hasonló) akciómozik agyonhasznált sablonjait puffogtatja. Szerencsére mindezt annyira hangsúlyosan teszi, hogy az egész átmegy önmaga paródiájába, így a végén már nem is bosszankodunk, hanem tiszta szívvel röhögünk azon, ahogy Nick Kang Jet Lee stílusában bevágja a rendőrség ajtaját, vagy amikor a főnöke által elhajított rendőrjelvényt laza mozdulattal elkapja, az „egyetlen rendőrtársa sem viseli el, mert magányos mogorva farkas ő” típusú Piszkos Harry-klisékről már nem is beszélve.

Gondosan ügyeltek továbbá a készítők arra, hogy az alapszitu az Amerikai krimi-forgatókönyvek kezdőknek kiadvány legelső fejezetéből legyen kiollózva: hősünk apja egykor zsaru volt, ám sáros ügybe keveredett, és egy megoldatlan ügy során elintézték, ezért Nick Kang megesküdött, hogy ő is rendőrré válik, és egyszer kideríti, hogy…” blablabla. Ehhez add hozzá, hogy Nick Kang állandóan hihetetlenül gagyi poénokkal és egymondatos beszólásokkal fárasztja a nagyérdeműt, emellett még kőbunkó is női partnerével („Hozzá’ kávét, kisanyám! Ja, te vagy a társam? Akkor egy Bourbont.”), így leginkább rajta fogunk röhögni, és nem vele, bár egy idő után szerintem meg lehet szokni a fickót.

Érdekes módon egyébként amennyire szándékoltan gagyi a történet, annyira jól kidolgozottak maguk az átvezető jelenetek, akár a párbeszédeket, akár a kameraállásokat, a gesztusokat, a mimikát nézem. Tökéletesek a szinkronhangok is, ami nem csoda, hiszen ismét csak világsztárok adták a hangjukat a játékhoz. Végül az egész nyakon van öntve dögös modern rapszámokkal, úgyhogy hangulat szempontjából a True Crime rendben van – ha nem is Mafia szintű.

GTA foreva

Összességében tehát a True Crime igazi elpuskázott lehetőség, hiszen az ötletek terén szerintem lepipálja a két GTA t, az igazi Los Angelesben vezetni hatalmas rajság, sőt még a B mozis hangulat is rendben lenne, ám a pocsék konverzió miatt majdnem az egész kárba vész. Mégis, ha végignyomtad már a Mafiá t, a GTA III -at és a Vice City t, és mégis valami hasonlóra vágysz, akkor érdemes végigtolni a True Crime -ot (elég rövid), ellenkező esetben viszont hagyd a francba Nick Kanget és az egész los angeles-i alvilágot.

-BadSector-(2004)

Kiadó: Activision

Fejlesztő: Luxoflux

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2003