MotoGP 19 – Állóháború

TESZT – A Milestone megint a lehető legjobb időpontban adta ki az idei MotoGP-játékadaptációt: az E3 előtt. Ilyenkor igencsak húzós motorra ülni, hiszen egy kör alatt beesik két játékbejelentés is, de pár kör után ki lehet jelenteni – valahogy az olasz csapat nem nagyon akar komoly fejlődést bemutatni, holott tavaly adtam nekik egy esélyt, bízva abban, hogy elérik.

 

Először is magyarázat a MotoGP 19 tesztjének szokatlanul kései időpontra – így a fair, erről szerintem kötelező beszámolni. Szóval a MotoGP 19 június hatodikán, csütörtökön jött ki. Nos, általában a megjelenés előtt szokott beesni a kód (lásd MotoGP 18 és Monster Energy Supercross 2), így azok esetében ment az embargó végére való elkészülés, hiszen a kiadás előtt volt lehetőségem foglalkozni velük. Most a megjelenés napján kaptam a kódot. Erről senki sem tehet, és tényleg csak a kiadás időpontja volt szerencsétlen. (Szerintem nyugodtan kihozhatta volna a Milestone egy héttel korábban, és akkor mindenki jól jár.)

Csempe

A MotoGP 19 próbál FIFÁsodni, de szerencsére nem úgy teszi, hogy valami Ultimate Team cuccot rakott be az olasz fejlesztőcsapat a játékba. (Nos, akkor dobtam volna ki azonnal a Steam-kódot!) A menürendszerre gondolok: abszolút olyan érzésem van mintha mondjuk a FIFA 18-at látnám. Tehát van karrier mód (amire később még visszatérek), motorosunk megalkotása (most még kevesebb presettel, egyedi ötletünk ezen a téren pontosan annyi lehet, mint bagolyürülék egy hajóroncson – komolyan 12 preset a fejünknek?), ahol a név és annak rövidítése, életkorunk, nemzetiségünk adható meg, továbbá bukósisakunkat, számunkat, az overallunkon a matricánkat, aztán a kesztyűt, csizmát, overallunk márkáját választhatjuk ki, majd ott a vezetési stílus, illetve az online tartalomkeresés. Ez azért van ott, mert van a főmenüben egy grafikai szerkesztő pont (Graphics Editor), ahol a bukósisakunkat, a rajtszámunkat és a motorosunk overallján a matricát testre lehet szabni! Úristen! TESTRESZABÁS! Kár, hogy magát a motorost még mindig letojják a Milestone-nál.

eSport bajnokság, ez még nem működik, de már ott van (mondjuk az F1 is erőlteti, úgyhogy ez érthető), a multiplayer alatt van lobbies lista és saját meccskészítés (ezen belül nyilvános / magán verseny, és mi lehetünk a verseny rendezője a Race Directorban, ahol mi dönthetünk arról, hogy kit hívunk meg, milyen szabályokat kell a résztvevőknek betartani, ilyesmi). A multi fejlődött. Lobbiból kevés van (nálam komolyan mindössze ötöt, megismétlem, ÖTÖT dobott be majdnem egy héttel a megjelenés után…!), úgyhogy mondjuk úgy, hogy kissé félek attól, hogy a fejlődés ellenére itt meg fog állni az élet.

Historical Challenges, ennek örülök: történelmi kihívások négy kategóriával (500cc hősei, a MotoGP kezdete, nagy rivalizálások, és a modern időszak – 500cc Heroes, The Dawn of the MotoGP, Great Rivalries, The Modern Era), így összesen hatvan feladat áll előttünk. Nagyon változatos és remek ötlet, ez főképp a veteránoknak fog jó jönni!

Végezetül pedig a MotoGP 19 karriermódja. Szóval, itt kapásból az van (és itt most teljesen mindegy, hogy a Steamen melyik ágazaton toltam a játékot, erre is vissza fogok térni hogy nem kell a Red Bull Rookies MotoGP Cupban, a Moto3 alatti, újoncoknak szánt kategóriában kezdeni! Nem, akár át is ugorhatjuk az egészet, és kezdhetünk a MotoGP kategóriában.

MotoGP 19

Karrier

Eléggé felületes volt az eddigi jellemzés? Lehet, de a lényeg tényleg a karriermódban van, ha offline játszanánk (elvégre a kihívásoknak a végére is lehet jutni).  Korábban mondtam, hogy van benne pár felesleges dolog. Hát igen, ki is vágták a közösségi feedes cuccot, és most már csak egy mozgó, gyorsított videós háttérképű, csempés állóképet kapunk arról, hogy ki nyerte az előző MotoGP futamot, és a Moto2-es győztesnek van képe, míg a Moto3-ast csak szövegben írják a sarokban. Saját csapatalkotás? Szerintem nincs.

Van helyette viszont tesztelés a bajnokság előtt – itt három pakk közül, ha elérjük a tesztidőt, akkor azt választva fejleszthetjük a motorunkat a szabadedzések révén (ez bizony olyasmi, amit az F1 2017 óta látunk arrafelé is). A tesztek között három van: kvalifikációs kör (érjük el a kitűzött időt), versenyszimuláció (három, vagy öt alkalommal a szintidő alatt legyünk – a nagyobb szint több fejlesztési pontot ad), illetve a pályaaffinitás (maradjunk a lehető leginkább a versenyíven és a szintidőt is hozzuk). Ezekkel tehát kapjuk a fejlesztési pontokat, amikkel tuningolhatjuk a teljesítményt vagy a vezethetőséget. A motort, a kasztnit, a kipörgésgátlót, a motorféket és az anti-wheeliet (ne ágaskodjon gyorsuláskor alattunk a motor) tuningolhatjuk – az első két kategóriát háromszor, a többit kétszer fejleszthetjük.

És akkor innentől a dolgunk annyi, hogy aztán hozzuk a csapatunk elvárásait (kvalifikációs, versenybeli pozíció elérése), hogy aztán a csapatban mi legyünk az első számú pilóta, és így több fejlesztési pont és reputáció jön, amivel jobb csapatokhoz mehetünk. Szokásos duma. Minél jobb eredményeket hozunk, annál jobban felfigyelnek ránk.

MotoGP 19

Pálya

Szerintem a játék fizikája (itt a karrierben Pro módban is mehetünk, itt semmilyen segítség nincs, és a lehető legközelebb kerül a való életben látottakhoz minden) vagy kezelhetőbb lett valamelyest, vagy kapásból ráéreztem a Yamahámra, ugyanis a 18-ban nem volt egyszerű dolgom a királykategóriában, itt pedig egy kör után már ment minden flottul. (Itt persze szokás szerint van rewind, fékrásegítés, helyes ív felfestése, és az AI szintjét is belőhetjük százalékosan – a kezdők is kapásból elverhetik a 40%-os medium AI-t, nem viccelek.)

A kezelhetőség szerintem jól fejlődött, és emiatt meg is mondom előre, hogy joggal kap magasabb értékelést a 19 mint a 18. Realizmusban tehát van előrelépés. De akkor innentől jön a szokásos hosszú regélés arról, hogy mikben látok még mindig kifogásolnivalót.

MotoGP 19

LYALLY

Tehát: hol a francban van a TUTORIAL? Most komolyan ennyire nem akarják a ténylegesen kezdő játékosokat felkarolni a Milestone-nál? Azért kellene rájuk is gondolni. Szóval tutorial nincs.

Elmondom, hogy az első dolgom a játékban az volt, hogy csekkoljak egy collision detection hibát, ami évek óta kijavítatlanul ott volt a sorozatban. Most is ott van. Szóval: még mindig képesek vagyunk csak úgy, pikk-pakk átmotorozni a pályák menti reklámtáblákon. Én ezt komolyan nem tudom elhinni. Mindent felcsavartam Prora, de nem, úgy is mintha ott sem lenne az a fránya hirdetés. Most komolyan írjak a Milestone-nak közvetlenül erről, hogy tessenek már legalább az ilyen alapvető dolgokra odafigyelni? Nos, az Unreal Engine 4-nek köszönhetően még mindig vannak textúra hibák. A közönség néha az orrunk előtt „kap lábra”, de máshol is megfigyelhető lesz, hogy a játéknak idő kell, hogy észrevegye ezt. (PlayStation 4 Pro-n van HDR-támogatás is.) Ettől függetlenül szerintem még mindig csúnya a MotoGP. Esőben igen, ott azért kiemelkedik, de még mindig átlag alattinak tartom a vizualitást.

Hangok? Valami fejlődés van, de szerintem nem sok. A kommentátorokat lecserélték, az rendben van. Háttérzene? Csak menükben. Verseny alatt? Nincs. Fűnyíró hangzás lesz valamelyest. Ez sajnos nem Isle of Man TT, az hozta hangzással, amit kellett. Aztán itt van ez a Neural AI, a neurális, gépi tanulású mesterséges intelligencia. Annyira nem veszik ám a fáradságot, hogy kikerüljenek: nem egyszer előfordult az, hogy csak úgy lazán áthajtottak rajtam, ha elbuktam volna (ami után persze még mindig odateleportálunk a motorra, mert miért kellene itt is fejleszteni, ugye?), de olyan is megesett, hogy egyszer egy picit korábban fékeztem, és durr, hárman is felökleltek mögöttem. Nem egyszer láttam azt, hogy az MI abszolút nem a pályán vette be a kanyart (Assen rémlik nekem így hirtelen, az első kanyar), szóval, az is megtörtént, hogy mögöttem valaki szó szerint levágva vette be a kanyart, aztán rám támaszkodva ment tovább, én meg felborultam. Kösz, igazán jól esett!

A fejlesztőknek meg jár egy hahó!, ugyanis bár vannak történelmi kihívások, de ha esetleg az 1992-es szezont teljesen játszanánk, tessék perkálni öt eurót. Tehát itt is a megjelenés napján kapásból DLC. (Legalább nem olyan mértékben, mint a RIDE 3-nál, ott elképesztően sok van, pedig szerintem jó az a játék.) Azért is mondom ezt, mert a tesztkód ehhez nem adott hozzáférést. Erről tehát nem tudok mit mondani. (Erről nem a forgalmazó tehet, nem is őket hibáztatom ezért.) Még az is érdekes, hogy press_review hozzáférés. Beírtam a kódot, gondoltam, ezzel el van intézve. Nem: kapásból a 15 gigás letöltés mellé egy hatalmas 2,4 gigás frissítés. Felrakom, WORK IN PROGRESS felirat konstans módon a jobb felső sarokban. A megjelenés napján. Tessék? Kilépek a játékból, ezt írja a neve mellett: [preview]. Tehát a sajtótesztes Steam ágazattal a preview ágat is megkaptam. Jól van, átváltom, újabb patch, ezúttal 2,6 giga. Óh, hogy… – és utána kezdhettem újra a karriert, mert nem volt kompatibilis az elmentés. (Szerencsére, időben vettem észre!)

Neeee

Úgyhogy a MotoGP 19-et se nagyon tudom ajánlani. Tavaly 4,5-et adtam rá, most kap egy 5-öst, mert jobban kezelhető, és az online-ra valamelyest feljavították, de nincs tutorial, nem lehet saját csapatot alkotlni, a retró tartalom plusz pénz nélkül csak a kihívások révén van jelen, és még mindig ultraminimalisztikus az egész játék, amiben évek óta vannak hibák, amiket még mindig fel kell hoznom, mert nem képesek kijavítani az olaszok! Most szépen bemásolok egy mondatot a tavalyiból (amennyit írtam így, egy lendületből a mai híres penzum után, szerintem megérdemlem):

„Bőven lehetne még hova fejlődniük, de ha ezt opciók kárára teszi, akkor inkább azt mondom, amit tavaly: „vegye már el a Dorna a licenszet tőlük”.” Tehát eme tízezer karakteres opusz végén csak és kizárólag azért adok egy ötöst a játékra, mert kezelhetőbb lett, de szerintem ettől függetlenül én továbbra se adnék ki (na most megnézem, mennyi PlayStation Store-on) ~HUSZONEGYEZRET (50 dollár) érte. Szóval, és mésg öt eurós, ~1530 forintos Historic Pack, és ~1530 forintért dupla reputáció és resource pont DLC. (PC-n ilyet nem láttam. Tehát, arra ott van a Cheat Engine. Értek mindent…). A MotoGP 19 még mindig nem nagyon akar sokkal több lenni, mint a 18 volt, és emiatt – továbbá az eSport-erőltetés miatt – félek attól, hogy a hardcore rajongókon kívül másnak nem tudom nagyon ajánlani ezt a játékot. Öt pont, és ezúton jár a köszönet a Magnewnak a tesztkód biztosításáért.

-V-

Pro:

+ Kezelhetőbb lett
+ Újra vannak régebbi motoros tartalmak (és neural AI)
+ Az online-t nem hanyagolták el

Kontra:

– Már a megjelenés napján DLC?
– Még mindig audiovizualitásban gyenge
– Még mindig minimalisztikus és évek óta ugyanazokkal a hibákkal rendelkezik


Kiadó: Milestone

Fejlesztő: Milestone

Stílus: gyorsasági motoros világbajnokság játékadaptációja

Megjelenés: 2019. június 6.

MotoGP 19

Játékmenet - 5.2
Grafika - 5.7
Fizika - 6.6
Zene/audio - 6.1
Hangulat - 1.4

5

KÖZEPES

Egy lépés előre, egy lépés hátra... MÁR MEGINT!

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu