TESZT – Bár az értékelés nem nagyon fogja ezt tükrözni, úgy gondolom, hogy a három nagy Kickstarteres szellemi folytatás játék egyike sem tudott igazán kiemelkedőt felmutatni és túlszárnyalni az eredetit, és szerintem a Bloodstained: Ritual of the Night sem tudta legyőzni azt, ami végül inspirálta őt.

A Mighty No. 9-ról mondjuk úgy, hogy hatalmasat bukott (és a 3DS, PlayStation Vita port eközben sehol sincs, GG), majd a Mega Man 11 bemutatta, hogy Beck és Call beckerült a kukába callantyústól, a Yooka-Laylee pedig szerintem nem volt képes a Banjo-Kazooie fölé magasodni. Nos, akkor a Bloodstained: Ritual of the Night miként is maradt alul az először ’97-ben PS1-re megjelent Castlevania: Symphony of the Nighttal szemben? (Ezt innentől simán SotN-nek fogom rövidíteni, holott ezzel elkummanthatnék pár karaktert!)

Miriam

Szóval a Bloodstained: Ritual of the Night (amit innentől RotN-nek rövidítek), élén Koji Igarashival, aki már a Castlevania: SotN egyik rendezője is volt a múltban, a Kickstarteren bebizonyította a Konaminak, hogy lenne igény egy 2D-s, oldalnézetes Metroidvania stílusú Castlevania-játékra (mint amilyen a SotN is volt, és az nem véletlenül összehasonlítási alap még ma is!). A fejlesztés közben kijött egy nyolc bites ízelítő is, a Bloodstained: Curse of the Moon, amit ezúton ajánlok. A játékban Miriamot irányítjuk, aki több évnyi kísérletezés után tér magához, hogy szilánkosodjon. Tehát, ez alatt nem arra gondolok, hogy ripityára töri magát, hanem több képességet, pickupot shardok, magyarul szilánkok formájában fogja magába fogadni (ezeket véletlenszerűen droppolják az ellenfelek amúgy). Küldetése barátja, Gebel megmentése vagy legyőzése lesz. Ő maga is kísérletezésen esett át, felhozva az emberiség témakörét is.

A falu hubból kiindulva pedig megyünk, ahova akarunk és tudunk, felszedjük a cuccokat a ládákból a pickupok és a történetet előregördítő tárgyak miatt, irtjuk a démoni ellenfeleket, miközben szinteket lépünk, és a megszerzett lóvéval, tárgyakkal pedig fejleszthetjük karakterünk képességeit, kraftolhatjuk a fegyverekhez eltérő perkeket, ilyesmi. A játék magára hagyja a játékost, ahogy az megszokott egy Metroidvaniában, de 13-14 óra alatt végig lehet játszani a történetet. Eközben a gótikus látványvilágot esküszöm egész jól megszokjuk, és bár a karakterek kinézete a jelenetek során (itt az van, hogy 2D-s figurák beszélnek, mindig az aktív karakter kerül megvilágításra – szerintem korrekt ez, nem tudom, mit lehet ezen utálni) nem olyan tetszetősek, de nem mondanám ezeket rossznak.

A grafika szerintem elfogadhatóan teljesít, és a Michiru Yamane által komponált soundtrack (ő korábban is Castlevania-zenéket írt!), nos, az igencsak jó, de azért hallottam már jobbat is a Castlevania franchise történetében. (A hangeffektek már megkérdőjelezhetőek – szerintem zavaró lesz Miriam nyögő hangja, amikor a szilánkokat felkapjuk.) A szinkron pedig azoknak lehet ismerős, akik azért igyekeznek ínglisül játszani játékokkal – például mond valamit David Hayter neve? Aki rávágja erre, hogy Snake a Metal Gear Solidból, nyert.

Nos, ő is ott van. Akkor már itt megemlítem azt is, hogy az animációk is többnyire egész jók. Nem tökéletesek (ahogy az ellenfelek dizájnja sem mindig eredeti – az első oldal tetején a játék melletti cím nem véletlen, na), de működnek. A harcra sem nagyon tudok problémát felvetni: változatos fegyverkínálattal rendelkezik a Bloodstained: RotN, így a közelharc mellett távolról is valamelyest csápolhatjuk például az utunkba kerülő portréképeket. A bossfightok sem rosszak.

Johannes

A platformozás többnyire jónak mondható, de szerintem gyakori az, hogy vagy szó szerint lecsúszunk a platform széléről, vagy az, hogy úgy tűnik, hogy landoltunk, de nem, mégis leesünk. Ez az óratoronyban egy adott ugrásnál többször is feltűnt. Szerintem itt-ott igencsak precíz mozdulattal kell mozogni, vagy leesünk. Ejj, kérem, egy Castlevania-klónban ez nem valami szerencsés! De más probléma is van. Néha megeshet az, hogy elakadunk. Ez nem probléma, de ez megnyújtja a játékidőt, és közben lehet találgatni, hogy hova kell menni.

Aztán ha meg is van, lehet, hogy a játék kiakad. Sőt, olyanokat is hallottam, hogy a játék frissítése után játszhatatlanná vált, ugyanis az addig zárt ládák mind nyitva voltak, a már kinyitottak pedig újra tartalmazták az adott tárgyakat. Szóval most, ezzel az a baj, hogy a ládákban vannak olyan cuccok, amik nélkül végigjátszhatatlan a Bloodstained: RotN. Konzolon akár kiakadásokba is futhatunk, és aki Switchen játszik, édes istenem, bocsánatot kérek a fejlesztők nevében: ott a lag háromszor rosszabb mint PC-n! (Forrás is van erre, mégpedig itt.)

O.D.

Úgyhogy maradjunk egy hetesnél. A játék jobb is lehetett volna, megvolt rá a potenciál a Bloodstained: Ritual Of The Nightban, de azért hibásan megjelenni hiba volt, és szerintem ugyanabba a hibába ütközött mint anno a Yooka-Laylee: jó, de nem jobb mint, ami inspirálta. Nem mondom, hogy játszhatatlan a RotN, nem. Csak azt mondom, hogy a Castlevania: SotN-t nem múlja felül. A rajongóknak a 7-esem egy 8-as, nekik tudom ajánlani, mert ismerős lesz pillanatokon belül minden. De objektívan nézve ez csak egy hetes.

-V-

Kiadó: 505 Games

Fejlesztő: ArtPlay

Stílus: két dimenziós Metroidvania

Megjelenés: 2019. június 18.