FILMKRITIKA – Azt hiszem történelmi pillanat, hogy egy film, spoilerezzen egy alig három hónapja bemutatott másik filmet, de persze e mögött is komoly marketing döntés állhatott, miszerint akik meg akarják nézni Póki legújabb kalandját, azok húzzanak be a moziba és nézzék meg a Végjátékot. Mert itt aztán minden kiderül, amit titkoltak, szinte merőkanállal adagolva, ötvenszer elmondva, nehogy lemaradj bármiről is. Mindemellett ez Pókember első kalandja, amikor végre egy másik közegben derül ki, mire is jó a hálóvető, ha nincsenek kéznél New York felhőkarcolói.

Nagyon felemás élmény az új film, a Pókember – Idegenben mert meglehetős hype hullám kísérte ezt is. Talán nincs még egy film, aminek ennyiszer kellett volna végig nézzem a trailerét, hogy aztán konkrét jelenetek hiányozzanak a kész produktumból. Összességében az egésznek olyan hatása van, mintha mindenki beledobálta volna a maga kis ötletét, összeturmixolták volna aztán nesztek igyátok, itt a Pókember. Mintha ötlet szintjén sok minden működött volna, de a megvalósítás meglehetősen silányra sikeredett.

Vaspók

Először is, nálam nagyobb Vasember drukker a világon nincs, de totális zsákutcának érzem ezt a fémnanoruhát amit Stark adott Parkernek, és azóta már öt filmben szerepelt. (Amúgy a Spider-Man PS4 játékban is kilockolható volt ez a kosztüm, nekem ez speciel bejött – BadSector) Mindenki a Csodálatos Pók kosárlabda ruháján röhögött anno, ez meg rendben van? Értem, hogy újítanak, de ennyire talán mégse kellene. Szerencsére ebben a filmben már tettek lépéseket, hogy megszülethessen a valódi Pókember, amit a Pókösztön kontrollálásával is érzékeltetnek, de ha ez ennyi ideig eltart, mennyi filmre terveznek. Persze, Tom Holland még nagyon fiatal, és mivel bevált, így végre a színésszel együtt öregedhet a karakter is.

Thanos után szabadon

Másodszor a film szinte kényszeredetten rángatja be a Marvel univerzumot, ami nélkül ez a film nagyon szépen meglenne. Kicsit hasonló az élmény, mint anno a Polgárháború során, ahol meg Póki beugrott cameózni, hogy aztán tűnjön csak el. Egy kis Nick Fury, egy kis Happy Hogan, akiknek egyébként a legfölöslegesebb mondatok jutottak, ha nem lőtték volna el a trailerben, Nick Furyt akár ki is hagyhatták volna, vagy szereplését korlátozhatták volna annyira, hogy Parker időnként kinyomja az ismeretlen hívást.

Pittyentés az óvódából

Harmadszor, az egész film mintha a legrosszabb trashneveldéből mászott volna elő. Adva vagyok egy bugyuta osztálykirándulás, amit Eurotúra néven egyszer már megcsináltak vagy tizenöt éve, és mindenki úgy játszik, mintha idióta lenne. A tinik, a tanárok, mintha nem vennék komolyan a történetet. Kezdve ezzel a hihetetlen gagyi Pittyenéssel. Az, hogy Pókember a leghumorosabb hős a Marvel univerzumban nagyban hozzásegítette őt a népszerűségéhez. Sikerült elkészíteni egy olyan filmet, amiben egy fia poén nem akad, illetve amit annak szántak, az nem az. Azt úgy nevezik, hogy bárgyú.

Misztikus fordulat

És akkor ennyi rage után térjünk át a Pókember – Idegenben jó aspektusaira. Ami lényegében kimerül egyetlen névben: Jake Gyllenhaal. Amikor azt olvastam mindenhol, hogy ez a legjobb alakítása, erős túlzásnak éreztem olyan filmek tükrében mint a Fogságban, Éjszakai ragadozók, vagy az Éjjeli féreg. Viszont az új Pókembert leginkább akkor érdemes nézni, amikor feltűnik Mysterio, lényegében elejétől a végéig vállán cipeli és megmenti a filmet a totális unalomtól. Emiatt az akciójelenetk is nagyon jók, és kapunk egy-két olyna csavart amire Marvel filmnél már rég volt példa, a film utolsó harmadában majdhogynem tízpercenként kaprgattam az államat a földről.

Vagyis a Pókember – Idegenben ha jobban vág az olló egy sokkal igényesebb filmmé avanzsálhatott volna, de a görcsös ragaszkodás a 3000-szeresen szeretéshez elérte, hogy hozzácsapják az harmadik fázis utolsó filmje cimkét, miközben két dolog tisztán látszik. Még mindig nem tudni merre tovább. És Pókember köszöni jól van mindenféle Bosszúálló nélkül.

-Magyar Tibor – Scal-