RETRO – A Cendant valós idejű stratégiai játékában, Police Quest: SWAT 2-ben a Los Angeles-i rendőrség speciálisan kiképzett egységével szolgálhatjuk a törvényt, hogy megfékezzük a nagyvárosban egyre jobban elharapódzó bűnözést. Ha viszont jobban vonzódunk a másik, sötétebb oldalhoz, akkor egy fanatikus terroristaszervezettel terjeszthetjük az „igét”, túszszedések és merényletek segítségével – feltéve, ha bírja a gyomrunk…

Közismert tény, hogy mennyire kemény a bűnözés az Egyesült Államok nagyvárosaiban – elég hozzá bármelyik amerikai krimit megnéznünk, hogy képben legyünk.

Mivel a hagyományos rendőrség ahhoz már nem volt elég képzett, hogy az egyre szakszerűbb és jobb fegyvereket használó bandákat és terroristacsoportokat megfékezze, vagy a váratlan túszszedési akciókat pozitívan befolyásolja, megalakultak a különféle nagyvárosok speciális osztagai, a SWAT-egységek (Special Weapons And Tactics – Speciális Fegyverek És Taktikák).

A speciális kiképzés mellett a SWAT-esek sokkal hatásosabb fegyvereket is kaptak, azonban ezeket csak végszükség esetén használhatták, mindig szem előtt tartva a civilek testi épségének megőrzését.

Az intróban magyarázgató öregúr nem más, mint a játék szellemi atyja és a Los Angeles-i SWAT-csoport létrehozója, Daryl F. Gates. Sajnos a másik oldal nem lett reprezentálva – pedig mókás lett volna, ha mondjuk Carlos, a hírhedt terrorista ecseteli nekünk pályafutását, és néhány jó tanáccsal szolgál, például ahhoz, hogyan szedjünk túszokat…

Az érem két oldala: rendőrök és terroristák

A játék legelején választhatjuk ki, hogy jó vagy rossz fiúk akarunk lenni – ez a Dune 2 óta úgy látszik, már hagyománnyá vált. Azt mindenesetre érdemes figyelembe venni, hogy a C&C-klónok jó szokásához hasonlóan itt is a rossz oldal küldetései nehezebbek.

A SWAT csapat irányításánál egy idősödő rendőrfőnök bőrébe bújhatunk (leginkább Morgan Freemanre hasonlít a Hetedikből), aki már „mindent látott”. Rendőr-kommandósaink nagy része igencsak jól képzett fegyverek és speciális eszközök terén, sőt, néhányuk olyan egyedi képességgel is rendelkezik, mint csapatvezetés, mesterlövészpuska használata vagy szakszerű elsősegélynyújtás.

A játék elején már rendelkezünk egy előre megadott csapattal, de tagjait nyugodtan lecserélhetjük, vagy akár új csapatokat is létrehozhatunk. A kommandóscsapaton túl, rendelkezésünkre áll még egy kéttagú mesterlövészteam is.

Persze kommandósainknak nem sok hasznát vesszük, ha egy szál revolverrel hadonásznak az akció színhelyén, ezért itt, az eligazításnál kell őket felszerelnünk fegyverekkel és egyéb fontos eszközökkel. Négyfajta mordály áll rendelkezésünkre: a szabvány 1911-es Colton kívül használhatunk még „Benelli” gyártmányú puskát, MP5-ös golyószórót és SR60-as mesterlövészpuskát.

A Coltot leszámítva minden emberünk egyszerre csak egy puskát vihet magával, és a mesterlövészpuskát csak hozzáértő használhatja. Az egyéb eszközök listája is rendkívül változatos: a tüntetéseken használt védőpajzstól kezdve a gázpuskán keresztül a felderítőtükörig mindent megtalálunk itt.

A terroristák felszerelése értelemszerűen más jellegű, mint a SWAT-osoké. Bár fegyvereik között itt is található gépfegyver és mesterlövészpuska, a többi kellékük nem védekező, hanem támadó jellegű: különféle időzített bombák, gránátok és gázkannák. A rendőrökével ellentétben készletük véges, úgyhogy óvatosan kell gazdálkodnunk.

„Amikor szemtől szembe kerülünk…”

A tetthelyre érve egy igen magasan szálló madár távlatából látjuk embereinket egy 3D izometrikus helyszínen. Céljaink általában alapvetően különböznek, attól függően, hogy a rendőröket vagy a terroristákat irányítjuk.

A SWAT jelmondata, hogy emberi életet csak végszükség esetén szabad veszélyeztetni, ezért csak akkor lőhetünk a terroristákra, ha azok valódi, látható veszélyt jelentenek („clear and present danger”).

A különféle fel-alá rohangászó ártatlanokat, járókelőket vagy kiszabadított túszokat érdemes minél előbb elterelni egy biztonságos helyre, nehogy egy véletlen golyó eltalálja őket: ez a legnagyobb kudarcot jelenti a rendőreink számára. Néha találkozunk olyan „ártatlanokkal”, akik nem is annyira azok, ezeket jobban tesszük, ha megbilincseljük, különben a legváratlanabb pillanatban „megbokrosodnak” és elkezdik ütni-verni szerencsétlen rendőreinket.

Az az Öt Szem Tanácsának terroristáit irányítjuk, jó lesz, ha óvatosak leszünk, mert a rendőrök nagyon hamar szitává lőnek, ha veszélyesek vagyunk. Természetesen itt a „hadd hulljon a férgese” elv uralkodik főnökünk mindig örül, ha lemészároljuk a „korrupt” rend őreit, és az sem nagy baj, ha néhány járókelő otthagyja a fogát – bár ez sohasem cél. Saját embereink sérülése sem túl nagy gond, hacsak el nem fogják, vagy meg nem ölik őket. Az viszont megbocsáthatatlan, ha nem tudjuk teljesíteni küldetésünket, akár embereink élete árán is.

A küldetések után minden részletre kiterjedve, aprólékosan értékelik teljesítményünket. Ha jók voltunk, akkor a rendőrfőnök vagy a terroristák vezére dicshimnuszokat zeng rólunk és zsíros pénzjutalmat kapunk, ha viszont nagyon elszúrtuk, akkor a pénzbírság mellett még ki is rúghatnak a rendőrségtől, vagy megválnak tőlünk a terroristák.

A játék zsarurészének egyébként van összefüggő története is, úgyhogy nem árt figyelnünk, és összegyűjtenünk a megfelelő bizonyítékokat, ha ki akarjuk deríteni, ki a rejtélyes Öt Szem Tanácsának főkolomposa.

Hírességek a törvény két oldaláról

Carlos, a „Sakál”

Carlos, minden idők egyik legkegyetlenebb és legrettegettebb terroristája (az Of Light and Darkness című játék sztorija szerint az Antikrisztus reinkarnációja…) Több, mint húsz éven keresztül szerepelt az újságok címlapjain véres bombamerényleteivel és vakmerő túszszerző akcióival. A chilei származású Iljics Ramirez Sanchez (az Iljics nevet Lenin iránt érzett tiszteletéből adta neki arxista érzelmű apja, a másik két fiát Vlagyimirnek és Leninnek nevezte) mindig is forradalmárnak, és nem bérgyilkosnak tartotta magát, hiszen nem pénzért, hanem meggyőződésből ölt.

Kedvenc célpontjai izraeli bankok, üzletemberek és francia diplomaták. Először 1974-ben hallatja hangját két bombamerénylettel, egy izraeli üzletember elleni gyilkossági kísérlettel és egy sikeres túszejtő akcióval a hágai francia nagykövet ellen. A következő évben még jobban beindul, és januárban bazookával szedi szét az izraeli légitársaság gépét a párizsi Orly repülőtéren, majd agyonlövi a nyomára akadt francia titkosrendőrség két ügynökét és a besúgót.

Hogy jól fejezze be az évet, egyik leghíresebb túszszerző akciójában elrabolja egy Bécsben rendezett OPEC-konferencia hetven tagját, amelyen tizenegy ország miniszterei vettek részt. Ezután Carlos egyre óvatosabb lesz, így merényleteire még nincsenek bizonyítékai a rendőrségnek, de valószínűsíthető, hogy legalább egy tucat bombamerényletben és gyilkosságban volt benne a keze. Végül 1994-ben kapják el Szudánban, majd Franciaországba szállítják, ahol életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. Azóta több kérvényt is írt, hogy szabadon engedjék, de – szerencsére – egyelőre eredménytelenül.

Daryl F. Gates, a rend szigorú őre

Los Angeles volt rendőrfőnökének több mint 43 éves karrier áll a háta mögött. Olyan híres ügyekben nyomozott, mint Marilyn Monroe rejtélyes halálesete, a Kennedy – merénylet vagy a Manson család gyilkosságai. Több mint nyolcezer rendőrtisztet irányítva kellett szembesülnie azzal, hogy a rendőrség technikai felszereltsége és kiképzése messze nem kielégítő. Ezért harcolta ki, hogy számítógépekkel és jobb fegyverekkel szereljék fel a rendőrséget, és ő alapította meg 1965-ben az első SWAT-csoportot Los Angelesben.

Ugyanakkor Gates-t rengeteg kritika érte azért, mert állítólag rasszista nézeteket vallott és túlságosan kemény kézzel bánt a gyanúsítottakkal. 1992-ben két súlyosabb botrány is fűződik a nevéhez. Az év elején egy videókazetta tanúsítja, ahogy buzgó rendőrei majdnem agyonvernek egy gyanúsítottat.

Nem sokkal ezután még súlyosabb vétséget követ el: egy verekedésbe fulladt Los Angeles-i tüntetés alkalmával visszarendeli rendőreit a szegényebb negyedekből. Végül az ügy hatására ’92 júniusában kénytelen lemondani posztjáról, hogy a Sierra kérésére teljesen a számítógépes játékok alkotásának szentelje idejét.

Egy hajszál híján klasszikus!

Megvallom őszintén, mindig is imádtam a rendőrséggel kapcsolatos játékokat – már a Syndicate-ekben is a rendőrkocsikat szerettem a legjobban elrabolni. Mivel a Police Quest kalandjáték-sorozat is a kedvenceim közé tartozik, egyre türelmetlenebbül vártam, hogy a Cendant méltóztassa végre kiadni a SWAT 2-t.

A játékot nagy sokára kézhez kapva, reggel csak egy kicsit akartam leülni, hogy belenézzek, aztán este nyolc körül álltam fel mellőle a tizenkettedik küldetés után, miközben bűntudatosan motyogtam magamban, hogy holnap minden elhalasztott fontos dolgom elintézem.

Ennek ellenére sajnos azt kell mondanom, hogy a Cendant elszúrta egy kicsit a művet, épp’ eléggé ahhoz, hogy ez a remek játék ne váljon klasszikussá. Valahogy stratégiai téren sehogy sem akar nekik összejönni, elég csak a felemásra sikeredett Birthrigthra, az Outpost 2-re vagy a Lords of Magicre gondolnunk.

Pedig itt is apait-anyait beleadtak a készítők: a küldetések izgalmasak, összetettek és okosan megírtak. A mesterséges intelligencia az egyik legtökéletesebb, amit valaha is láttam stratégiai játékban: a terroristák kiszámíthatatlanul és agresszívan viselkednek; a rendőrök egyszerre óvatosak és rámenősek – ha a túszok élete veszélybe kerül, azonnal berontanak, hogy elkapják embereinket.

A hangulat is nagyon a helyén van: a fordulatos játékmenet feszültségét csak növeli a remekül eltalált zene, amely az eseményeknek megfelelően folyton változik: ha rendőreinkkel a rejtőzködő bűnözők felé tartunk, akkor baljós, Hetedik-szerű szólamokat hallunk, ha pedig elkezdődött a tűzpárbaj, akkor pattogós Miami Vice-os ritmusra vált.

A kérdés csak annyi: miért kellett ezt a remek hangulatot elpuskázni ilyen ügyefogyott irányítással? Az embereink olyannyira aprók, hogy értékes pillanatokat vesztünk azzal, hogy az egérrel matatva megpróbáljuk egyénenként kiválasztani őket, ez pedig – szerencsére – nem egy Red Alert-klón, minden emberünkre külön van szükségünk, és vigyáznunk is kell rájuk nagyon.

Idegesítő az is, hogy mennyire erőltették a látótér szimulálását a játékban, elég az ellenségnek a hátunk mögé futnia ahhoz, hogy egy szemvillanás alatt eltűnjön előlünk. Ráadásul még csak utána se tudunk fordulni, mert embereink forgatását nemes egyszerűséggel kihagyták a készítők, úgyhogy ahhoz, hogy irányt váltsunk, mindig egy kicsit arrébb kell futnunk. Néha elég komikus látványt nyújtanak rendőreink, miközben bilinccsel a kezükben fel-alá rohangásznak, hogy az állandóan mögéjük futó bűnözőt megpróbálják elkapni.

-BadSector-[1998]

Kiadó: Sierra Entertainment

Fejlesztő: Yosemite Entertainment

Stílus: RTS

Megjelenés: 1998