Legacy of Kain

RETRO – Ha valamiben jobb vagy, mint a főnököd, könnyen pórul járhatsz. Ezt a keserű tanulságot kellett leszűrnie Razielnek, a vámpírok szövetsége „tékozló fiának”. Amikor büszkén bemutatta újdonsült szárnyait Kainnek, a fővámpírnak, mestere éktelen haragra gerjedt – neki ugyanis nem volt ilyen.

Bosszúból a Halott lelkek kútjába hajítva örök szenvedésre ítélte a fiatal vámpírt. Raziel tortúrája több száz éven keresztül tartott, míg végül egy rejtélyes idegen hang fel nem támasztotta. Az időközben deformálódott vámpír szerepében a hatalmi mámorában őrjöngő démonná vált Kaint és túlvilági seregét kell elpusztítanunk – mindezt az Eidos legújabb third person akciójátékában tehetjük meg.

Egy ősrégi vámpírtörténet

Sokak fülében ismerősen csenghet a Legacy of Kain cím. A körülbelül két éve megjelent programban egy középkori nemesembert irányíthattunk, akit banditák tőrbe csaltak, majd megkínozták, végül saját kardjával átszúrva testét egy szikla szélére kötözték. Kain élet és halál között lebegett, amikor egy démon felajánlotta neki, hogy nemcsak a pusztulástól menti meg, de örök életet is kínál neki. Cserébe az ifjú nemesnek vámpírrá kellett válnia.

Kain bosszúszomjától vezérelve (na meg, mert úgysem volt más választása) elvállalta a szörnyű sorsot, és vérszívóként visszatért, hogy megfizessen a városnak, amely oly rútul cserbenhagyta. Ezzel a sztorival adták meg az alaphangot a Legacy of Kainhez, amely végül egy Gauntlet szerű felülnézetes akció/RPG volt. A remek alapötlet (egy vámpír bőrébe kellett bújnunk) ellenére a tömérdek pályán keresztüli barangolás sajnos egy idő után meglehetősen unalmassá vált: a PlayStation-verzió sikere ellenére, a PC-s Kain nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Friss hús – friss vér

Az első rész óta eltelt több száz év alatt Kain szinte teljesen elveszítette emberi mivoltát, és az alvilág uralmára tört. Már nem önmagában kószálva szedi áldozatait: egy egész hadseregnyi vérszopó lesi minden szavát – a fővámpír szinte hadvezérként irányítva parancsol népének. Raziel, az egyik leglelkesebb katonája Nosgoth városából visszatérve büszkén mutogatja mesterének szárnyait. Kainnek nem tetszik a túlságosan magasra törő fiatal vámpír: kegyetlenül megszaggatja a szárnyakat és örök szenvedésre ítéli Razielt. Több száz év múlva egy ismeretlen lény életet lehel a senyvedő vámpírba: cserébe Razielnek új urának parancsára régi mestere, Kain ellen kell küzdenie.

Kain Raider

A Soul Reaver az első résszel ellentétben nem a Gauntlet-, hanem a Tomb Raider-klónok hagyományait követi. Főhősünk leginkább külsejében és harcmodorában különbözik third person-elődeitől. Arca egy félig szétrohadt patkányéra hasonlít, hátán ott viseli szétszaggatott szárnyainak maradványait, háromujjú kezei pedig éles karmokban végződnek. Raziel jóval kegyetlenebb más third person shooter bőseihez képest: karmaival előbb darabokra szaggatja, majd kíméletlenül felnyársalja ellenfeleit.

Míg eleinte legtöbbször közelharcban kell küzdenünk, később taktikusabb módszereket is alkalmazhatunk: távolról lebéníthatjuk, magunkhoz ránthatjuk, vagy egy erőteljes „gerelyhajítással” átdöfhetjük ellenfeleinket. Ha alattomosan szeretünk támadni, ellenfeleink mögé is osonhatunk. Később szert teszünk majd a Soul Reaver nevű mágikus kardra, amely kalandjaink során egyre fejlettebb képességekre tesz majd szert. Ahogy folyamatosan haladunk előre a játékban, mi magunk is egyre fejlődünk: új harci fortélyokat tanulunk, és a régieket is taktikusabban tudjuk alkalmazni – a játéknak ezt a részét remekül megoldották.

3D mankó elkelne

Annál gyengébbre sikerült viszont Raziel irányítása. Az első bosszúság akkor ért, amikor bele kellett törődnöm, hogy a program egyszerűen nem hajlandó joystickot kezelni. Mivel az Outcastnél és a Drakannál már megszokhattuk, hogy remekül használhatjuk a joy-unkat, ez a bosszantó mellőzés igen kellemetlen meglepetésként érhet. Ráadásul billentyűről irányítani elég körülményes: darabosan mozog, néha beragad a falba, és nem tud oldalazni, ami elég idegesítő, amikor tekervényes folyosókon kell kanyarognunk.

A kamera-forgatást a Drakan-hoz és az Outcasthez hasonlóan itt is nekünk kell irányítanunk. Ez remek ötlet – lenne – ha legalább olyan rendesen megcsinálták volna, mint a Drakanban. Sajnos ez a rész a Soul Reaverben csapnivaló, állandóan „túlforog” a kamera: szinte képtelenség normálisan beállítani. Ennek köszönhetően esünk bele néha szakadékokba, vagy nem látunk meg időben ellenfeleket. Nagyon hiányzott az a lehetőség is, hogy a Tomb Raiderekhez és klónjaihoz hasonlóan körbe tudjuk forgatni a fejünket – ennek híján a térlátásunk eléggé beszűkült.

Jó ötlet viszont az MDK-ból ismert „siklórepülés” alkalmazása: szárnyainkkal buzgón csapkodva hasonló módon repülhetünk – de sajnos Kain eléggé megnyomorította szárnyainkat, ezért alig-alig tudunk felemelkedni Raziel később új képességeket tanul meg (például az úszást) – de sajnos az irányíthatóságon ez sem lendít sokat.

Az élők és halottak birodalma közt cikázva

Mindenki tudja a vámpírokról, hogy emberi véren élnek. Míg Kain seregébe tartozott, hősünk is hasonló étrendet követett. Új gazdája irányítására azonban áttért a reform-étkezés alapjaira: a halottak lelkével táplálkozik. Amellett, hogy így koleszterinszintje jóval alacsonyabb, új mestere mágiájának köszönhetően sohasem halhat meg: ha energiája („lélek-szintje”) elfogy, átkerül a túlvilágra (ilyenkor legtöbbször ugyanazon a helyszínen marad, csak a dimenzió más), ahol magába szívhat néhány kóbor lelket. Az élők világában már nem adják ilyen könnyen a lelkeket: hősünknek leölt ellenségeiből kell kiszívnia azokat.

Raziel az emberekhez is másképpen viszonyul, mint a vámpírtársai: volt kollegáiban a halandókkal közös ellenfélre talált. Ha nem nagyon bántjuk az embereket, és csak néha-néha „szippantunk bele” a lelkükbe, az áldozat hamar összeszedi magát, és nem neheztel hősünkre. Ez azért fontos, mert Nosgoth lakosai intelligensen reagálnak tetteinkre: ha csak vámpírt irtva nem támadunk rájuk, hősnek fognak tekinteni, ha viszont vadászunk rájuk, nem leszünk jobbak a szemükben a többi démonnál.

Mindez remek játékmenetet jelentene – de sajnos ezt is sikerült elrontani a játékállás kimentésének megoldásával. Ezt akkor fedeztem fel, amikor egy éjjelt végigjátszva hajnalban elégedetten feküdtem le, majd reggel visszatöltve az előző játékállást elhűlve tapasztaltam, hogy visszakerültem a kezdőpontra! Bár a teleport-rendszer segítségével visszataláltam egy olyan helyre, amely nagyjából a bejárt utam háromnegyedénél volt, de még így is sokáig kellett küzdenem, mire végre visszajutottam oda, ahol eredetileg tartottam. Hogy ezt miért kellett?

Holt lelkek 3D-ben

A játék grafikáját igazából nem érheti panasz: bár nem eget rengető (a Shadow Manben vagy a Prince of Persia 3D-ben ennél szebbet láttunk), de azért megfelelő minőségű. A tér geometriája szépen szerkesztett (negatív példával a Lands of Lore III-ban találkozhattunk) és a középkori épületek is igényesen ábrázoltak. A fényeffektek terén már nem ennyire egyöntetű a kép. A tűz lobogása és a füst gomolygása például nagyon látványosra sikeredett, a lebegő lelkek viszont elég ügyetlenek (egy csúnya zöld massza az egész).

Sötét hangulata miatt a Soul Reaver nagy esélyes volt arra, hogy elorozza a pálmát a kicsit már sablonossá váló fantasy vagy thriller third person shooterek elől. Nagy vonzerőnek tűnt, hogy végre egy igazán „fajsúlyos” karaktert alakíthattunk, nem egy tipikus jófiút. Sajnos kezdeti lelkesedésem elmúltával az összkép már messze nem annyira pozitív. Az ügyefogyott irányítás még – úgy-ahogy- bocsánatos bűn, a primitív save-rendszer viszont kimondottan idegesítő. A Soul Reavert ezért inkább azoknak ajánlanám, akik kedvelik a komorabb atmoszférájú akció-kalandokat és a hasonló stílusú – de fényévekkel jobb – Shadow Mant már végigjátszották. A „mezei” Tomb Raider klónok rajongói inkább a hónap két másik sztárjával, a Drakannal vagy a Prince of Persia 3D-vel tegyenek egy próbát.

-BadSector- (2000)

Kiadó: Eidos

Fejlesztő: Crystal Dynamics, Inc.

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2000.01.