Darksiders III – Furysoulshárom [PS Plus]

TESZT – Hat évvel a Darksiders II után itt a 3. felvonás is, a Darksiders III, ami sok dologban változtatott, és ezt nem nagyon lehet jól fogadni, mivel a múlthoz képest itt-ott talán komolyabb visszaesést is lehet érzékelni, úgyhogy dühösek, sőt, látván a főszereplő nevét, Dühösek is lehetnénk.

 

A Darksiders III-ban új karaktert, az apokalipszis lovasai közül Dühöt irányítjuk úgy, hogy a történet az ELSŐ Darksiders előtt játszódik (ahogy a második is). A hölgy, aki igencsak fura ASMR-hirdetést is kapott a THQ Nordictól (csak tudnám, minek), a hét halálos bűn legyőzését kapta feladatául. Ehhez hozzáadhatjuk a „na, babuskám, ki lettél használva mint kecske a sivatagban” gondolatot, és ennyi a történet.

Greed

Fury (mert lefordítani többet a nevét nem fogom) karakterfejlődése nem biztos viszont, hogy a kb. 13 órányi játékmenetet elviszi-e a hátán, ugyanis maga a játékmenet is alaposan megváltozott. A Vigil Games eltűnése után valamelyest újraverbuválódott Gunfire Games ugyanis a Souls játékok stílusát emelte át úgy, hogy elsődleges fegyverünk egy láncokból készült ostor (ezt persze lecserélhetjük majd, sőt, kombinálhatjuk más fegyverekkel is!), és ehhez vegyük hozzá a kombózós, kikerülős, gurulós harcolást.

Echte Souls, bár itt vannak képességek is, amik elementáris alapúak (tehát lesz például egy tűz variáns is, de spoilerezni nem kéne). A fegyverek fejlesztéseit kraftolással vagy Vulgrim boltjaiban vásárlással tehetjük meg amúgy. Ezek nem nagyon fognak a nehézségen segíteni, amit én nem fogok negatívumként kezelni, ám azt igen, hogy szerintem – ahogy a RIDE 3 esetében is tegnap, bámulatos… – itt is vannak hirtelen, váratlanul, szokatlanul nehéz szekciók, amiken nem nagyon segít a kamerakezelés sem: néhol túlzottan közel lehet hozzánk, és az bizony halálos végkimenetelű is lehet. Ez talán a játék legnagyobb hibája lehet.

Gluttony

A játékmenet a harcon túl szerintem jó pont azért, mert egy kis Metroidvania beütéssel felfedezhetünk egy-két dolgot (de nem sokat – valamelyest lineáris a drága), amire azért is szükség lehet, mert sajnos térkép mint olyan, nincs. Ebben legalább valamilyen formában a Darksiders III izgalmas, amiről korábban a hosszt említettem. Nem tudom, szerintem ez rövid, és ezt úgy mondom, hogy párszor halál után gyakran több percet is újra kellett játszanom, mert nekem úgy tűnik, hogy a checkpoint rendszer trehány lett. Így legalább többször is megcsodálhattam az alap ellenfelek átlag alatti (és kb. a megszokott változatosságú/típusú) kidolgozottságát, és a hét halálos bűn ezzel szemben egészen tetszetős látványú. (Van tehát jó és rossz szempont is…)

Ezt magáról a játékról viszont nem nagyon tudom elmondani – szerintem egy kicsit elavult grafikával rendelkezik a Darksiders III. Talán néhány PlayStation 3-as cím is jobbat tudott ennél (főleg a generáció vége felé), úgyhogy ebben nem erős. Zenékben sem – ezekből mintha valamelyest hiány lett volna, de valamelyest (!) kárpótol érte a szinkron, mivel Fury hangja, Cissy Jones tökéletesen illik a szerephez. Még azért ki kell emelnem a látványról, hogy itt-ott elég szépen átlóghat egy dolog a másikon (clipping), és a textúrák esetében is feltűnhet az, hogy az orrunk előtt tölti be egyiket, másikat. A MŰVÉSZETI STÍLUS ellenben megér egy tapsot – technikailag nem üt a játék, de stílusilag igen! Ez kifejezetten jó lett, és ezért is van olyan érzésem, hogy kevert az összkép, ahogy sok más szemszögből is: vannak jó és rossz, vagy inkább hiányos dolgok itt is…

Envy

Erről a játékról nehéz spoilermentesen írni, de talán valamelyest sikerült… de azt mondanám, hogy teljes áron ne vegyük meg a Darksiders III-at. Ez egy jó játék, de ennél talán TÖBBET is elvárhattunk volna. Nem mondom, hogy gagyi, dehogyis, de más lett, talán túlzottan is. Ettől függetlenül van egy kis szórakoztató, hangulatos hullámhossza, de nem nagyon lehetne ezt mindenkinek ajánlanom. Egy hetes, semmi több – ha 2019 elején adták volna ki egy kis kifinomultabb játékmenettel (ami talán túlzottan is eltért a hack ‘n’ slashtől), egy nyolcas is lett volna. Fury története nem rossz, de szerintem készülhetünk a Darksiders 4-re is, mert ezek után tuti lesz az is. Csak könyörgöm, ne dobják össze másfél év alatt, mert az látszódni fog a végeredményen.

-V-

Pro:

+ A művészeti stílus
+ A hangulat
+ A hét halálos bűn

Kontra:

– Talán túlzottan eltérő játékmenet az előző részektől
– A checkpoint rendszer
– Itt-ott hirtelen nehéznek érződik


Kiadó: THQ Nordic

Fejlesztő: Gunfire Games

Stílus: bootleg Souls

Megjelenés: 2018. november 27.

Darksiders III

Játékmenet - 6.2
Grafika - 5.8
Történet - 7.2
Zene/Audio - 7.3
Hangulat - 8.5

7

Kicsit eltérő, kicsit savanyú, de Darksiders...

User Rating: 3.75 ( 2 votes)

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu