RETRO – Szent György éppen szabin van, úgyhogy húsz év után ismét eljött hozzánk Dirk the Daring, a játékvilág egyik legidiótább sárkányölője. Hősünknek jót tett a kényszerpihenő: a megszokott rajzfilmszerű környezet mellett végre teljes 3D-s szabadságot élvezhet.

Amigán is nagyjából tizenkét éve játszottunk Dragon’s Lair-t és a „fiatalabbaknak” ma már nem nagy szám azzal villogni, hogy egy játékszereplő egy teljes 3D-s világban mozog…

Amitől a Dragon’s Lair 3D mégis kitűnik riválisai közül, az a rajzfilmszerű megjelenítés: PC-n ma is viszonylag ritka a „cell shaded”, képregényszerű 3D-s grafika.

Nosztalgia rulez?

Mégis, az igazi örömet a deresedő hajú egykori amigásoknak jelenti majd a játék, hiszen nagyjából ugyanazok a készítők (Don Bluth és társai) hihetetlen aprólékossággal teljesen újrarajzolták az eredeti kastélyt és újraírták a régi akciójeleneteket. Ennek ellenére a Dragon’s Lair 3D nem csak egy egyszerű remake, hanem egy teljesen egyedülálló játék.

Bár ismerős helyszíneken fogunk bolyongani, a 3D-s megjelenítés miatt a játékmenet teljesen más, mint a régi klasszikusban. Míg anno csak a mikrokapcsolós joystick megfelelő időpontban való rángatásával érvényesülhettünk, az új évezred Dirkje egész szép mozgásrepertoárral rendelkezik: előrántja a kardját, harcol vele, tárgyakat használ, ugrál, védekezik, fut, guggol és még oldalazásra is képes. Hab a tortán, hogy hősünk még chatelni is tud Daphne hercegnővel egy amuletten keresztül, és belső nézetbe is kerülhet. Látszott az erőfeszítés a Dragonstone készítőitől, hogy az egykori kényszerű leegyszerűsítés helyett most aztán a lehető legkomplexebb mozdulattárral áldják meg hősüket, ahelyett, hogy a kezelhetőség oltárán feláldozzanak néhányat.

Vidámpark

Nem kéne panaszkodnunk, de igazából egy kicsit sok a jóból: a sok lehetőségből úgyis csak az alapmozdulatokat fogjuk kihasználni, hiszen ez nem egy Splinter Cell, hanem egy egyszerű – inkább fiataloknak szóló – sárkányos-lovagos 3D-s ugri-bugri gyepa, ahol inkább ugrándozni és kardunkkal csapkodni fogunk. A gonosz Mordroc varázsló kastélyában 250 szobában kolbászolhatunk, és mindegyikük tele van zsúfolva különféle csapdákkal és szörnyikékkel. (A kicsinyítő jelző nem cikkírói szeszély: a stílusnak megfelelően a dögök „szörnyen” idétlenül néznek ki…) A kelepcék (részben a képi világ miatt is) engem leginkább egy olyan vidámparki kísértetházas attrakcióhalmazra emlékeztettek, ahol az ember a pénzéért maximum a feelinget kapja, és bónuszként még el is patkolhat.

Az alapvető különbség azonban a Dragon’s Lair 3D és egy átlagos Tomb Raider-klón között a játék struktúrájában van. Míg az utóbbinál viszonylagos szabadságunk van a helyszínek bejárására, a DL3D a régi klasszikushoz való megfelelési kényszer miatt szigorúan lineáris. Ez leginkább azt jelenti, hogy egy szobán vagy továbbjutunk, vagy meghalunk: nem tudjuk körbejárni, máshonnan megkerülni, stb. A termekben ugyan vannak magasságok és mélységek, de a játékmenet szempontjából igazából nincs jelentősége, mert annyira fix útvonalon kell haladnunk.

Kissé autista…

Szerencsére a helyszínek és a feladatok elég változatosak, hogy ne unjuk magunkat halálra a direkt sablonosra vett „gonosz varázsló kastélya” témán. Sajnos az irányítás és a kameranézetek kicsit bénácskák, emiatt pedig jó néhányszor el fog patkolni a derék Dirk. A készítők a haláljeleneteknél is ragaszkodtak a mókásnak tartott régi stílus megőrzéséhez, és sokadszorra már kegyetlenül idegesítő végignézni, ahogy hősünk csontvázba animál. Amúgy sem egészen kiegyensúlyozott a játék nehézségi szintje: nagyon sok gyermekien könnyű feladattal találkozunk, hogy aztán hirtelen belebotoljunk valami idegesítően nehézbe.

Hál’istennek lehet bárhol menteni és a fűbe harapás után mindig automatikusan az adott szoba elejére kerülünk vissza A harc kicsit unalmas, de az legalább szerencsére jól irányítható: Dirkkel elég jól lehet csapkodni, védekezni, vagy ha ez a kettő nem megy, akkor legalább jól elfutni. Ezek mellé kapunk ugyan néhány „combo”-t, amelyek a varázserőnket használjákel, de nincs túl sok belőlük, és egy-kettő közülük nem is igazán hatékony. Később szerezni fogunk egy nyílpuskát is, amellyel legalább megszabadulunk a kardozás unalmától…

Grafikailag nincs gond a játékkal: bár a színek és a textúrák nem túl változatosak a rajzfilmszerű stílus miatt, de akinek ez tetszik, az nem fog panaszkodni. Az átvezető animációk nekem szintén bejöttek, leginkább a poénos hangvétel miatt: a megmentendő hercegnő igazi szexis és buta cicababa, Dirk ábrázata pedig szándékosan tükröz mérhetetlen butaságot. Hihetetlenül idegesítettek viszont a hangok: sajnos elkövettem azt hibát, hogy megnéztem a CD-n található „így készült” werkfilmet, ahol volt alkalmam látni azt a tenyérbe mászó képű fickót, aki Dirk szinkronja – ezekután pedig már képtelen voltam elvonatkoztatni tőle…

-BadSector-(2002)

Kiadó: Ubi Soft Entertainment

Fejlesztő: Dragonstone Software

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2002-2004