RETRO – Arggh, matey! Ismét rettegett kalózaként tarthatjuk rémületben az egész Karib-tengert a Sid Meier’s Pirates!-ben – a Mester klasszikusának újrafeldolgozásában. Rettegjetek csak, kincsekkel megrakott spanyol galleonok, gazdag tengerparti nagyvárosok és ábrándos leánykáitokat féltő befolyásos polgármesterek: 17 év elteltével megint felhúzzuk a halálfejes lobogót!

Ma már engem is elrémiszt a tény, de 1987-ben a Sid Meier’s Pirates!-nek hála sokkal jobban ismertem a Karib-tengert, mint azt a kerületet, ahol akkoriban laktam. Ha bárki megkérdezte tőlem, hogy merre van a környéken lévő bármelyik utca, akkor csak zavartan pislogva ráztam a fejemet – bezzeg, ha arra lett volna kíváncsi, hogy Port Royal városából merre kell hajózni, hogy Havannába érjünk: na, az kapásból ment volna.

Hihetetlen, mennyi időt töltöttem Commodore 64-esem monitorja elé szögezve, miközben hajókat zsákmányoltam, városokat fosztogattam, kormányzók lányait csábítgattam: egy szóval a Sid Meier’s Pirates!-ben én voltam az Újvilág leghíresebb – és legjátékaddiktívabb – kalóza. Ahogy teltek, múltak az évek, különböző fejlesztők próbálták az egykori klasszikus sikerét lepipálni saját klónjaikkal, de a Sid Meier’s Pirates! hangulatát a legtöbben hiába is próbálták visszaadni, pedig az SVGA, majd a 3D-s grafika beköszöntével a Karib-tenger egyre inkább megszépült. Úgy látszik, egyvalaki mégiscsak képes a régi receptet a mai igényeknek is megfelelő formába önteni, ez pedig nem más, mint maga a mester: Sid Meier.

Hét tenger ördöge

Mielőtt az értékélés szövevényeibe belevesznénk, nem árt, ha az újdonsült kalózok számára felfedjük, hogy mi az ábra Sid remake-jében. A Sid Meier’s Pirates!-ben egy karib-tengeri kalóz teljes karrierjét vihetjük végig, ahogy ifjú, kezdő kapitányból szép lassan igazi legendává válunk. Alapvető célunk, hogy bosszút álljunk egy gonosz spanyol nemesemberen, Mendozán, aki családunkkal annak idején alaposan kibabrált.

A játék intrójában láthatjuk is, amint szüleinket, testvéreinket elhurcolják, és fiatal suhancként épphogy meg tudunk lógni Mendoza embereinek karmai közül. A megtorlás vágya persze csak eleinte vezeti útjainkat, Sid Meier játékának ugyanis az az igazi szépsége, hogy gyakorlatilag azt csinálunk benne, amit akarunk.

Ha csak a gyors és kegyetlen meggazdagodásra hajtunk, akkor egymás után csáklyázhatjuk meg az arannyal megrakodott spanyol galleonokat, ha hírnévre és persze még több pénzre vágyunk, akkor ellenséges városokat foglalhatunk el, de akár fejvadászt is játszhatunk a rivális kalózkapitányok elfogásával, vagy az inka birodalom mesés kincsei után kutathatunk, felfedezhetjük a Karib-tenger legrejtettebb zugait, megkereshetjük elveszett családtagjainkat, illetve, aki igazán békés természet, az akár kereskedhet is. (Bár nehezen tudom elképzelni, hogy ebben a játékban bárki is pusztán a kereskedelemmel foglalkozna…) A Sid Meier’s Pirates! igazi varázsa azonban, hogy ezek a tevékenységek összefonódnak, így igazából mindegyikben részünk lesz.

Ahogy elfoglaljuk az első spanyol hajónkat, az angol kormányzó elégedettségét kifejezve előléptet minket, illetve birtokot is adományoz nekünk. Hamar rájövünk azonban, hogy a ranglétrán való felemelkedéshez sokkal hatékonyabb a spanyolok gazdag városainak kifosztása, majd elfoglalása. Ehhez persze emberekre van szükségünk, akiket a helyi kocsmákban (honnan máshonnan…) szedhetünk össze.

A csinos és dúskeblű felszolgálólány persze nem tud sármunknak ellenállni, és a kocsmárossal egyetemben titkos információkat kottyant el többek között gonosz nemesemberekről és kalózokról, akik állítólag tudnak valamit rég elveszett családtagjaink hollétéről. A lányt azonban időnként katonatisztek inzultálják, úgyhogy már itt is jól kell bánnunk a pengével, hogy rendreutasítsuk a pimasz bakákat, illetve, hogy a kocsmatöltelékek tiszteletét kivívjuk.

Ha ennek hatására elég nagyszámú díszes kompániát szedtünk össze, akkor akár városokat is megpróbálhatunk kifosztani, hogy partra szállva taktikai harcban vegyünk részt, az erődítményt körülvevő dzsungelben a helyőrséggel megküzdve. Lehetőségeink tárháza tehát rendkívül széles, és a felemelkedéshez vezető úthoz igazából mindegyiket érdemes és szükséges is kipróbálnunk.

„Felébredsz… és kalóz vagy!” (a Gengszterfilm után szabadon…)

Ugyanakkor a Sid Meier’s Pirates!-ben (mint általában Sid Meier más játékaiban is) az az igazán nagyszerű, hogy komplexitása ellenére a játék elején azonnal bele tudsz merülni az események sűrűjébe. Nincsenek itt kérem unalmas és hangulatrontó oktatórészek, hosszadalmas magyarázkodások. Csupán ki kell választanod, hogy milyen nemzet oldalán szeretnél indulni, valamint egy bizonyos speciális képességet (vívás, orvoslás vagy a nők meghódítása), aztán egy rövid átvezető után kapásból ott állsz a leendő hajód fedélzetén, kezedben egy karddal (melynek típusát Te választod ki), veled szemben az ellenséges kapitány: En garde! – és a pengék már össze is csaptak.

A játéknak később sem lesz olyan momentuma, amely nehezen érthető, agyonbonyolított vagy unalmas lenne, esetleg túlzott menedzseri vagy stratégiai affinitást igényelne. Szinte minden parancsunkat le tudunk vezényelni a billentyűzet segítségével, nincs hatmillió shortcut, és az egér érzékenységét sem kell beállítani. A hajónk irányítása, illetve a csaták során az ágyúzás gyerekjáték, nem kell a szánkba rágni oktató videókkal (á la Evil Genius…), hogy például melyik típusú ágyúgolyó mire jó, mégis rögtön vágni fogjuk. Hasonlóan egyszerű és nagyszerű a kalmárkodás, vagy a „diplomácia”.

Előbbinél nyilván az a legfontosabb, hogy olyan helyen passzoljuk el az egyre tekintélyesebb zsákmányt, ahol egyrészt van „fizetőképes igény” (vagyis a kereskedő erszénye vastagabb, mint a két Padödő egymás mellé állítva), másrészt jó árat adnak egy adott termékért. Túlzott kereskedői véna nem szükséges hozzá, hogy kifigyeljük, melyek a gazdag városok, és hol miért perkálnak több aranyat, mégis, igazi elégedettség érzést kelt, ahogy a hajóink gyomra kiürül, ugyanakkor az aranyládáink szépen megtelnek.

A diplomácia is egyértelmű: nyilván egy adott nemzet kormányzói nem komálják, ha egymás után foglaljuk el honfitársaik hajóit és városait, így ilyenkor gyorsan kitessékelnek, viszont ha az ellenséggel tesszük ugyanezt, akkor sorra kapjuk az újabb és újabb kinevezéseket, illetve földbirtokokat, a kormányzó csinos lányának kegyeiről már nem is beszélve…

Politika- és geográfialecke kalózoknak

Szóval a kezelhetőség tökéletes, nehogy azt higgyétek azonban, hogy ez az egyszerűség primitív játékmenetet takar! A Pirates! olyan finoman kidolgozott és összetett, mint egy svájci óramű, és ezt igazán akkor vesszük észre, amikor egyre jobban bejárjuk a Karib-tengert, és szép lassan felfedezzük az összefüggéseket. Például nemcsak nekünk kell figyelnünk a politika alakulására, hanem mi magunk is befolyással vagyunk rá: ha például francia kalózként (és fent tartva a jó viszonyt a franciákkal!) állandóan a spanyolok hajóit fosztogatjuk, akkor egy idő után szétverhetjük a nehezen összehozott kis békeszerződést, és megint kezdetét veszi a két nép közötti háborúzgatás.

Viszont ha érdekeink úgy kívánják, hogy mondjuk, éppen a hollandoknak gazsuláljunk egy zsíros kinevezés reményében, akkor a játék ezt is figyeli, s a franciák és hollandok hamarosan békét fognak kötni. Újdonság a mostani részben, hogy a hadüzenetet vagy a békekötést szállító követet külön hajón küldik el, amelyet mi magunk is elkísérhetünk – erre a kormányzók gyakran meg is fognak kérni.

Emellett feltüzelhetjük az indiánokat, hogy rendezzenek egy kis mészárlással egybekötött partraszállós partit egy olyan városban, amelyet ki szeretnénk fosztani, de túl sok katona várna minket előreszegezett szuronyokkal fogadó-bizottságként. A Karib-tenger ezúttal egyébként is sokkal inkább él és lélegzik, mint a korábbi részben: a főtérképen ugyanis végre nemcsak a saját hajónkat láthatjuk, hanem a különböző nációk és kalózok is ott suhannak el, illetve egymást is támadják. Egyedül azt sajnáltam, hogy nem tudunk bekapcsolódni egy éppen zajló küzdelembe, hogy a gyengébbik megmaradó félnek nekiessünk, veszteségeit így kihasználva. (Ilyenkor ugyanis eltűnik az egyik harcoló fél.)

„Életünket és vérünket!” (De aranyat, azt nem…)

A hajózásnál most is jellemzőek a klasszikus Sid Meier’s Pirates!-ből ismerős nehezítések. Egyrészt a legénységünk igazi bélpoklosokból áll, akik nem átallnak minden kaját felzabálni, ami a hajó gyomrában található. Természetesen minél nagyobb embereink száma, annál hamarabb pusztítanak el mindent sáska módjára, az éhes tengerészből pedig először mérges tengerész, aztán halott tengerész lesz, amelyek közül számunkra egyik sem előnyös. (Szerencsére kannibalizmus nem szerepel a játékban…)

A másik megkötés embereink egyre növekvő zsugorisága, illetve az iránti aggodalma, hogy a hosszú expedíciók után mikor kaphatják már meg végre a porciójukat, amelyet aztán rumra és örömlányokra elverhetnek. Minél tovább hajózunk, és minél többen gyűlnek az adott aranyrészre, kalózaink annál boldogtalanabbak, majd dühösebbek lesznek, végül egy szép napon közlik, hogy már a csizmájuk szárán lévő piszoknál is kevesebbre becsülnek minket, és fogják az egyik hajónkat, a zsákmány tekintélyes porcióját, és szépen lelépnek ezekkel.

Idáig nyilván nem szabad hagynunk elfajulni a dolgokat, hanem amikor már nagyon régóta vagyunk úton, akkor szét kell osztani a zsákmányt, melynek oroszlánrészét úgyis mi kapjuk. A gond csak az, hogy ilyenkor telik-múlik az idő, és mi sem leszünk fiatalabbak, vagyis a játék igazi kihívását az adja, hogy lehetőleg minél tovább húzzuk az időt a zsákmány felosztásáig, illetve gazdagságunk a lehető legnagyobb legyen, valamint céljaink közül is minél többet sikerüljön beteljesíteni.

Továbbá a nehezítések közé tartozik most is, hogy keletre nehezebb hajózni, mint nyugatra. Szerencsére azért ezt a készítők most nem annyira durván alkalmazták, és ha ügyesek vagyunk, akkor a váltakozó széláramlatokat nagyszerűen ki tudjuk használni. Másrészről sokkal könnyebb dolgunk van, ha vásárlunk néhány olyan eszközt, amely a hajózást elősegíti…

Kerekes faláb és felhúzható papagáj azért nincs

Bizony, további újdonság a mostani Sid Meier’s Pirates!-ben, hogy speciális tárgyakkal, fegyverekkel segíthetjük kalózunk érvényesülését. Tegyük fel, hogy a vívásokban nem mutatsz rokonságot a perzsa Herceggel… Sebaj, a különféle páncélok megvédik testedet, a dupla pisztolyokkal már a párbajok elején megsebesítheted az ellenfeled, a speckó pengékkel pedig sokkal könnyebben szeletelheted fel az ellenséged. Vagy talán a táncolás során zavar a falábad? (Mármint a táncképességed, nem a kalózos falábad, mert olyan nincs…)

Ebben az esetben a szintén beszerezhető különleges cipellők révén mutathatod meg szíved hölgyének, hogy te vagy a táncparkett ördöge. Esetleg sokáig szeretnél egészségben élni, illetve kalózkodni? (A játék logikája szerint ugyanis 30-as éveinktől kezdve egyre ramatyabb állapotba kerülünk, amit természetesen személy szerint kikérek magamnak!)
Nincs más teendőd, mint beszerezni a speciális növényi kérgeket, amelyek meghosszabbítják karrierünket, illetve jobban megőrzik vívóképességünket, ugyanis az öregedő kalózok egyre lassabban vagdalkoznak.

A játéknak szinte mindegyik momentumára van valamilyen „segédeszköz”, amelyet jó pénzért beszerezhetünk a helyi kocsmákban ücsörgő gyanús szakállas fickóktól. No és a saját eszköztárunk mellett feltápolhatjuk vitorlásainkat is! Bizony, csakúgy, mint a Need for Speed: Undergroundokban, a Pirates!-ben is upgrade-elhetjük a hajóinkat, csak nyilván itt nem spoilereket, új motort vagy felfüggesztést vásárolhatunk, hanem jobb vitorlákat, speciális védelmet nyújtó vaslemezeket, rézágyúkat (Gábor Áron not included, sold separately…) és egyéb, a hajózást gyorsító, illetve a csatákban előnyt nyújtó pluszokat.

A hajók tuningolhatósága a nyilvánvaló taktikai előnyök mellett több szempontból is zseniális ötlet. Egyrészt így sokkal jobban kötődünk egy adott vitorláshoz, és alaposan meggondoljuk, hogy megszabaduljunk-e egy alapból kicsit lassabb, ám rendesen felspécizett gályától egy gyorsabb, viszont teljesen „szűz” hajó ellenében. (A speckók felszerelése ugyanis nemcsak drága mulatság, hanem viszonylag bonyolult történet is, ugyanis mindegy kikötőben más és más eszköz szerezhető be.) Másrészt, ahogy egyre feljebb kerülünk egy adott nép ranglétráján, a hajóácsaik úgy számolják fel egyre kedvezményesebb áron – végül ingyér’ – a tuningolós eszközöket, így pedig a zsákmányolt hajóktól sokkal zsírosabb áron szabadulhatunk meg.

Elsüllyesztjük őket szégyenükben

Persze a tuning önmagában nem érne semmit, ha nem használhatnánk ki kedvenc vitorlásunk extra tulajdonságait. A spéci eszközök legjelentősebb haszna a hajócsatáknál jelentkezik: itt tudjuk ugyanis élesben kipróbálni, hogy a rézágyú tényleg messzebb hord-e, mint a sima, vagy, hogy a speciális hajóvászonnak köszönhetően gyorsabban hasít-e a hajónk, miközben utol akarjuk érni az ellen ladikját, vagy egy hirtelen kanyart akarunk bevenni az ágyútüzét kikerülendő.

A hajócsata egyébként továbbra is a Pirates! legélvezetesebb részei közé tartozik. Bár elsőre igen szimplának tűnik ez a kikerülős, becélzós, eltalálós hadművelet, hamar fel fogjuk fedezni, hogy mennyi taktikai mélység található benne. Szinte mindegyik küzdelem máshogyan zajlik le, és ezáltal egyszerűen megunhatatlan.

Amikor például a mi hajónk erősebb, illetve a legénységünk túlerőben van, akkor lehetőleg minden idegszálunkkal arra kell koncentrálnunk, hogy idejében, minél kevesebb veszteség nélkül az ellen bárkája melle hasítsunk, amikor viszont rosszabbul állunk, akkor – a megfelelő szelet kihasználva – ide-oda kell sasszéznunk, hogy telibe trafáljuk az ellent, mi viszont kikerüljük az ő ágyútüzét. Az ellenséges hajók mesterséges intelligenciájának fajtája kapitányaik, típusaik, illetve az adott szituáció alapján változó.

A gyengébb spanyol kereskedőbárkák például nagyon szánalmasan és gyengén próbálnak menekülni, és csak tessék-lássék tüzelgetnek ránk, az agresszív kalózok és kalózvadászok pedig ügyesen kanyarognak lövéseink elől (persze, csak ha nekik is elég gyors fregattjuk van hozzá), aztán villámgyorsan nekünk rontanak. Ez egyébként csak két szélsőséges példa: ezen belül nagyon sokféle hajópárviadalban részünk lesz.

A hajós csatában egyedül azt sajnáltam, hogy pusztán egyetlen hajónkkal harcolhatunk, a többieket ilyenkor még csak nem is láthatjuk. Mivel a legtöbb Pirates!-klónban már megszokott dolognak számít, hogy a teljes flottát irányíthatjuk (mint például a legutóbbi Pirates of the Caribbeanban…), ezt speciel egy kicsit visszalépésnek éreztem…

„Az x jelöli a helyet…” (Monkey Island)

Természetesen bizonyos játékelemeket azért meg kellett változtatni a klasszikushoz képest, nehogy már szó érje a ház elejét. Idetartozik a kincskeresés, illetve az elveszett családtagok utáni kutakodás. A térképrészleteket különféle NPC-ktől kaphatjuk, miután valamilyen módon sikeres interakcióba léptünk velük. A rég elveszett húgunk, nagybácsink, nagynénénk, nagyapánk hollétét kalózkapitányok elfogásával, a mesés inka kincsek helyét pedig a családtagoktól és polgármesterek lányaitól tudhatjuk meg: utóbbiakat nagyszerű tánctudásunkkal kábíthatjuk el (már ha tudjuk).

Az információszerzés tehát lényegében nem változott, viszont maga a konkrét keresés már igen. Amikor partra szállunk, akkor egy 3D-s terepen találjuk magunkat, ahol – számomra érthetetlen okokból – nem zoomolhatunk ki-be. (Pedig szerintem az engine megengedné.)

Nem egészen értem azt sem, hogy miért kellett bizonyos olyan régi, jópofa feature-öket kivenni, mint például az elfogott ellenséges kalózvadászok eladása váltságdíj fejében, vagy a többféle élelmiszerrel való kereskedés. Ok, ez csak az olyan vén tengeri medvéket zavarja, mint jómagam, de lássuk be: a Pirates! célközönsége az ilyen „nosztalgiázókat” is erősen lefedi.

Kisakkozzuk

Szerencsére jócskán akadnak olyan új momentumok, amelyek feldobják a klasszikus játék hiányosságait. A sokkal inkább élő Karib-tengert már említettem, de ide sorolhatjuk a városok elfoglalását is. Míg a régi Pirates!-ben egy rendkívül primitív „RTS”-rész során kellett különböző csapatrészekkel bekommandózunk az erődítmények falai mögé, vagy esetleg végeznünk a várvédők kiküldött seregeivel, addig itt egy nagyon jól kigondolt taktikai/körökre osztott csatában kell részt vennünk.

Hála a Teremtőnek, a fejlesztők itt nem erőltették tehát az RTS-vonalat, mint például a Microids a Cutthroatsnál, hanem nagyszerű érzékkel váltottak turn based stílusra. A szárazföldi csata egyébként ugyanúgy egyszerre könnyen kezelhető, illetve stratégiai szempontból rendkívül sokrétű, mint a játék többi része.

Mi magunk kétféle egységtípussal rendelkezünk: puskásokkal és szablyás, pisztolyos katonákkal, akiket a városok védői muskétásokkal, gyalogosokkal, lovas egységekkel és indiánokkal próbálnak legyűrni. Minden egységtípusnak megvannak a gyengéi és erősségei, valamint a taktikai szempontból jól megkülönböztetett szerepük. A mordályokkal felszerelt katonák például csak távolról hatékonyak, közelharcban viszont nagyon gyengék, a lovasok nyílt rohamban gyilkos erőt képviselnek, amikor viszont éppen állnak, és oldalba kapják őket, akkor végük van, mint a botnak.

A helyezkedés egyébként is rendkívül fontos szereppel bír: nem mindegy, hogy a fák között bujkálunk, vagy a mezőn csalinkázunk, sőt, ebben a Pirates!-ben még az is számít, hogy melyik szakasz támad magaslatról, illetve melyik kushad lejjebb. A küzdelem lehetséges kimenetele is sokkal reálisabb: a város ostrománál eszünkbe se jusson kétszeres túlerővel szembeszállni, mint a régi klasszikusban, mert csúfos kudarcot fogunk vallani…

Szélesvásznú, technicolor

Amennyire reális a szárazföldi csata, annyira rajzfilmszerű a Pirates! megjelenítése. Amikor az első képeket megláttam, kicsit féltem is, hogy túl „valtdiznis” lesz a hangulat, de a játékot kézbe kaparintva aggodalmaim szerencsére egy csapásra szertefoszlottak.

Ez a stílus ugyanis nagyszerűen illik a Pirates!-hez, amely jellegében inkább a klasszikus Errol Flynn-filmeket, vagy a Karib-tenger kalózait idézi (lásd még a dobozban), mint egy ultra-realisztikus történelmi filmet. A cartoonos grafika szerencsére sehol sem fordul át giccsbe, akik pedig túl gyerekesnek hinnék, azoknak elég egy pillantást vetniük a csodás keblű kocsmáros hölgyekre, vagy a polgármesterek lányaira.

A karakterek megjelenítése is elsőrangú: hősünk olyan jó svádájú, hogy hollywoodi sztárnak is elmehetne, a kalózok kellően fenyegetőek és rosszarcúak, a kisasszonyok meg igazán bájosak (vagy átlagosak, aszerint, hogy szándékosan milyenre formálták őket), a polgármesterek pedig minden népnél máshogy néznek ki.

Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy egy kicsivel több változatosság mondjuk nem ártott volna a fizimiskák terén: szerintem napjainkban már nem olyan nehéz megoldani azt a technikai bravúrt, hogy legalább a lányokból, illetve bizonyos főgonoszból többféle modellt kapjunk. Szerencsére a játék fergeteges animációja ezt is feledtetni tudja: minden egyes fontosabb eseménynél a romantikus kalandfilmekből ismerős vívóbravúrokat, pukedliket vagy hódoló mozdulatokat láthatunk – természetesen a játék ironikus hangvételével megspékelve.

Vigyázat: súlyosan addiktív! Csak orvosi felügyelet mellett!

Nem számítottam rá, hogy Sid Meier ismét felül tudja múlni önmagát, és egy klasszikusból olyan remake-et tudjon készíteni kis csapatával, amelyre ismét ennyire rákattanok…. Meier játékaival komolyan vigyázni kell: olyan kis ártatlan, nyugis stratégiai időtöltésnek tűnnek, finoman kidolgozott, de nem agyoneffektezett grafikával…

Aztán úgy délután felé, uzsi után csak egy kicsit belenézel, és hirtelen azon veszed észre magad, hogy skippelted a vacsorát (milyen vacsorát?), totál elfelejtetted, hogy egyáltalán kikkel laksz együtt, nemhogy elköszöntél volna tőlük lefekvés előtt, és még másnap reggel sem lehet hat lóval elvonszolni a gép elől, miközben Pirates!-ezel. Nem túlzok: Meier játékai ennyire durván függővé tesznek, és a Pirates! talán mind közül a legsúlyosabb. A komolyan aggódó rokonoknak, ismerősöknek, barátnőknek csak annyit üzennék, hogy mindezek mellett ez a játék még újrajátszhatóságban is ott van a topon, úgyhogy végképp nincs menekvés.

-BadSector-(2004)

Kiadó: Atari

Fejlesztő: Firaxis Games

Stílus: Satratégia-Akció-Kaland

Megjelenés: 2004