Egyszerre két PlayStation 5 variáns kerülhet a boltokba?

A Sony lehet, hogy vacakol a PlayStation 5 estében úgy, ahogy a cég a Microsofttal együtt tette a – még… – jelenlegi konzolgeneráció során.

Ugye 2013-ban jött ki novemberben a PlayStation 4 és az Xbox One (utóbbi az ára miatt húzta a lábát sokáig, mivel kötelezően a Kinectet is a nyakunkba szórták…), majd 2016 novemberében jött a generáció közepét jelző frissítésével és nagyobb teljesítményével a PlayStation 4 Pro, aztán 2017 novemberében az Xbox One X gurult be, ami még nagyobb erőre képes. Nos, ez a forgatókönyv állítólag nem fog megismétlődni. (Az év végi megjelenés egymáshoz közel, na az igen.)

Zenji Nishikawa, egy japán újságíró ugyanis egy stream során beszélt arról, amit megtudott a Computer Entertainment Developers Conference-en. Azt állítja, hogy a Sony jövő év végén (ugyanis bár a Sony nem nagyon bökte még ki, hogy a PlayStation 5, vagy legyen is bármi a next-gen PlayStation neve, melyik időszakban fog a boltokba kerülni, de mivel a Microsoft az idei E3-on már megerősítette hivatalosan, hogy a 2020 év végi, karácsonyi rohamban fogja a még csak kódnevű Xbox Project Scarlettet kiadni, esélyes, hogy a Sony leköveti a redmondi céget) kapásból két PlayStation 5 modellt fog kiadni. Az egyik az alapváltozat lesz (elvileg 400 dollár/euró, forintban meg ki tudja, mennyit ér egy euró addigra, úgyhogy mondjunk 150 ezret…), a másik pedig a Pro variáns – azaz a PlayStation 5 Pro már a megjelenéskor a boltokban lehet szerinte! (Ez pedig nem biztos, hogy jó megoldás: a PlayStation 3 esetében két, eltérő kapacitású merevlemezzel volt kapható a konzol a megjelenéskor, igencsak borsos áron…) Nishikawa szerint a Sony tudomásul vette, hogy érdeklődés van egy high-end, csúcskategóriás konzol iránt, és már a generáció elején biztosítani akarja a játékosoknak azt, amit szeretnének. (Kérdéses, hogy mennyiért – lásd az USA és Kína közti tarifaháború által emelt árakat…)

Nishikawa korábban már igazat mondott, amikor is a Nintendo Switch Lite-ról beszélt annak bejelentése előtt, így ipari forrásai lehetnek, emiatt pedig érdemes lehet hinni neki. Persze hivatalos bejelentés még nincs.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu