FILMKRITIKA – Woody Harrelson, Jesse Eisenberg, Abigail Breslin és Emma Stone visszatérnek a zimbes-zombis horror-filmvígjáték második részében, hogy egyszerre kacagtató és horrorisztikus kalandok során egy film erejéig elszórakoztassanak. Legalábbis minden bizonnyal ez volt Ruben Fleischer rendező célja…

Be kell vallanom, nálam kimaradt az első Zombieland, szóval „Zombieland-szűzként” ültem be a második rész sajtóvetítésére. Az elvárásaim nem voltak hatalmasok, azt mondjuk nem is reméltem, hogy Vámpírok bálja, vagy Alkonyattól pirkadatig kaliberű horrorkomédiát fogok megnézni. Ebben mondjuk nem is csalatkoztam…

Műfajtalankodás

Ha nagyon durván le akarnám egyszerűsíteni Zombielanddel kapcsolatos problémákat, akkor tulajdonképpen a műfaj kardinális elemeit egymástól különválasztva, a filmet széttrancsírozott zombi módjára ízekre szedve tudnám kielemezni Fleischer filmes alkotását. A horrorfilmvígjátékok legfőbb alkotóelemei a groteszk, „Grand Guignol” stílusú humor, a vitriolosan szellemes párbeszédek, az egyszerre látványos és mulatságosan extrém akció, az eredeti karakterek és a remek, fordulatos történet. Sajnos mindezen szempontok alapján egyértelműen közepes, vagy annyál is gyengébb a Zombieland – A második lövés.

A zombiirtás a szokásos

A horrorelemeket tartalmazó groteszk humor egyik alappillére, hogy egyszerre felkavaró, megbotránkoztató, morbid, ugyanakkor valahol humoros is, mint az említett, az említett, 1900-as évek első felében Franciaországban látható, horror show-kat bemutató színház stílusa. A Zombieland horrorjelenetei azonban ezt az egyveleget még csak véletlenül sem tudják eltalálni: a legtöbb ilyen jelenet vagy egész egyszerűen lapos és visszaköszön más B kategóriás horrorfilmekből, vagy filmvígjátékokból, vagy szinte teljesen nélkülözi a morbiditást, az igazán kacagtató humort, tehát mindazokat az alappilléreket, amelyektől ezek a jelenetek az ilyen filmekben jól működhetnének.

Bár a készítők igyekeztek olyan jeleneteket is a filmbe préselni, amelyek eredetibb megoldásokat tartalmaznak a szokásos „walking deades” zombiirtáshoz képest, de morbidan szellemesnek azért ezeket sem nevezném.

Lapos történet

Amiért másodiknak hagyom a történetet, annak egyszerű az oka: lapos és semmilyen, pusztán az a célja, hogy valahogy egy vázban tartsa a gegeket és az akciójeleneteket. A film sztorija szerint Tallahassee (Woody Harrelson), Colombus (Jesse Eisenberg), Emma Stone (Wichita) és Little Rock (Abigail Breslin) az posztapokaliptikus, zombiinváziótól sújtott USA szívébe jutna és miközben erősebb, fejlettebb zombikkal kell megküzdeniük, újabb túlélőkkel találkozunk, köztük az Elvis-emlékházban élő Nevadával (Rosario Dawson), illetve Albuquerque (Luke Wilson) és Fiddlestich (Thomas Middleditch) párosával, akik feltűnően hasonlítanak a két főszereplőre.

Pedig voltak kihagyott ziccerek, feldobott, majd aláhulló labdák a filmben, például hőseink kalandjaik során a Fehér házba, illetve egy békéről papoló hippiközösségbe kerülnek, de túl sok mindent ezekkel a „fordulatokkal”, dramaturgiai megoldásokkal nem kezdenek semmit a film készítői.
A gyenge történetet a nem túl erős párbeszédek sem dobják fel – hiába próbálja Woody Harrelson komikusi és színészi tehetsége legjavát adni (pedig mindvégig ő a legjobb a filmben).
A leggyengébb mégis a talán a karakterek közti kapcsolatrendszer és kémia: teljesen logikátlan, és rosszul felépített például, hogy bizonyos karakterek mitől „szeretnek egymásba”, vagy mitől támadnak egymásra.
A Zombieland – A második lövést tényleg csak azoknak ajánlom, akik zombik módjára élnek-halnak az első részért, mert pár egész ütős akciójeleneten és egy két tényleg jól sikerült poénok kívül csak az erős közepest szintet tudta meglépni.

-BadSector-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!