RETRO – Heretic 2, Drakan, Rune, Severance: annyi 3D-s fantasy hack’n’slashben oly sokféle hőst irányíthattunk már: lehettünk már többek között például mágussal, dögös, nagy mellű amazonnal, viking barbárral és nagydarab mezei barbárral. Vajon mi újat lehet még kitalálni ezen a téren? Mit szólnátok ahhoz, ha egyetlen játékon belül küldetésről küldetésre számtalan, újabb és újabb hőssel kavarhatnátok?

A Conspiracy Entertainment csapata erre vállalkozott a rendkívül látványos Enclave-vel, amely tavaly egész tisztességes sikert aratott Xboxon. A PC-s megjelenésre egészen eddig kellett várni, pedig a nagyon ígéretes demó után tűkön ülve ácsingóztunk utána. Most végre megérkezett vala, és elmondhatjuk, hogy az utóbbi idők legdögösebb fantasy TPS-ével van dolgunk. Hogy a többféle hősön kívül mi az extra benne?

Hát, nem a történet…

Mielőtt a játék erényeinek taglalásába fognék, kicsit formabontóan a legnagyobb kifogásommal kezdeném… Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy ezekhez a játékokhoz miért nem képesek tisztességes fantasy írókat találni? Az Enclave sztorija is annyira bugyuta és semmitmondó, hogy még leírni is fárasztó.

Az a célunk, hogy Celenheim békés városát szabadítsuk meg a gonosz Dreg’Atar karmaiból (néha elgondolkozom rajta, hogy nincs-e az RPG/akció játékok fejlesztőinek valamilyen „főgonoszok nevét véletlenszerűen generáló programjuk”…), aki a világot „Sötétségre” és „Világosságra” osztotta fel.

A Enclave-ben a sztori jelenléte később egyre kevésbé „zaklatja” a játékost: időnként megjelenik valamilyen jó, vagy gonosz hatalmasság (aszerint, hogy melyik oldalt visszük végig – erről majd még később bővebben regélek), aki egy kicsit osztja az észt, egészen addig, amíg nem forrasztjuk a torkára a szót egy energikus „escape”-pel. Időnként kapunk átvezetőket is, de ezek a szokásos hangulatosnak szánt, ám borzasztóan unalmas könyvlapozgatásos témák – én nem tudom, a fejlesztők miért erőltetik ezeket ennyire…

Eleinte egy kicsit zavart még az Enclave-ben, hogy nincs igazán megindokolva, hőseink ugyan mi arákért is csatlakoznak a jó vagy gonosz ügyhöz, de aztán később a sztori úgy is leszűkült az „és akkor megérkeztünk xy városához, amit elleptek a démoni hordák” típusú fennkölt fordulatokra, így ezután már úgyis minden tökmindegy volt… Szóval a sztori – finoman fogalmazva – nem tartozik a játék erősségei közé…

Pénz, no paripa, fegyver

Az unalmas bevezető után az akció részek nagyon jól kezdődnek. Mindjárt az elején választhatunk, hogy a „Fény” vagy a „Sötétség” hadjáratát játsszuk-e végig. Én mind a kettővel toltam, és a „Fény”-miszsziókat azért valahogy összeszedettebbnek éreztem, míg a „Sötétség” egy kicsit ad-hoc gyakássorozatnak tűnt.

A „Fénynél” egy bebörtönzött harcossal indulunk, aki, mint később kiderült, csak azért került ide, mert nem fizette be az adóit. Fogva tartói kastélyát gonosz erők támadják meg, és míg a legtöbben hagynánk a fenébe, ha az APEH-irodákat lerombolják, hősünk azonban jó arc, és szembeszáll az ostromlókkal. Eleinte még egy kiskés sincs nálunk, de hamarosan felszedhetünk a porból egy elhagyott kardot, egy kicsit arrébb pedig egy fáklyát, majd egy pajzsot.

Meglepő módon azonban ez minden: később semmilyen fegyvert, vagy páncélt sem találunk, pedig ez megszokott dolog a fantasy TPS-ekben… Az Enclave azonban másféle rendszerrel működik: a pályákon heverve, vagy elhullott ellenségeink holttesténél aranyat találunk, amelyet aztán két küldetés között erősebb fegyverekre vagy páncélokra szórhatunk el.

Aki RPG-ken nevelkedett, az már megszokhatta: egy idő után annyi pénzünk van, hogy a legbrutálisabb álomcuccokat is megvehetjük, és még így is dőzsölhetünk – na ezt itt el lehet felejteni: vásárláskor még a későbbi küldetések után is az lesz a legnagyobb gondunk, hogy inkább egy közepes (!) páncélra vagy egy brutális fegyverre esetleg varázspálcára költsük el nehezen összekuporgatott pénzünket.

A „piszkos” tizenkettő

Az Enclave óriási erőssége, hogy nem egyetlen, hanem összesen tizenkét (a „Fény”és a „Sötétség”-hadjáratokra leosztva hathat) karaktert irányíthatunk. A „Fény”-nél ugye a harcossal kezdünk, aztán találkozunk egy csinos vadászlánnyal, egy még csinosabb druidanővel (akinek formás hátsójára láthatóan különösen nagy gondot fordítottak a grafikusok…) egy mágussal, egy mérnökkel és egy félszerzettel.

A gonosz oldalon egy igazi Nikitával (bérgyilkosnővel) kezdünk, aztán egy félmeztelen behemót ork harcossal nyomulhatunk, később pedig egy fehérre festett „Marilyn Manson-ös” varázslónővel, egy tüzérrel, egy goblinnal és egy lich-csel (élőhalott mágussal) vezethetjük győzelemre a sötétség seregeit. Mivel tényleg egészen más típusú karakterekről van szó, akik saját tulajdonságokkal és képességekkel büszkélkedhetnek, ezért gondosan kell megválasztanunk, hogy kivel hajtunk végre egy-egy küldetést.

„Eksön”

Fél évet kellett várnunk a PC-s verzióra, de megérte… A leglényegesebb változás az irányítás terén érte a játékot, ami lényegesen jobb lett, mint a kis fekete dobozon. Egérrel és billentyűvel ezúttal valahogy könnyebben tudtam vezetgetni karaktereimet, pedig az utóbbi időben ez nem jellemző a különféle konverziókra. Emellett mintha valamit javítottak volna a kameranézeteken is, bár ebben nem vagyok biztos, lehet, hogy csak a kezelhetőbb irányítás számlájára írtam.

Amikor embereink (vagy goblinjaink, orkjaink, élőhalottjaink stb.) bizonyos pozícióba kerülnek, akkor a kamera engedelmesen belső nézetbe lép át – ezen egy kicsit még csiszolhattak volna, mert még mindig nem tökéletes, de azért összességében túl sok gond nincs ezen a téren sem. Érdemes alaposan kitanulnunk a harci fortélyok minden csínját-bínját, mert az ellenség MI-je meglepően jó.

A piszkok elég okosan harcolnak, védekeznek, félreugranak – különösen, ami a távolról íjászkodó egységeiket illeti. Gyakran hiába próbáljuk eltalálni őket messziről, mert állandóan félreugranak, miközben ők is folyamatosan lőnek ránk, de azért egy kis gyakorlattal le lehet gyűrni szinte mindenkit. Ha íjat vagy varázsbotot használunk, az a trükk, hogy lehetőleg fejre célozzunk, mert így egyetlen lövéssel végezhetünk áldozatunkkal.

De persze, ha folyton oldalaznak, akkor ez már nem olyan könnyű, úgyhogy ezt a taktikát inkább a lassabb ellenfelek ellen használjuk. A kétkezi harcosok ugyan már kevesebbet trükköznek, viszont rendkívül agresszíven rontanak ránk, és nyílvesszővel nehéz gyorsan mozgó célpontot eltalálni. Viszont az olyan karaktereknél, mint például a karcsú bérgyilkos, a közelharc szóba sem jöhet, úgyhogy muszáj lesz ügyeskednünk…

Biztos vagyok abban, hogy sokan nem is akarnak szöszmötölni a nyilazással, hanem inkább a kézitusát preferálják – szerencsére jól oldották meg a játék ezen részét is. A készítők nem estek át a harci fortélyok alkalmazásánál a ló túlsó oldalára, mint egy kicsit a Severance-nál és nagyon a Die by the Sword-nél: a kardozás nagyjából a Drakan egyszerűségének felel meg. Ha már az MI-nél tartunk, akkor meg kell említeni saját társainkét is, amely sajnos nem annyira einsteini, mint az ellenségeké…

Mindjárt az elején találkozunk egy íjászlánnyal, aki követ(ne) minket, miközben szorgalmasan nyilazgatja az ellenséget. Az még csak hagyján, hogy néha nem nagyon találja el őket, de sokkal bosszantóbb, hogy képtelen minket normálisan követni: folyton beragad valamibe, sőt, amikor teszem azt, bementem egy várba, akkor egyszerűen kint maradt. (Mi több, nagyot röhögtem rajta, hogy Xboxon még csak-csak megpróbált bejutni és a lépcsőkön a sarkunkban haladni – persze sikertelenül, mert folyton beragadt valamibe –, de PC-n már csak bambán ácsorgott tovább, mintha túlságosan is megterhelő lenne számára ez a művelet.)

A „fény” és „sötétség” oldala…

Sajnos kiváló megoldásai ellenére mégsem sikerült tökéletesre az Enclave… Bármennyire élvezetes is eleinte az állandó hack’n’slash, kulcs- és aranygyűjtögetés, a sokadik pálya után már kicsit unalmassá válik. Bár egyes helyeken egészen eredeti ötletekkel is találkozhatunk: például a Fény hadjárat elején egy ágyút vethetünk be, később pedig egy kővető gépet, amolyan Defender of the Crown módra, de ezekből a briliáns ötletekből sajnos nagyon kevés van…

-BadSector-(2003)

Kiadó: Vivendi Universal

Fejlesztő: Starbreeze Studios

Stílus: Akció-RPG

Megjelenés: 2003